Forrás: Magyar Hírlap

Cipi Livni izraeli külügyminiszter kedden újólag szorgalmazta, hogy a nemzetközi közösség erélyesen lépjen fel az iráni atomprogram leállítása érdekében, hangsúlyozva, hogy az Irán és Észak-Korea között szövődő kapcsolatok a nukleáris fegyverek elterjedésének veszélyét idézik fel.

Igazán hatékony, fájdalmas szankciók elrendelésére lenne szükség a cél elérése érdekében – mondta szöuli sajtóértekezletén. Livni az első izraeli külügyminiszter, aki Dél-Koreába látogat, holott a két állam diplomácia kapcsolatai már 45 éves múltra tekintenek vissza. Az izraeli külügyminiszter tárgyalt a nap folyamán Han Mjong Szuk dél-koreai miniszterelnökkel és Szong Min Szun külügyminiszterrel.

Livni támogatásáról biztosította az ENSZ Észak-Korea ellen elrendelt büntetőintézkedéseinek végrehajtását. (A kelet-ázsiai sztálinista állam tavaly októberben végzett kísérleti atomrobbantásáért kapott büntetést a világszervezettől.) Az izraeli diplomácia vezetője aggodalmát hangoztatta a Teherán és Phenjan közti kapcsolatok élénkülése miatt, nem győzve hangsúlyozni „az ilyen típusú államok” nukleáris együttműködésében rejlő veszélyeket.

Az izraeli diplomácia vezetője elismerését fejezte ki Dél-Koreának, amiért az (350 fővel) rövidesen részt fog venni Libanonban a nemzetközi békefenntartó erők tevékenységében. A múlt év nyarán Izrael több mint egy hónapig tartó háborút vívott a cédrusok földjén az iráni és szíriai támogatást élvező síita Hezbollah szervezet fegyveres osztagaival. A békefenntartó erők feladata szétválasztva tartani a feleket, megakadályozni újabb konfliktus kialakulását. Livni biztosította dél-koreai tárgyalópartnereit, hogy a nemzetközi békefenntartó alakulatok nem kerülhetnek kereszttűzbe, mert az izraeli alakulatok biztosan nem fognak lőni azokra a területekre, ahol a kéksisakosok állomásoznak.

Izrael együtt fog működni minden állammal, amely katonákat küld a nemzetközi békeerőbe, és igyekszik segíteni a békefenntartók munkáját. „A nemzetközi erők küldetése a Hezbollah elleni küzdelem, nem az Izrael elleni” – mondta.

Forrás: MTI

Comments are closed.