2007. január 24. 15:49
Az izraeli államfő ideiglenes felmentését kérte a kneszettől.
Cipi Livni izraeli ügyvezető igazságügy-miniszter lemondásra szólította fel szerdán Móse Kacav államfőt, miután az izraeli főügyész közölte: vádat akar emelni ellene nemi erőszak és más bűncselekmények címén.
„Úgy vélem, Kacav számára a lemondás lenne a megfelelő döntés” – mondta Livni, aki a külügyi tárca mellett ideiglenesen az igazságügyit is irányítja, miután Hájim Ramon volt igazságügy-miniszter felfüggesztette ténykedését perének végéig, amelyet szintén szexuális zaklatás miatt indítottak ellene. Livni közleményében hangsúlyozta: Kacavot mint egyént jogi szempontból megilleti az ártatlanság vélelme.
Az izraeli államfő azt kérte levélben a kneszettől, hogy ideiglenesen mentsék fel hivatalából, miután a főügyész közölte, hogy vádat akar emelni ellene – közölte az izraeli törvényhozás szóvivője.
Az izraeli törvények értelmében egy ilyen lépést egy parlamenti bizottságnak kell jóváhagynia. Kacav hivatala egyelőre nem kommentálta a hírt, csak annyit közöltek, hogy az elnök este tesz nyilvános bejelentést.
Kacav utódja a legnagyobb valószínűséggel Simon Perez lesz. (MTI)

