Mivel a rendszerváltást közvetlenül megelőző időszakban a magyar kormányzat komoly lépéseket tett a Nyugat irányában (keletnémetek kiengedése, diplomáciai kapcsolatfelvétel Izraellel és Dél-Koreával), az első szabadon választott magyar kormánynak nem volt szüksége 180 fokos fordulatra. Az új külpolitikai irányvonal lényegét Antall József miniszterelnök úgy fogalmazta meg, hogy míg az utolsó kommunista kormány mintegy önmaga árnyékát átugorva lett a Nyugat barátja, addig az ő kabinetje a szabad világ természetes szövetségese.
Fordulat ennek ellenére történt, ha nem is 180 fokos. Az önmagát hangsúlyozottan nemzetinek tekintő Antall-Jeszenszky-féle diplomácia prioritássá tette azt, amivel a korábbi hatalom évtizedeken át egyáltalán nem foglalkozott: a határon túli magyarok ügyét. Ez a tény azután a külpolitika más területeire is kihatott, elsősorban természetesen a szomszédos országokhoz fűződő viszonyra. Ahogy 1991-ben Csóti György MDF-es képviselő az Országgyűlésben leszögezte: e viszonyt alapvetően az határozza meg, hogyan bánnak ezen országokban a magyar kisebbséggel. E politika jegyében hozták létre a Határon Túli Magyarok Hivatalát, és ennek nyomán hiúsult meg, illetve halasztódott a következő ciklusra a magyar-szlovák és a magyar-román alapszerződés – holott euroatlanti integrációnkhoz mindkettő feltétlenül szükséges volt. E két állam ugyanis nem volt hajlandó a szerződésekben szavatolni a kisebbségi jogokat. S végül emiatt támadt ellentét a jobboldali kormánytáboron belül a végül is tető alá hozott magyar-ukrán alapszerződés ügyében.
A magyar-román és magyar-szlovák alapszerződés elmaradása a szlovák és román nacionalizmus felerősödésével párhuzamosan feszültté tette viszonyunkat e két országgal, Magyarországot pedig a határkérdés állítólagos lebegtetése és az Antall-féle kijelentés („lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke vagyok”) némiképpen szándékos félreértése miatt „bajkeverő állam” hírébe hozta. A magyar-szlovák viszonyt tovább élezte Bős-Nagymaros kérdése és a szlovák ET-tagság késlekedő jóváhagyása.
Világpolitikai horderejű volt a ciklus magyar diplomáciájának szerepe a Varsói Szerződés és a KGST felszámolásában, s európai jelentőségű a Visegrádi Együttműködés tető alá hozatalában, a hazánkban állomásozó szovjet erők „kitessékelésében”.
Ami az euroatlanti integráció állomásait illeti, hazánk – a rendszerváltó országok közül elsőként – az Európa Tanács teljes jogú tagjává és az Észak-atlanti Közgyűlés résztvevőjévé vált. Társulási szerződést kötöttünk az Európai Közösséggel, melyhez ugyanezen ciklusban felvételi kérelmet is benyújtottunk.
K. F.
