Rájár a rúd Ehud Olmert izraeli miniszterelnökre: országának államügyésze kedden arra utasította a rendőrséget, hogy korrupció gyanújával indítson ellene nyomozást. Egy nappal később a libanoni hadjárat sikertelensége miatt lemondott Dan Haluc vezérkari főnök, aminek nyomán felmerült Olmert felelőssége is. Izraelben sokan már a lemondását követelik.
A miniszterelnököt azzal gyanúsítják, hogy 2005 novemberében – még pénzügyminiszterként – visszaélt hivatali hatalmával, megkísérelve üzleti előnyhöz juttatni egyik barátját. Olmert tagad, ám ha az államügyészség vádat emel ellene, kénytelen lesz lemondani. Korrupciós vádak egyébként már korábban is elhangzottak ellene, ám ezeket soha nem tudták rábizonyítani.
Az izraeli társadalom érzékenyebb vezetőinek korruptságára, mint a közép- és kelet-európai társadalmak, a magyart is beleértve. Ezekben az országokban az államot ugyanis hagyományosan idegen, elnyomó szervezetnek tekintették, melynek törvényeit lelkifurdalás nélkül meg lehet szegni. Izraelben más a helyzet. Ott az emberek az államot, melyet oda költöző polgárai maguk alapították, védelmezőjüknek tekintik, amelyre az ellenséges környezetben igencsak szükségük van. (Ezért fogják fel az izraeliek a katonai szolgálatot is sokkal természetesebben, mint mások.)
Ami a tavalyi libanoni hadjáratot illeti, arról már a hivatalos katonai vizsgálat is megállapította: rosszul vezették, ami hozzájárult sikertelenségéhez. Olmert közvetlenül nem vett részt a harcok irányításában, ám a keretfeltételeket ő szabta meg. S mint miniszterelnök mindenért felelős.
Kepecs Ferenc