Népszabadság * Munkatársunktól * 2007. január 20.
Kép: Szmodis ImreMég az indulatos publicisztikában is érdemes kerülni a személyes minősítéseket. Az igazán elegáns eljárás az, amikor az általunk gondolt minősítést az olvasó maga fogalmazza meg. Ön (Ostoba és alpári, 2006. december 22.) elfelejtkezik erről a szabályról.
Dés Lászlónak
Még az indulatos publicisztika sem engedheti meg, hogy vita helyett minősítsen, hogy az érvelést megspórolja, hogy lerázza magáról vitapartnere állításait olyasféle mondatokkal, mint hogy (Schmidt Mária cikke) „olyan ostoba, és nem kevésbé alpári, hogy értékelésére ízléssel bíró ember nem vállalkozik”.
De ha saját magát ízléssel bíró embernek tartja, akkor miért kezd mégis az értékelésbe? Ha meg ír, akkor miért nem cáfolja a vitatott cikk egyetlen elemét sem? Mert volt ukrajnai éhínség? Volt. Tapsoltak nyugati értelmiségiek Sztálinnak? Tapsoltak. Beismerte a magyar miniszterelnök, hogy ő már a harmadik lépésről sem tud semmit? Beismerte. Egyedül ünnepelt egy kiürített téren? Egyedül. Volt rendőri brutalitás? Volt. Szétesőfélben van az ország? Szétesőfélben van. Lapít az értelmiség mindezek láttán is? Lapít. Hát igen. Csupa súlyos, létező kérdés Schmidt Mária cikkében. De ezer hasonló súlyú problémát láthatna Ön is. Nyilván egyszerűbb ízlésről beszélni, a vezér szócsövének nevezni a bajokat kimondókat, lenézni a másként gondolkodókat, mint szembenézni az ország valós helyzetével, a hatalomnak és környezetének a lecsúszásban játszott szerepével. Mellékesen Ön neheztel a lapra is, amely lehozta ezt a tényeken alapuló, állításait idézetekkel alátámasztó, néhány embert valóban kellemetlenül érintő, az Önétől eltérő világlátású írást. De akkor miért várja el, hogy ugyanez a lap közölje az Ön érveket, bizonyítékokat mellőző, minősítgető levelét?
Még az indulatos publicisztika sem feledtetheti a felelősség kérdését. A világirodalomban számtalan mű a Tartuffe–től a Mario és a varázslón keresztül a Tótékig legalább akkora súllyal foglalkozik a diktatúra kiépülését lehetővé tevő környezettel, mint magával a diktátorral. Régi demokráciákban a civil szféra olyan erős, hogy zömmel meg tudja akadályozni a hatalom félrecsúszását két választás között is. Nálunk nincs erős civil kontroll, sőt, a civil szervezetek élete egyre nehezebb. Ebben a helyzetben az értelmiségnek fokozott szerepe lenne a hatalom bármilyen félresiklásának kikiabálásában. Csak egyetlen példa. Schmidt Mária idéz a miniszterelnök naplójából: „Miközben egyszerűen lenyűgözött az a szakszerűség, amellyel a rendőrség tette a dolgát és védett engem, tisztességes adófizető állampolgárt, az motoszkált a fejemben, hogy nem kéne ezt valahogy megköszönnöm? Természetesen akár fizetésemelésre is gondolok, de talán az lenne még jobb, ha a munkakörülményeken javíthatnánk.” Ön talán nem vette észre ennek a szövegnek az egyik olvasatát: a Tisztességes Adófizető védelmében lenyűgöző szakszerűséggel gumigolyókat lőnek tisztességes adófizetőkre; földön fekvő tisztességes adófizetőket lenyűgöző szakszerűséggel rugdosnak a Tisztességes Adófizető érdekében; és egy Adófizető a lenyűgöző szakszerűséggel megrugdosottak adóforintjaiból is megvalósítható fizetésemeléssel akar mindezért köszönetet mondani. Talán ez is megérne egy olvasói levelet.
Számomra baloldaliságból József Attila, a népi-keresztény gondolkodásból falusi pap nagyapám a mérce. Ők a nyomorultak, a kiszolgáltatottak mellé álltak, így aztán, ha szót kérek, akkor már inkább a megrugdosott, fegyvertelen adófizetők érdekében beszélek, nem a fegyverekkel megvédett hataloméban.
Ne haragudjon, biztos nem vagyok eléggé toleráns, de nem tudok elképzelni más értelmiségi attitűdöt.
