Forrás: NOL

Népszabadság * Szőcs László * 2007. január 15.

Alessandra Mussolini, a Duce unokája is tagja az új EP-frakciónakKép: REUTERS – Tony GentileTöbb pénzt és nyilvánosságot jelent a frakcióalapítás az Európai Parlamentben – valódi befolyást nem. A fő EU-idegengyűlölő amúgy családilag japán.

Igen furcsának találom a párhuzamot az identitás védelme, illetve a faj- és zsidógyűlölet között – utasította vissza az Európai Parlament újonnan alakult, szélsőjobbos frakciójának vezetője az újságírók okvetetlenkedését. A francia Bruno Gollnisch nem tette hozzá: a napokban várható az a bírósági ítélet, amely kimondja, hogy elmarasztalható-e a holokauszttagadás bűntettében. Korábban a munkahelye, Lyon város egyeteme már öt évre felfüggesztette a Nemzeti Front politikusának oktatói státusát a nézetei miatt. Egyúttal felére csökkentették a japanisztika szakos professzor javadalmazását – az elmaradt eurókat most az európai adófizetők pótolhatják.

A héten megvalósul ugyanis az EU szélsőjobbjának álma: újra frakcióhoz jutnak az Európai Parlamentben. A két és fél év után távozó parlamenti elnök, a spanyol (katalán) szocialista Josep Borrell utolsó kötelezettsége lesz, hogy ennek a technikai feltételeiről intézkedjen. A képviselői fizetésen és juttatásokon túl összesen egymillió euró (257 millió forint) jár a hangzatos Identitás, Hagyomány, Szuverenitás nevet viselő, húsz fővel megalakuló képviselőcsoportnak. A létszám egy fővel haladja meg a megkövetelt minimumot.

A bővülést az tette lehetővé, hogy a hó elején megfigyelőből teljes jogú taggá előlépett bolgár és román szélsőjobbosokkal elérték a tizenkilenc fős limitet. Az öt román kollégát a magyarellenességéről és antiszemitizmusáról ismert, Vadim Tudor-féle Nagy-Románia Párt adja, az egyetlen bolgárt pedig a barátságos nevű Ataka (Támadás).

Az EU szélsőjobbja mögött nincs valódi európai pártcsalád – az erre irányuló kísérletek korábban kudarcba fulladtak -; a frakciótagok minimálprogramban állapodhatnak meg. Elutasítják az unió sokszínűségét – noha Gollnisch felesége is japán, így gyermekei is részben azok -, nem kérnek Törökországból, a homoszexuálisokból és az EU alkotmányából, továbbá erős államot hirdetnek.

S hogy milyen eredménynyel? Ez majd elválik, de a zöldektől kezdve a kommunistákig sokan a megmondhatói, hogy nem könnyű a kis frakciók élete a januárban 785 tagúra bővült Európai Parlamentben. Ezért igazi befolyást aligha kapnak a szélsőjobbosok, akik az EU ellenzésében az eddig is létező euroszkeptikus frakcióval versenyeznek. Nem volt ez másképp 1984 és 1994 között sem, amikor csoportjuk legismertebbje, a tavaszi francia elnökválasztásra trenírozó nemzeti frontos Jean-Marie Le Pen irányíthatta frakciójukat.

A legtöbb, amit a frakcióalakítással a pluszpénzen túl az extrémek kaphatnak, a nyilvánosság. A franciák még Francois Mitterrand elnöksége alatt úgy módosították a választójogi törvényüket, hogy a szélsőjobb lehetőleg egyáltalán ne kerülhessen be a törvényhozásba. Az európai választások azonban az arányosság elvére épülnek, így ott nem érvényesülhet ez a szűrő. A mértékadó EP-frakciók mindenesetre előre fintorogtak a Le Pen lányát, Martine-t, valamint Alessandra Mussolinit, a Duce unokáját is tömörítő nyolcadik EP-képviselőcsoport megalakulásának hírére.

Comments are closed.