Tenisz
Az ausztrál teniszbajnokságon a nőknél kiesett a címvédő Amélie Mauresmo. A férfiaknál a világelső Roger Federer és Andy Roddick is nyert.
Marija Sarapova úgy vette át tegnap a világelsőséget a belga Justine Henintől, hogy nem is lépett pályára. Henin családi okokra hivatkozva lemondta az ausztrál bajnokságon való részvételt, s ezzel szinte biztossá vált, hogy nem őrizheti meg elsőségét. Miután a mezőny eljutott a legjobb tizenhatig, ez egyértelművé vált, csupán az volt a kérdés, hogy Sarapova, Amélie Mauresmo vagy Szvetlana Kuznyecova lesz-e az, aki átveszi a helyét. Tegnap, a legjobb nyolc közé jutásért lejátszott mérkőzéseken, aztán Kuznyecovát az izraeli Peer, Mauresmót pedig a világranglista hetvenedik helyén álló Lucie Safarova legyőzte. Az orosz és a francia játékos veresége pedig azt jelentette, hogyha Sarapova elvesztené is következő mérkőzését Zvonarjevával szemben, akkor is ő a világelső.
A nyolcaddöntők legnagyobb meglepetésének a címvédő Mauresmo kiesése számít. „Nem vagyok teljesen magam alatt, csak egy kicsit csalódtam – nyilatkozott Mauresmo. – Nem játszottam jól, és nem volt olyan része a mérkőzésnek, amikor úgy éreztem volna, hogy fordítani tudok.”
„Hihetetlen, hogy nyerni tudtam – mondta Safarova még a pályán a helyi műsorközlőnek. – Először játszhattam a Rod Laver Arenában, és a bemelegítés közben azt mondogattam magamban, nézd, milyen hatalmas stadion. De aztán a mérkőzés alatt nagyon komfortosan éreztem magam, csodálatos volt ez a nagy tömeg a lelátókon.” Amikor mindezek után a műsorközlő elárulta Safarovának, hogy a másik pályán barátja, Tomas Berdych legyőzte az orosz Turszunovot, boldog mosoly jelent meg a cseh teniszező arcán.
Váratlan eredmény volt Peer győzelme is a harmadik helyen kiemelt Kuznyecova ellen. A 19 éves izraeli játékos a múlt évet a világranglista 45. helyén kezdte, mostanra már a tizenhetedikre jött előre. Az idén ez már a harmadik versenye, Gold Coaston az elődöntőig, Sydneyben a negyeddöntőig jutott, s legyőzte többek között a szerb Ivanovicot és a svájci Schnydert is, de tavaly már Gyementyjevát is megverte. Ám ilyen elöl rangsorolt versenyzőt, mint Kuznyecova még sohasem győzött le, és sohasem volt még a legjobb nyolc között Grand Slam-versenyen.
Serena Williams már nyert Grand Slam-versenyeket, s bár jó néhány kiló súlyfelesleget cipel, egyre jobban játszik. Nadja Petrova után tegnap könnyen verte a szerb Jelena Jankovicot is, és a következő fordulóban éppen Peer ellen lép majd pályára.
A férfiaknál sokkal kevesebb váratlan eredmény született. Az első nyolc kiemelt közül csupán az első fordulóban kieső horvát Ljubicic nincs versenyben. Roger Federer ismét remekelt. Mats Wilander, az Eurosport szakértője, a korábbi hétszeres Grand Slam-győztes arra a kérdésre, hogy hogyan lehet megverni Federert, így válaszolt: „ha lesz egy olyan játékos, akinek olyan az első adogatása, mint Samprasé, úgy röptézik, mint Edberg, úgy fogadja az adogatásokat, mint Agassi, olyan a tenyerese, mint Lendlé, és olyan tűz van benne, mint McEnroe-ban. Vagy marad a baseballütő…”
Nos, tegnap Djokovic nem az a játékos volt, akit Wilander leírt, pedig jól játszott. De Federer még jobban, 51 nyerő pontot érő ütése mellett mindössze 26 labdát rontott el. Andy Roddick, aki – igaz, nem hivatalos, hanem bemutató mérkőzésen – az idén egyszer már megverte Federert, most Szafin legyőzése után újabb fontos skalpot gyűjtött be, öt szettben nyert Ancic ellen.
FG

