Forrás: Népszava

Új sorozatot indított a napokban a Közép-európai Kulturális Intézet, „Egy Közép-európai életút” címmel. Elsőként a dr. Josef Polák életét bemutató kiállítás nyílt meg, mely február közepéig látogatható. Josef Polák a monarchiabeli Prágában, zsidó családban született, és az első Csehszlovák Köztársaságban tevékenykedett, a korábban német-magyar kultúrájú Kassán. A Kelet-szlovákiai Múzeum igazgatójaként jelentős hatást gyakorolt a város kulturális fejlődésére, szellemi hatása máig érezhető. Széles érdeklődési körét mutatja, hogy magyarra fordította és megrendezte Karel Èapek R. U. R. című művét Kassán és Budapesten is. Etnikai, származási és nyelvi különbözőségeken felülemelkedő kultúrát teremtő képessége a XXI. századi Közép-Európa egyik példájává emeli őt. 1938 novemberében, az első bécsi döntés miatt visszament a nácik által megszállt Prágába, ahol kétszeresen is üldözött volt: zsidó és ellenálló. Koncentrációs táborban tűnt el. A kiállítás anyaga a Prágai Zsidó Múzeumból indult el, s Pozsony, majd Kassa után jutott el Budapestre. A Közép-európai Kulturális Intézetben most bemutatásra kerülő kiállítás a Prágai Zsidó Múzeum anyagán kívül kiegészül korabeli plakátokkal, grafikákkal és más kordokumentumokkal, s arról tanúskodik, hogy egy ember a történelem minden zűrzavara ellenére is élhet teljes és tartalmas életet.

Népszava-információ

Comments are closed.