Achs Károly
tanár
Már-már megtisztelő, hogy minapi rövid reakciómba ennyi mindent beleolvasott Achs Károly. Rendőri terrorról, másként gondolkodásról, az ország valós (sic!) helyzetéről stb., stb. Teljesen feleslegesen tette, mert kifogásom pusztán annyi volt, hogy nem kellene egy hazugságra épülő fejtegetést egy mérvadó napilapnak közölnie. Ukrajnai éhínség volt, Sztálin is volt, meg sok minden más a rettenetes huszadik században, ezt egy szóval sem vitattam, de azt igen, hogy a kifogásolt cikk ezeket a rémtetteket összefüggésbe hozza két magyar íróval, és egyenes úton levonja a következtetést: itt két, a jelenlegi kormány által korrumpált, megvett művészről van szó. Nevetni is lehetne ezen, de nem tudok, annyira ízléstelen. Ráadásul Schmidt Mária nem először hazudik. Időről időre megteszi. A cél általában tisztességes emberek lejáratása. És ez nem helyes. Különösen nem, ha mindezt az erkölcs védelmében teszi. Mint azt már az előző írásomban is említettem, vitatkozni szükséges lenne, de lehetőleg tisztességesen és értelemmel. Az általam kifogásolt cikk egyik kritériumnak sem felel meg. Achs Károly írásának egy részével még egyet is értek. Igen, szükség van rá, hogy az értelmiség hallassa szavát a társadalmunkat érintő fontos kérdésekben. Fontos, hogy erős és önálló gondolatokkal bíró civil társadalmunk legyen. De hiszen Schmidt Máriának éppen ez a baja. Ezért próbál két független, hiteles szabad gondolkodót lejáratni. (Nem fog sikerülni.) P. S.: József Attila igazán magasra állította a mércét. Nem kívánom senkinek, amit ő népitől, kereszténytől, a jobboldaltól – meg még a baltól is – kapott. Hát így megy ez nálunk egy ideje.
Dés László
Engedetlen leszek
Úgy döntöttem, hogy állampolgári engedetlenséget követek el. Tudomásul vettem, hogy a kormány, illetve a költségvetés rendbetétele érdekében a parlamenti többség egyebek mellett megváltoztatta a gázártámogatást, és emiatt jelentősen emelkedik a távfűtés ára. Ha belegondolok, érthető a döntésük. Nem úgy a Főtávé. Tűrhetetlennek tartom, hogy immár sokadszorra, de most aztán drasztikusan megemelik az alapdíjat, amelyet a fűtési szezontól függetlenül is fizetni kell.
2006. november elsején 8,4 százalékkal emelkedett az alapdíj, 2007. január elsején 37 százalékot, 2007. április elsején újabb 8,4 százalékot tesznek még rá az előzőleg megemelt összegre. És tegyük még ehhez hozzá, hogy a 2006. január elsején létezett 5878 forintos alapdíjat szeptemberben már szép csendben emelték 6649 forintra. (Ezek az adatok az én lakásom légköbméterére vonatkoznak.) Mivel nem egy állandó alaphoz viszonyítják a növelést, hanem egy adott időszak díjtételéhez, a százalékos emeléseket nem lehet mechanikusan összeadni. A tavaly január elsejei 5878 forinthoz képest várható ez évi 9463 forintos felső határösszeg ugyanis nagyságrendekkel magasabb százalékos emelkedés, mint amennyit a közzétett százalékok öszszeadva mutatnak. De akárhogy nézzük is, ez a gázár burkolt emelése, aminek persze lehetnek okai a Főtáv árképzésében, például a béreik, a prémiumaik, a rezsijük, a vállalat fenntartása.
Számunkra azonban tisztességtelen, erkölcstelen, ha úgy tetszik, visszaélés a monopol helyzetükkel és a fogyasztók kiszolgáltatottságával.
Letiltottam a folyószámláról a Főtáv-kifizetést. Minden hónapban csekken fogom feladni a fűtésért és a meleg vízért járó emelt díjat, ami magától értetődő. És 5878 forintos alapdíjat fogok elküldeni.
Nehezen szántam rá magam 76 évesen erre a tiltakozó döntésre, de nem hagyott nyugton a gondolat, hogy igazságtalanság ér sokakhoz hasonlóan. Csak a magam nevében cselekszem, holott együttérzek sok-sok százezer, hasonlóan kihasznált emberrel.
Grawatsch Györgyné
Budapest
Rólunk
Olvasói levelemben javasoltam önöknek az egyes cikkekhez tartozó kiemelt szövegek olvashatóbbá tételét (Rólunk rovat, december 16.). Örömmel látom (és olvasom) az új, vastag betűkkel nyomtatott írásokat. Köszönöm, hogy meghallgatták és megfogadták tanácsomat, így talán még több olvasó veszi majd kézbe a Népszabadságot!
