Peragovics Ferenc
A kivétel erősítse a szabályt!
A múltkor a Népszabadságban jelent meg egy írás az árpádsávos zászlóval kapcsolatban (Koblencz Zsuzsa: Esztergomi zászló vörös-fehér sávokkal, 2006. dec. 16.), az ÉS múlt heti számában pedig Várallyay Gyula eszmefuttatását olvashattuk a lobogóról (Három kérdés az árpádsávos zászlókról, 2007/1.).
Egyetértek a szerzők azon véleményével, hogy a nyilasok által lejáratott zászló minden jóérzésű (és nem csak baloldali) állampolgárban viszolygást és félelmet kelt.
De mit tegyen az ember, ha Esztergomban él, ahol a város zászlaja gyakorlatilag megegyezik a hungarista mozgalom zászlójával? A Koblencz-cikk nem nyíltan, de mégiscsak azt sugallja, probléma, hogy Esztergomot egy szélsőjobboldali jelképpel díszítik fel ünnepeinken. Tény, hogy a városba látogatók néha értetlenségüknek adnak hangot a nyilas konnotációkat keltő zászló láttán, de ez elsősorban az őszi tüntetések óta datálható, addig senkit nem zavart. Koblencz nem mondja ki, de érződik a cikkből, kívánatos volna lecserélni a zászlót.
Várallyay Gyula a piros-fehér zászlót hasonlítja össze a nemzeti trikolórral, és arra a következtetésre jut, hogy előbbinek semmilyen többletértéke nincs az utóbbival szemben.
Országosan nincs, lokálisan van.
A Komárom-Esztergom Megyei Levéltár munkatársai nem tudtak választ adni Koblencz Zsuzsának arra a kérdésére, mikortól és milyen körülmények között lett a vörös-fehér vágásos zászló a város hivatalos jelképe. Nem lévén kutató történész, én is kevés reménnyel válaszolhatom ezt meg.
Mégis. Esztergom város címerében már a XX. század elején szerepelnek az inkriminált pólyák. Borovszky Samunak, a dualizmus korában készült Magyarország vármegyéit és városait bemutató sorozatának Esztergom vármegyéről szóló részében – az 1989-es reprint van előttem – a 75. oldalon szerepelteti a város címerét. Ezen a kör alakú ábrázoláson egy várat látunk, melynek mintha a kapuját képezné egy vágásos címerpajzs. A vágások száma nyolc. A mai Esztergom-zászló kilencosztatú. A mostani tüntetéseken használt zászló hétsávos. A XIV. századi Képes Krónika egyik iniciáléján III. Bélát látjuk, kezében az „árpádsávos” zászlóval, amelyen nyolc vágás van. A számmisztikában járatosak, gondolom, már mindent helyre tettek: itt miért kevesebb, ott miért több, nekem fogalmam sincs, mi az ingadozás oka. Hogy tovább bonyolítsam, Esztergom Árpád-kori kettős pecsétnyomójának az egyik oldalán látható pajzsban jól kivehetően a vágások száma (tíz).
Érzésem szerint erről a régi emlékről, az ún. esztergomi latinok XIII. századi pecsétjéről vették a dualizmus kori címerhez a mintát. A magyarországi kommunális heraldika legszebb korai megnyilvánulásai közé tartozik ennek a pecsétnek első ismert, 1265-ös lenyomata. Vele rokon Buda 1292. évi nagypecsétje, amelyen gyakorlatilag az esztergomiéval azonos motívumok láthatók. A királyok polgárságot támogató politikájának része volt, hogy jelképeiket használni engedték az általuk pártfogolt városokban. Ez fejezte ki a városok királyhoz való tartozását, és hangsúlyozták a király részéről várható védelmet.
Hogy a XX. századi alkalmazásról – főleg a 45 utániról – miért olyan hézagosak az adatok, azt csak találgatni lehet. A klerikalizmus fészkének tartott Esztergomot sokszorosan megalázták a kommunista korszakban, így nem tudom elképzelni, hogy meghagyták volna a nyilasokra emlékeztető zászlót, hacsak nem jóval korábbról való szimbólumról lett volna szó. Hihetőbb, hogy egyszerűen az 50-es években nem vettek róla tudomást, indifferens volt a bolsevik uralmat gyakorlók számára, használata természetesen tilos volt. A 70-es években viszont már föltűnik. Vélhetően az 1973-as „Ezeréves Esztergom”-ünnepségek idején fedezték fel újra. Az ekkor készült díszkiadványok bőrborítóján megjelenő vízszintesen osztott címerpajzsban a latinok pecsétjére emlékeztető két elem található: az erődített vár és az ún. Árpád-sávok, no meg természetesen a vörös csillag.
A címer- és zászlótani tudományban járatosak tudják, hogy igazában ún. Árpád-sávok nem léteznek. A mértékadó heraldikusok szerint a XII. század végén Imre király felesége hozta magával Aragóniából a piros-sárga sávokat, amelyek magyar talajon piros-fehérre módosultak. Ezzel az ábrázolással jelennek meg később keletkezett krónikáinkban visszamenőleg is Árpád-házi királyaink, ezért terjedt el az árpádsávos megjelölés. Ma is így tartja a köztudat. Ez egy magyar történelmi mítosz. Hogy rossz vagy jó, ki tudja? Mindenesetre az Árpádok kb. egy évszázadig használták.
Ha Esztergomban ma ünnep idején fellobogózzák az utcákat, senkiben nem kelt megütközést a város jelképe, és senki nem gondol a nyilas érára. Ez itt megszokott jelenség. Helyi újságíró barátom mesélte a múltkor, hogy sok levelet kap, melyek arra kérik, hasson oda, hogy ez a rossz emlékű szimbólum eltűnjön a városból. A holokauszt miatt valóban van mit újragondolni, a II. világháborús zsidóirtás sok mindent felülír a történelemben, az Esztergom-zászlónak azonban ehhez semmi köze. Szálasi pribékjei messze voltak még, amikor ezek a szimbolikus elemek már évszázadok óta a városhoz kötődtek. Ezzel korántsem akarom azt állítani, hogy a város lobogójával tüntetni mennék Budapestre. Az Astoria környékén mást jelent, egy modern konzervatív ilyet nem tesz. De ez egy másik történet…
Vácegres neve az 1940-es évekig Zsidó volt. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja, Endre László vitte keresztül a település lakosainak akarata ellenére, hogy a falun átcsordogáló Egres patak és Vác közelsége miatt kereszteljék át Vácegresre. Nem hiszem, hogy a belügyi államtitkár undorító gyakorlatát át kellene vennünk ellenkező előjellel.
A mai felfokozott politikai légkörben hajlamosak vagyunk túlzásokba esni. Próbáljunk a történelemről is differenciáltabban gondolkodni!
Zsidót (Sydo) már az Árpád-korban említik az oklevelek, és az esztergomi latinok kettős pecsétje is az államalapító ősi dinasztia korának nehezen kivehető homályában kezdi történetét.
Peragovics Ferenc
Esztergom
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 02. szám
