Melbourne-i Federer-Roddick „visszavágó” – Peert meccslabdáról verte S. Williams
Népszabadság * Munkatársunktól * 2007. január 24.
Nyújtás – Serena Williamsre a lazítás is ráfért…Kép: REUTERS – Darren WhitesidePályafutása eddigi legnagyobb sikere – Grand Slam-torna elődöntőjébe jutás – kapujában bukott össze Shahar Peer: a 16. helyen kiemelt izraeli a döntő szettben 6:5-re vezetett, és a győzelemért adogathatott, 8:6-ra mégis Serena Williams nyerte a játszmát, ezzel a mérkőzést.
Még csak azt sem lehet állítani, hogy a rutin legyőzte a tapasztalatlanságot: a két és fél órás találkozón az amerikai legalább annyira ideges volt, mint ellenfele – ezt bizonyítja a tizenöttel több ki nem kényszerített hiba -, adogatni azonban feltétlenül meg kell tanulnia Peernek. Amíg a vetélytárs szerváinak átlaga húsz kilométer per órával gyorsabbak, addig nem lesz esélye igazán nagy eredmény elérésére. (Williams suvasztott egy 201 kilométerest is, míg az izraeli 167-tel produkált saját csúcsot, nem is beszélve az ászok külön versenyében bemutatott 11:0-ról.)
A cseh rangadón Vajdisova (10.) 6:1, 6:4-re verte Safarovát (70.), akinek utólag is hálás lehet azért, mert korábban elbúcsúztatta a címvédő Mauresmót.
A férfiaknál létrejött a várva várt Federer-Roddick elődöntő. (Ennek nem biztos, hogy örül a svájci, hiszen alig tíz napja egy ugyancsak melbourne-i bemutató mérkőzésen kikapott az amerikaitól… Igaz, azt nem tekintik hivatalos találkozónak, így kettejük párharcában pillanatnyilag Federer vezet 12:1-re.) Mindketten három játszmában léptek túl aktuális ellenfelükön: Federer közepes játékkal is gond nélkül győzte le a spanyol Robredót. A 140 perces összecsapáson csupán a második szett hozott némi izgalmat, ám azt is a svájci nyerte, még ha rövidítésben is. Roddick szettenként két-két játékot engedett át az eddig remeklő Mardy Fishnek, és még az időre is figyelt: mindhárom játszma 29 percig tartott. (Roddick első adogatásainak átlaga 201 kilométer per óra volt, ez alighanem még Federert is elgondolkodtathatja.)
Az Australian Open mai programjában újabb négy negyeddöntő szerepel. A nőknél Sarapova (1.) és Csakvetadze (12.), illetve Clijsters (4.) és Hingis (6.) mérkőzik a legjobb négy közé jutásért. A férfiaknál Haas (12.)-Davigyenko (3.), továbbá Nadal (2.)-Gonzalez (10.) összecsapást rendeznek.