Anderle Lajosné
Igencsak csípi a szemem, mert nem először olvasom, hogy a Prikkel házaspár tragikus esete kapcsán így fogalmaznak: „az X. Y. településen köztiszteletben álló jómódú vállalkozó”, aki, s hadd idézem tovább az információt „(…) olajügyletekbe keveredett, előzetes letartóztatásban volt, (…) számos más ügyekben jogerős ítélet született ellene, így: csalás, adócsalás, orgazdaság, lopás miatt többször is elítélték, hol pénzbüntetést, hol felfüggesztett börtönbüntetést kapott…” Ugye, azért nem ő a köztiszteletnek örvendés etalonja?
Dr. Szőke Zsolt
Évtizedek óta az előfizetőjük vagyok. Összességében eddig meg voltam elégedve a lappal. De ami a mai, január 12-i számukat illeti, véleményem szerint már iszonyatos túlzás. Az OTP totál hirdetésére gondolok. Pénzért (gondolom csillagászati összegért) már mindenre kaphatók? Tudom, belülről újra kezdődik a lap, de azért a „fejlécet” nem szabadna, hogy kisajátítsa Csányi OTP-vezér! Nagyon szomorú, egyben felháborító! Ha ez így megy tovább (mert most már mások is „vérszemet” kapnak), gondolkodóba esem a lapjukat illetően…
Pintér Csaba
A telefonügyeletre érkezett:
Örömmel olvastam Seres Attila: Velünk élő nép (január 3.) című cikkét. Szeretném, ha több, zsidó vallását vállaló emberről írnának.
Lengyel László (Két forgatókönyv, január 6.) hibásan tesz egyenlőségjelet O. V. és Gy. F. közé, és maguk ehhez asszisztálnak. Nem lojalitást, de pártatlanságot várnék el a laptól. A Magyar Nemzet töretlenül tartja magát, nem várható ez el a Népszabadságtól is? Muszáj mindig inogni?
Magára valamit is adó újság hogy csomagolhatja be hirdetésbe a lapot? Elég sok hirdetés található a lap belsejében, nem kell a címoldalt is ilyenre használni. Ronda! A Fidesz, O. V., Navracsics viselt dolgait, jeles mondatait pedig valahova belülre, jó apró betűkkel dugják el, nem kell sokkolni vele az olvasótábort.
BlogkÓstoló
A Schmidt Mária politikai ambícióiról szárnyra kapott történet a NOL bloggereinek is megmozgatta a fantáziáját. A Hajónapló (www.izsak.nolblog.hu) szerzője „Megvan Horváth Zsolt” című bejegyzésében azt írja: „Arra gondoltam, hogy amíg nem tudjuk meg, ki is valójában Horváth Zsolt, találjuk ki őt, úgyhogy rögvest meghirdetem a fenti címmel olvasóim között a pályázatot. Kedvcsinálónak meg is írtam az első pályamunkát.”
Megvan Horváth Zsolt!
Pár perce hívott a mobilomon egy hirtelenszőke fiatalember, és azt kérdezte, hogy a nevesincs és javíthatatlan bolsevik tollforgatóval van-e dolga; mondtam neki, hogy igen, mire hosszú történetbe kezdett, alig bírtam le/feljegyezni.
– Tizenhat éves budapesti diák vagyok, hirtelenszőke, szóval vörös, és azt mondják, egy picit koravén. De ez mindegy. Azért hívtam, hogy elmeséljem, hogy a múlt héten a gimnáziumban… a Baranyai tanár úr (a nevet megváltoztattam – Izsak) fogalmazást íratott az osztállyal. …azt a feladatot adta, hogy írjunk összeesküvés-elméletről szóló történeteket, ami a Jánossyt leszámítva, aki egy hülye, mindenkinek tetszett. A Jánossy csak a romatikus történeteket szereti. Mindegy. A Baranyai azt mondta, hogy lehetőleg a múltba helyezzük a történeteinket, de ha nem megy, akkor a jövőbe, tőle lehet kicsit nabokovos, sci-fis, de az ég szerelmére, véletlenül se válasszunk aktuális politikai, pláne belpolitikai keretet. És szerintem ezzel szúrta el. Nálam legalábbis. Mert nekem, ahogy kimondta, hogy belpolitikához a sztorinak köze ne legyen, rögtön beúszott a Mária képe. Tetszik tudni, a Schmidt Máriáé… (A folytatás a Nolblogban.)
