Forrás: NOL

Népszabadság * Hírösszefoglalónk * 2007. január 25.

Móse Kacav izraeli államfő tegnap azt kérte levélben a kneszettől, hogy ideiglenesen mentsék fel hivatalából, miután a főügyész közölte, hogy vádat akar emelni ellene – közölte az izraeli törvényhozás szóvivője.

Az izraeli törvények szerint egy parlamenti bizottságnak kell jóváhagynia az ilyen lépést. Kacav hivatalosan tegnap este tett döntéséről nyilvános bejelentést. Az izraeli főügyész Menahem Mazuz nemi erőszak, szexuális zaklatás, az igazságszolgáltatás akadályozása és tanúk megfenyegetése címén emel vádat az államfő ellen, aki tagadja, hogy bármi törvényelleneset tett volna. Ha elítélik, Kacav több évet is ülhet börtönben. Az elnök a felmentéssel előre menekült: így még nem veszti el mentelmi jogát.

Az elmúlt hetekben ugyanis az izraeli sajtó, és több izraeli politikus is azt követelte Kacavtól, ne éljen a posztja adta immunitással, és ne várja meg, míg hivatali ideje az idén júliusban lejár, hanem azonnal mondjon le. Cipi Livni külügyminiszter és ügyvezető igazságügy-miniszter tegnap közölte: „Kacav számára a lemondás lenne a megfelelő döntés”. Livni azóta vezeti az igazságügyi tárcát is, mióta Hájim Ramon volt igazságügy-miniszter felfüggesztette ténykedését perének végéig, amelyet szintén szexuális zaklatás miatt indítottak ellene.

Comments are closed.