Hogyan tekint vissza saját külügyminiszterségének korszakára, mi a véleménye napjaink magyar diplomáciájáról, a világ- és nemzetpolitika mai problémáiról, illetve a magyar jobboldal világszemléletéről – ezt kérdeztük Jeszenszky Gézától, aki 1990 és 1994 között az MDF képviseletében Magyarország külügyminisztere volt.
– Az ön minisztersége idején több állammal is alapszerződést kötöttünk, ám a számunkra két legfontosabbal, vagyis Szlovákiával és Romániával nem sikerült. Lett volna lehetőség rá?
– Lett volna, s hogy mégsem sikerült, az kizárólag a románokon és a szlovákokon múlott. Hiszen kötöttünk mi ilyen szerződéseket az ukránokkal, a horvátokkal és a szlovénekkel is. E szerződésekben kiemelten szerepelt a kisebbségi jogok ügye, építve az Európa Tanács és az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ) ajánlásaira. Nem kértünk mást, mint hogy a megkötendő kétoldalú szerződések utaljanak ezekre, illetve, hogy az adott ország törvényhozása és gyakorlati politikája szerezzen érvényt nekik. Sokszor elmondtam szlovák és román partnereimnek, hogy – az ő felfogásukkal ellentétben – nem a területi klauzula, vagyis a határkérdés akadályozza a szerződéskötést. Hiszen a békeszerződés már döntött, mégpedig Magyarország rovására, és világos volt, hogy ezen nem tudunk változtatni. A lényeg az, hogy ha Szlovákia és Románia legalább olyan mértékben lett volna hajlandó szavatolni a kisebbségi jogokat, mint Ukrajna, illetve később Horvátország és Szlovénia, akkor nem lett volna akadálya a szerződéskötésnek.
– A következő kormány ennek ellenére aláírta ezeket a szerződéseket. Önfeladás volt?
– Akkoriban én már ellenzéki képviselő voltam, és tartalmi bírálattal illettem e szerződéseket. A szavazásnál azonban tartózkodtam, vagyis nem szavaztam nemmel. Az elvet ugyanis helyesnek tartottam, viszont úgy véltem – és vélem ma is -, hogy e szerződések nem elég „erősek”. Gyöngébbek, mint az ukrán szerződés, nem is beszélve a szlovénról. A szlovénekkel olyan kisebbségvédelmi egyezményt kötöttünk, amely ma is etalon lehetne. A románokkal és szlovákokkal kötött alapszerződés viszont tele van kibúvókkal, ami nyugodtan felróható a minket követő kormánynak. Tudja, hogyan fogalmazott odahaza Teodor Melescanu akkori román külügyminiszter, amikor bejelentette a megállapodást? Úgy, hogy „sikerült kiherélnünk a szerződést”. Vagyis egy lábjegyzettel érvényteleníteni azt, ami a szövegben szerepelt, tudniillik az utalást az Európa Tanács két fontos dokumentumára.
– Lett volna eszközünk arra, hogy egy kisebbségvédelmi klauzulát beleerőltessünk a szövegekbe? Hiszen a Nyugat nem támogatott bennünket…
– Vannak ilyen klauzulák a szövegekben, méghozzá szép számmal, csak mint mondtam, igen gyengék. És már akkor is látszott – s azóta be is bizonyosodott -, hogy nem volt politikai akarat a jóhiszemű végrehajtásra. Ami az eszközöket illeti, nagyon nehéz egzakt módon meghatározni, rendelkezett-e Magyarország ilyenekkel annak érdekében, hogy többet érjen el. Kétségtelen: a Nyugatnak, vagyis az Európai Uniónak és a NATO-nak megvan ebben a maga felelőssége. Mindkét intézmény – nagyon helyesen – azt mondta, hogy a tagság feltétele a jószomszédi viszony, illetve a kisebbségi jogok szavatolása. Ám ez utóbbi jámbor óhaj maradt, mert a Nyugat nem ragaszkodott – s máig sem ragaszkodik – ahhoz, hogy szomszédaink be is tartsák azt, amit írásba adtak.
– Mivel magyarázza azt, hogy a magyar jobboldalnak, melynek a korábbi várakozások szerint a Nyugat, és különösen az Egyesült Államok természetes szövetségesévé kellett volna válnia, e viszonylatban folyamatosan problémái vannak?
– Washingtoni nagykövetként 2001-ig nem érzékeltem, hogy ott az Orbán-kormánnyal szemben fenntartások lettek volna, azt a keveset pedig, ami e kormány megalakulásakor létezett, sikerült nagyon hamar eloszlatni. Volt egy olyan félelem, hogy kiéleződik a viszony a szomszédokkal, de ez akkor nem igazolódott be. A 2001-es kedvezménytörvény vitákat gerjesztett, de Amerikának nem volt ellene kifogása. Nem bírálta a törvényt sem az Európa Tanács, sem pedig a Velencei Bizottság, és az Európai Unió is csak azután, hogy látta, mennyire mereven ellenzi Szlovákia. Brüsszelben attól féltek, hogy ebből még feszültség támadhat, és mivel úgy látták, hogy a magyar kormány a „puhább”, hogy jobban lehet rá hatni, a szervezet – vagy legalábbis annak egyik biztosa – felvetette a módosítás kérdését. Az amerikai-magyar viszonyt egyébként az terhelte meg, hogy Magyarország Gripeneket vett, nem pedig használt amerikai F16-osokat.
