„Kossuth tér – visszatér!” – olvasható az egyik radikális jobboldali honlapon, vagyis a demonstrációkra és az esetleges zavargásokra való készülődés folytatódik. Az úgynevezett Magyar Nemzetért Mozgalom a minap bejelentette, hogy január 20-ra meghirdeti az „elégedettlenség napját”. A tervek szerint a tüntetők a korábbi zavargások helyszíneit érintve demonstrálnak majd a fővárosban.
A hivatalos közlemény szerint az úgynevezett Magyar Nemzetért Mozgalom a megszorítások ellen kíván tiltakozni január 20-án, a demonstrációra pedig „minden igaz magyart, a nemzetéért tenni akarót várnak”. Ezzel kapcsolatos érdekesség, hogy a mozgalmak információs honlapjain számos olyan cikk, felhívás és publicisztika szerepel, amely a jelenlegi politikai elitet, mint egységes, nem kívánt testületet jelöli meg. „A jelen politikusait közös bűn tartja össze” – olvasható több helyen is, ami azt jelenti: a demonstrálók nem csak a jelenlegi kabinet, de a parlamenti pártok mindegyike ellen tüntetni kívánnak. Kérdés, hogy miként képzelik el a helyzetet azt követően, ha a jelenlegi politikai elit – a példa kedvéért – egyszercsak lemond. Erre utaló érdemi elképzelés ugyanis nem tapasztalható, csupán az ellenkezés ténye ismert.
Eközben meglehetősen szélsőséges és a valóságtól erősen elrugaszkodottnak tűnő írás jelent meg a szélsőjobboldali hírhálók szinte mindegyikén – hívták fel figyelmünket rendészeti források. A Geonczeol Gyula (vélhetően Gönczöl Gyula) által jegyzett publicisztika azt állítja, hogy a jelenlegi magyarországi rendőri- és az ahhoz tartozó politikai vezetést tulajdonképpen az alvilági ügyekkel kapcsolatba hozott Szemjon Mogiljevics irányítja. A szerző azt állítja, hogy az olajügyletek kapcsán Mogiljevics és köre jelentős politikai kapcsolatokra tett szert mindkét oldalon; rendészeti oldalról pedig elsősorban Pintér Sándor belügyminiszter és Gergényi Péter nyújtott segítséget. Az írás erős antiszemita felhangokat is tartalmaz, megjegyzi ugyanis, hogy miután Mogiljevicsnek izraeli cége is van, s Pintér valamint Gergényi – a szerző szerint – zsidó származású, ezért „a magyar ifjúság végigveretését közönséges rasszista cselekedetnek kell minősíteni.” Lapunk úgy értesült, hogy az idézett cikket – törvényességi szempontból – már vizsgálják a hatóságok. Annak, hogy a szerző miként tudja bizonyítani állításait, nincs nyoma.
NÉPSZAVA Online