Dan Haluc tábornok lemondásával kívánta vállalni a felelősséget a Hezbollah libanoni síita szervezett ellen tavaly vívott sikertelen háborúért – közölte az izraeli védelmi minisztérium mára virradóra.
Haluc tábornok már el is juttatta a lemondásáról szóló levelet Ehud Olmert kormányfőnek és Amír Perec védelmi miniszternek. Azt nem közölték, hogy a lemondás mikortól hatályos. A vezérkari főnököt élesen bírálta a közvélemény és a média a Hezbollah ellen indított műveletek miatt. A tavaly július 12. és augusztus 14. között vívott háborúban, dacára a katonai és politikai vezetők fogadkozásainak, az izraeli hadsereg nem tudta megakadályozni, hogy a Hezbollah gerillái rakétákat lőjenek ki Észak-Izraelre. A művelet fő céljai nem teljesültek, azaz nem sikerült kiszabadítani a Hezbollah harcosai által elrabolt két izraeli katonát, és nem mértek vereséget a libanoni szervezetre.
Mintegy 1200 libanoni, többségükben polgári személy és 157 izraeli, többségükben katona vesztette életét a 34 napos háborúban, amely azután robbant ki, hogy a Hezbollah gerillái a szigorúan őrzött izraeli-libanoni határon egy rajtaütésben foglyul ejtettek két izraeli katonát, hármat pedig megöltek.
Dan Haluc a légierő parancsnoka volt, és 2005 júniusában nevezték ki vezérkari főnöknek, azt megelőzően, hogy Izrael megkezdte az egyoldalú kivonulást a Gázai övezetből.