– Mivel magyarázza, hogy a jobboldal tömegbázisa – sajtójának olvasótábora – erős Amerika- és Izrael-ellenes érzületeket táplál, és olyan figurákkal szolidarizál, mint az iráni vagy a venezuelai elnök?
– Válasszuk külön a pártok politikáját és a sajtómegnyilatkozásokat! A legutóbbi választásokra készült külpolitikai Fidesz-program tökéletesen atlantista, és ilyenek voltak Orbán legutóbbi megnyilatkozásai is. Valós ellentmondás viszont, hogy az ellenzékhez közel állónak tekintett egyik-másik lap ettől eltérő hangot üt meg. Vannak ezen felül kisebb, kifejezetten radikális jobboldali orgánumok is, melyek rendkívül erőteljesen Amerika- és Izrael-ellenesek. Én erre csak azt tudom mondani, hogy a felelősség ezeké a lapoké. Dilettáns megnyilatkozásaik teljesen ellentétesek a nyugati konzervatív vagy jobbközép pártokéval. Én csak remélni tudom, hogy a felelős hazai ellenzék egyszer nyíltan is állást foglal ebben az ügyben, és hogy a szóban forgó lapok megváltoztatják megmagyarázhatatlan irányvonalukat. Ez ugyanis rossz irányba visz és téves képzeteket kelt az olvasóközönségben. S ha egyszer az ellenzék kormányra kerül, hiába akar atlantista külpolitikát folytatni, ha a szavazóbázisát már megbolondították. Amerikát nem kell szeretni. De amikor Clinton elnöknek átadtam a megbízólevelemet, idéztem az ókori római történészt, Sallustiust, aki szerint egy ország erejét nem a kincstár adja és nem is a hadsereg, hanem a barátok. Azt kellene figyelembe vennünk, hogy Magyarországnak mint viszonylag kis országnak barátokra van szüksége.
– Mi a véleménye a határokon túli magyarokkal foglalkozó intézményrendszer tavalyi átalakításáról?
– Nagyon sajnálatosnak tartom és minden szempontból tévesnek. A kormány talán úgy véli, hogy az állampolgárok körében azzal válhat népszerűvé, ha csak a tízmillió magyarországi magyarral törődik, a többi hárommillióval pedig nem. Ám ha ezek száma csökken, öntudatuk gyengül, akkor a mi hosszú távú politikai és gazdasági lehetőségeink is romlanak.
– Magyarországnak egyensúlyoznia kell az Európai Unió és az Egyesült Államok között. Jól egyensúlyoz?
– Látszólag jól, mert mindkettőnek azt mondja, amit azok hallani szeretnének. Azt hiszem azonban, hogy az ilyesmi elég hamar kiderül – az tudniillik, hogy a szóban forgó országra nem lehet számítani. Lengyelország pozíciója például csak erősödött azután, hogy egyértelműen Amerika mellé állt – láthattuk ezt az Európai Unióval folytatott utolsó tárgyalások során is. Hibának érzem egyébként, hogy Magyarországot láthatóan egyáltalán nem érdekli Lengyelország. Holott ez a legerősebb tag az újonnan felvettek között, arról nem is beszélve, hogy ez az egyetlen ország, amelyben még mindig önzetlenül szeretnek bennünket. Magyarországnak egyébként nem egyensúlyoznia kell három tényező – az EU, Amerika és Oroszország – között, hanem egyszerűen okosan kell politizálnia. Oroszországgal szemben viszont most túlságosan is idomuló, alkalmazkodó politikát folytatunk.
– Egyetért azzal a nézettel, hogy a kelet-európai országoknak, fenyegetettebb helyzetben lévén, Amerika-barátabbnak kell lenniük, mint a nyugat-európai államoknak?
– Az utóbbi egy-két évben sokat enyhült a vita az Egyesült Államok és Nyugat-Európa között. Az iraki helyzet alakulását persze nehéz megjósolni, de várható, hogy az Egyesült Államok és Európa valamilyen közös megoldást talál, különösen a terrorizmus tekintetében. A nyugat-európaiak pedig hiába reménykedtek abban, hogy elkerüli őket a terrorizmus, ha puhábban lépnek fel vele szemben. Hiszen Amerikában 2001 óta nem volt terrortámadás, Nyugat-Európában viszont igen. Látható, hogy Merkel német kancellár is sokkal hatékonyabban tud érvelni amerikai partnerével, Bushsal szemben, mint nyíltan konfrontálódó elődje, Schröder.
