45 éve halt meg Lucky Luciano, a modern maffiózó Időpont: 2007-01-26 08:32:02
Negyvenöt évvel ezelőtt, 1962. január 26-án halt meg Charles „Lucky” Luciano, hírhedt maffiózó, a modern maffia megteremtője.
Eredeti nevén Salvatore Luciana bár Itáliában született és halt meg, legnagyobb hatást az Egyesült Államok szervezett bűnözésére gyakorolta, tulajdonképpen ő teremtette meg a szindikátusszerűen működő amerikai alvilágot. Alakja mai napig a XX. század első felének legendái közé tartozik, bár sokan hajlamosak elfeledkezni arról, hogy Luciano milyen véres eszközökkel jutott a hatalom csúcsára.
1896. november 11-én született Szicílián, egy kis faluban, Lercara Friddiben, ami mintegy 25 kilométerre keletre fekszik Corleonétól. A család Salvatore kilencéves korában költözött az Atlanti-óceán másik oldalára. Salvatore, vagy ahogy Amerikában hívták, Charlie, hamar a bűnözés útjára lépett. Védelmi pénzt szedett az iskolába tartó gyerekektől, ám volt egy elszánt vékonydongájú zsidó kissrác, aki nem engedett a nyomásnak és megverekedett Lucianóval. Charlie-t annyira lenyűgözte a cingár fiú ellenállása, hogy legjobb barátjává fogadta. A többi pedig már történelem, a szintén maffiózóvá lett Meyer Lensky és Luciano barátsága évtizedekig fenn maradt, még azt követően is, hogy Luckynak el kellett hagynia Amerikát.
A védelmi pénzek után jött a kábítószer-kereskedelem, majd a lányok futtatása. Salvatore már húszéves kora előtt felhívta magára mind a maffia, mind pedig a rendőrség figyelmét. Nagy pályatársához, Al Caponéhoz hasonlóan az ő csillaga is akkor kezdett meredeken felfelé ívelni, amikor Amerikában bevezették a szesztilalmat.
A szeszcsempészet igen kifizetődőnek bizonyult, ám mivel akkoriban nem volt tanácsos magánzónak lenni, Luciano csatlakozott Joe „The Boss” Masseria maffiakirály családjához, ahol hamar bizalmi emberré vált. Luciano legszűkebb köréhez tartozott ekkortól kezdve Vito Genovese, Giuseppe Antonio Dodo, alias Joe Adonis, Dutch Schultz, Frank Costello, és persze az elmaradhatatlan Meyer Lansky, aki magával hozta a társaságba Bugsy Siegelt is.
Luciano életrevalóságát és dörzsöltségét mutatja, ahogy a hatalom csúcsára került. Rájött, hogy az állandó vérengzéseknek, „matracra vonulásoknak” véget kell vetni, ahhoz, hogy stabilizálódjon az alvilág hatalma. Az ehhez vezető út azonban nagyon kockázatos volt. A Lucky nevet is úgy érdemelte ki, hogy több támadást is túlélt, ami ebben a szakmában nem éppen jellemző dolog. Luciano kijátszotta egymás ellen Masseriát és a még hatalmasabb Salvatore Maranzanót. Először Masseriától szabadult meg, majd amikor éles ésszel rájött, hogy Maranzano nagyra törő terveinek útjában már csak ő, Genovese, Costello, illetve az ekkor már Chicagóban ténykedő Al Capone állnak, elintézte Maranzanót. Mégpedig nem is akárhogy: Lensky emberei adóellenőröknek öltözve bemasíroztak az egész amerikai alvilágot uralni vágyó maffiafőnök irodájába és beleeresztettek egy-két tárat.
Miután végzett a két öreggel, a mindössze négy elemit végzett Luciano hozzálátott a maffia modernizálásához. Öt körzetre osztotta New Yorkot, s mindegyiket egy-egy család felügyeletére bízta. Ezzel elérte, hogy az egyes klánok saját ügyleteikre koncentráljanak, és kerüljék az egymással ellen vívott összecsapásokat. Megszervezte a National Crime Syndicate-t is, egy olyan szindikátust, amely gyakorlatilag egy vállalat mintájára működött. S bár hivatalosan nem volt vezetője ennek a szindikátusnak, mindenki tudta, hogy ő a főnök.
Luciano egészen 1936-ig élte a maffia vezetőjeként a Waldorf Astoria egyik lakosztályában fényűző életét. Mindene megvolt, amit csak akart, a kézzel varrt cipőktől kezdve a selyem ingeken át, a csinos hölgyek társaságáig. Baráti körében a kor neves művészei közül többen is megfordultak, rendszeresen vele mulatozott például az idősebb Frank Sinatra. Az évtized közepén azonban Thomas E. Dewey személyében új főügyészt neveztek ki a város élére, akinek leghőbb vágya volt, Luciano-mentessé tenni a metropoliszt. Célját sikerült is elérnie, Lucianóra végül minden ellenkezése ellenére nőfuttatás miatt 30 és 50 év közötti börtönbüntetést szabtak ki. Az már csak a történelem egyik mellékszála, hogy a perben tanúként felvonultatott örömlányok közül sokan egy európai hajóúttal lettek gazdagabbak, amit az ügyészség fizetett nekik, „szolgálataikért” cserében.
Lucky tehát kénytelen volt bevonulni a börtönbe, ám hatalmát így sem veszítette el, a rácsok mögül is ő maradt a szindikátus feje. Nem sokkal később azonban bebizonyosodott, hogy az a sokat emlegetett kocka valóban sokszor fordul: a II. világháború idején az amerikai kormány két ügyben is Lucianóhoz fordult segítségért: Lucky segített kézre keríteni nyolc Amerikában tevékenykedő náci kémet, a szicíliai partra szállást követően pedig jól kiépített óhazai kapcsolatrendszerén keresztül segítette a szövetségesek boldogulását.
Ezért cserében 1946-ban szabadon bocsátották, ám örökre el kellett hagynia az Egyesült Államokat. Luciano kis kitérőt tett Kubában, ahol letette a Castro hatalomra lépéséig virágzó éjszakai élet és szervezett bűnözés alapjait, és kimondta a túlságosan mohóvá vált egykori harcostárs, Bugsy Siegel fejére a halálos ítéletet (Bugsy nagy baklövése azt volt, hogy túl sok pénzt rakott zsebre a Las Vegas-i Flamingo hotelből és a kaszinókból). Ezt követően visszatért Olaszországba, ahol nagy sztár volt az ott állomásozó amerikai katonák körében, akik folyton fényképezkedni akartak vele és aláírásokat kértek tőle.
Lucky Lucianót 1962. január 26-án érte a nápolyi repülőtéren érte a halál. Amikor az életét megfilmesíteni tervező amerikai producer elé sietett, hogy kezet rázzanak, szívrohamot kapott, és ott helyben meghalt. Annak ellenére, hogy soha nem kapta meg az amerikai állampolgárságot, Queens-ben, a St. John”s temetőben temették el.
