Forrás: Stop!

A globalizációnak több a jó oldala mint a rossz Időpont: 2007-01-22 00:40:51

A globalizációnak etikai, vallási oldalról több pozitívuma van, mint negatívuma – hangsúlyozta Oberlander Báruch rabbi, a Közép-Kelet-Európai Rabbik Tanácsának (KERT) elnöke vasárnap Budapesten a tanács II. éves konferenciáján.

Oberlander Báruch rabbi megnyitó beszédében kiemelte: a globalizáció lehetőséget ad egymás közösségeinek erősítésére, az összefogásra, a szabad információáramlásra. „Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, kik vagyunk, nem szabad elveszíteni identitásunkat, vallásunkat, kultúránkat” – tette hozzá.

Az Európai Unió megalakulásával és bővülésével az európai országok polgárainak is szembe kell nézniük a globalizációval járó morális és társadalmi kérdésekkel – mondta Köves Slomo, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija, hozzáfűzve, hogy ezek a kérdések a zsidó közösségeket sem kerülik el.

Emlékeztetett arra, hogy a KERT két országa a közelmúltban csatlakozott az unióhoz.

 

Úgy vélte, az európai uniós tagságnak előnyei is vannak, hiszen új lehetőségek nyílnak a közösségek közötti együttműködésre.

A 2005-ben alakult KERT elsősorban olyan hagyományokhoz ragaszkodó rabbikat tömörít, akik reneszánszukat élő, főleg fiatalokat tömörítő, kibontakozó közösségeket vezetnek. A szervezet platformot alakít, hogy a rabbik és a közösségi vezetők tapasztalatokat és gondolatokat tudjanak cserélni közösségeik felvirágoztatásával és az ezzel járó kihívásokkal kapcsolatban. Ez a platform vallási téren nemcsak útmutatást nyújt a régió közösségeinek, hanem érdekvédelmi szervezetként is működik. A KERT képviselteti magát Magyarországon, Romániában, Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban, Ausztriában, Szerbia-Montenegróban, Horvátországban, valamint Ukrajnában.

STOP/MTI

 

Comments are closed.