– A jobboldal konfrontatívabb módon lépne fel a határon túli magyarok érdekében, a baloldali-liberális kormány viszont a diplomáciát részesíti előnyben. Ön melyik megközelítéssel ért egyet?
– Van egy kedvenc latin mondásom: „suaviter in re, fortiter in modo”, amit úgy lehetne fordítani, hogy szavaink szelídek legyenek, de az ügyet illetően maradjunk kemények. Nem értek egyet a konfrontativitás és a diplomácia szembeállításával. Ha valahol, akkor a határon túli és az attól elválaszthatatlan szomszédsági politikában a pártoknak közös irányvonalban kellene megállapodniuk. Az 1994-es választási kampány idejétől érezhető az a nagyon szerencsétlen tendencia, hogy a szocialista, majd a hozzájuk csatlakozó szabad demokrata politikusok azt mondják: jobb eredményt érnek el szelíd szavakkal, barátsággal, mert az erőteljesebb fellépés semmire nem vezet. Ez a kettősség gyengíti a magyar pozíciót. Szlovákiában, Romániában vagy Szerbiában lényeges különbségek vannak a pártok között, ám a magyar kérdésben nagy az egység.
Kepecs Ferenc
Keretes cikkek
Ezek voltak a négy év kulcsdátumai
1990. november 6. Magyarország az Európa Tanács tagja 1991. február 15. A Visegrádi Együttműködés kezdete 1991. február 25. Határozat a Varsói Szerződés feloszlatásáról 1991. június 28. A KGST feloszlatása 1991. december 16. Társulási szerződés az Európai Közösséggel 1992. május 29. A Határon Túli Magyarok Hivatala létrehozása 1993. május 11. Magyar-ukrán alapszerződés 1994. április 1. Magyar felvételi kérelem az Európai Közösségbe
A félfordulat esztendei Magyarország külpolitikájában
Mivel a rendszerváltást közvetlenül megelőző időszakban a magyar kormányzat komoly lépéseket tett a Nyugat irányában (keletnémetek kiengedése, diplomáciai kapcsolatfelvétel Izraellel és Dél-Koreával), az első szabadon választott magyar kormánynak nem volt szüksége 180 fokos fordulatra. Az új külpolitikai irányvonal lényegét Antall József miniszterelnök úgy fogalmazta meg, hogy míg az utolsó kommunista kormány mintegy önmaga árnyékát átugorva lett a Nyugat barátja, addig az ő kabinetje a szabad világ természetes szövetségese. Fordulat ennek ellenére történt, ha nem is 180 fokos. Az önmagát hangsúlyozottan nemzetinek tekintő Antall-Jeszenszky-féle diplomácia prioritássá tette azt, amivel a korábbi hatalom évtizedeken át egyáltalán nem foglalkozott: a határon túli magyarok ügyét. Ez a tény azután a külpolitika más területeire is kihatott, elsősorban természetesen a szomszédos országokhoz fűződő viszonyra. Ahogy 1991-ben Csóti György MDF-es képviselő az Országgyűlésben leszögezte: e viszonyt alapvetően az határozza meg, hogyan bánnak ezen országokban a magyar kisebbséggel. E politika jegyében hozták létre a Határon Túli Magyarok Hivatalát, és ennek nyomán hiúsult meg, illetve halasztódott a következő ciklusra a magyar-szlovák és a magyar-román alapszerződés – holott euroatlanti integrációnkhoz mindkettő feltétlenül szükséges volt. E két állam ugyanis nem volt hajlandó a szerződésekben szavatolni a kisebbségi jogokat. S végül emiatt támadt ellentét a jobboldali kormánytáboron belül a végül is tető alá hozott magyar-ukrán alapszerződés ügyében. A magyar-román és magyar-szlovák alapszerződés elmaradása a szlovák és román nacionalizmus felerősödésével párhuzamosan feszültté tette viszonyunkat e két országgal, Magyarországot pedig a határkérdés állítólagos lebegtetése és az Antall-féle kijelentés („lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke vagyok”) némiképpen szándékos félreértése miatt „bajkeverő állam” hírébe hozta. A magyar-szlovák viszonyt tovább élezte Bős-Nagymaros kérdése és a szlovák ET-tagság késlekedő jóváhagyása. Világpolitikai horderejű volt a ciklus magyar diplomáciájának szerepe a Varsói Szerződés és a KGST felszámolásában, s európai jelentőségű a Visegrádi Együttműködés tető alá hozatalában, a hazánkban állomásozó szovjet erők „kitessékelésében”. Ami az euroatlanti integráció állomásait illeti, hazánk – a rendszerváltó országok közül elsőként – az Európa Tanács teljes jogú tagjává és az Észak-atlanti Közgyűlés résztvevőjévé vált. Társulási szerződést kötöttünk az Európai Közösséggel, melyhez ugyanezen ciklusban felvételi kérelmet is benyújtottunk.
