Újabb Irak rémképe sejlik fel Északkelet-Afrikában: muszlim gerillák kiképzése zajlik élesben Szomáliában. Az Afrika szarván elterülő, szunnita többségű ország a terror elleni világméretű háború újabb helyszíne. Kevés elemző vonja kétségbe, hogy a Szomáliába bevonult etióp csapatok mögött az Egyesült Államok támogatása áll.
A sokat szenvedett szomáliaiak tavaly nyáron cseberből vederbe estek. A fél emberöltőnyi brutális anarchiát felváltó iszlámistáknak kezdetben egyértelműen örültek, hiszen a fundamentalisták rendet teremtettek a káosz után. A rendkívül szigorú muszlim jogrend bevezetését már kevésbé övezte osztatlan lelkesedés. Azt még lenyelték, hogy a saría nevében betiltották a futballközvetítéseket és a „pornográfnak” minősített hollywoodi filmeket – hiszen ezekben az indiai alkotásokban bizony még csókolóztak is! (Persze csak ruhában.) Ám amikor a roppant népszerűségnek örvendő, természetes amfetaminszármazékot tartalmazó katlevél rágcsálását is üldözni kezdték, akkor betelt a pohár. Az iszlámistákat végül az általánosan gyűlölt etiópok szorították vissza – átmenetileg. A rettegés mértékét mutatja, hogy megduplázódott a Kalasnyikovok ára a szomáliai piacokon.
Az Iszlám Törvényszékek Uniója (UIC) hat hónapos uralma alatt kétségkívül lényegesen javult a közbiztonság Szomáliában. Az iszlámista hatalomátvételt megelőző 16 évben totális anarchia jellemezte az afrikai országot. Véreskezű hadurak osztották fel maguk között Szomáliát, akárcsak a fővárost, amelyet az UIC egyesített újra. Most, az iszlámisták kiszorításával a lakosság ismét retteghet, mikor veszik vissza hatalmukat a hadurak. Megfigyelők egyetértenek abban, amíg az etióp csapatok az országban maradnak, addig lényegében nincs esélyük a haduraknak és rettegett szabadcsapataiknak. Mogadishuba sem tértek még vissza gyűlölt útzárjaikkal, amelyeknél fegyveresek rendszeresen pénzt csikartak ki az autósokból, úgymond testi épségük megóvása érdekében. A főváros összes stratégiai fontosságú pontján – mindenekelőtt természetesen a kikötőnél és a repülőtérnél – etióp katonák vigyáznak a rendre. A szomáliaiak azonban okkal félnek attól a pillanattól, amikor hazaindulnak az etióp páncélosok. Akkor tovább folytathatják a pribékek a terrort. Noha a kormány váltig hangoztatja, hogy tízezer katonája képes lesz a béke szavatolására, a helyszínen járt tudósítók meglehetős kételyeiknek adnak hangot. Szerintük a kormánycsapatok gyakorlatilag alkalmatlanok bármiféle küzdelemre: felszerelésük már az első világháborúban is elavultnak számított volna, kiképzésük pedig még arra sem elegendő, hogy egyszerre lépjenek a menetgyakorlaton. Mohammed Dhere, az iszlámisták által még júniusban kipenderített egyik hadúr máris rátette a kezét Jowharra, a Mogadishutól kilencven kilométerre fekvő városra. Annak rendje és módja szerint kiépítette hatalmát, saját „kormánnyal”, közigazgatással. Bár letette a nagyesküt, hogy mindezt csupán átmenetinek szánja, amíg a központi kormányzat meg nem szilárdul, fogadalmát nyilvánvalóan maga sem gondolja komolyan. Hiszen ki tudná kifüstölni jowhari fészkéből? Abdullah Yusuf elnök ugyan az etióp behatolás előtt magához rendelte átmeneti székhelyére, Baidoába a jelentősebb hadurakat, mondván, hajlandó egyezkedni velük, ha cserébe saját ambícióikról lemondanak. Mégis aligha lesz képes megakadályozni az ország destabilizálását saját, ütőképes haderő nélkül.
Ráadásul maguk az iszlámisták is elkeseredett gerillaharcot ígérnek. Nem véletlenül vonultak ki Mogadishuból, meg sem várva az etiópokat. A szomszédos ország nehézfegyverzetű osztagai ellen semmi esélyük sem lett volna a küzdelemre. Helyszíni beszámolók szerint Juba tartományba vonultak vissza, amely eszményi terep a védekezésre. Áthatolhatatlan bozótrengeteg, amelyet szinte lehetetlen elfoglalni reguláris alakulatokkal és ahonnan bármikor lecsaphatnak ellenségeikre. Nem csoda, hogy megfigyelők máris „második Irakról” beszélnek, amit alátámaszt Ajman az-Zavahirinek, az al-Kaida második emberének világhálós üzenete. A terrorvezér az év elején dzsihádra, azaz szent háborúra buzdította szomáliai „testvéreit”. Az ország belügyminisztere pedig elismerte, hogy legalább háromezer iszlámista rejtőzködik Mogadishuban.
A béke érdekében az átmeneti kormány nagyszabású leszerelési akciót hirdetett. A kampány bökkenője azonban, hogy a kézifegyverekre összpontosít, márpedig a klánok dollármilliókat öltek nehézfegyverekbe: géppuskával felszerelt platós dzsipekre és vállról indítható rakétákra. Arról nem is beszélve, hogy egyetlen hadúr sem mond le addig arzenáljáról, amíg vetélytársai nem teszik ugyanezt. A lefegyverzést vagy a gyűlölt etiópoknak kell kikényszeríteniük, vagy egy nemzetközi békefenntartó haderőnek, amelynek felállítását az ENSZ szorgalmazza.
A kéksisakos-alakulat létrehozásának ötlete egyáltalán nem új keletű. Tervét már 2004-ben kidolgozták, amikor az átmeneti kormány megalakult a szomszédos Kenyában. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa teljes mellszélességgel támogatja az elképzelést, amelynek alapján egy nyolcezer fős afrikai békefenntartó egység próbálna véget vetni az erőszaknak. A terv szépen hangzik ugyan, ám megvalósítására vajmi kevés az esély. Eddig kizárólag Uganda ajánlott fel ezer katonát, de még őket is fel kéne fegyverezni.
Becslések szerint Etiópia mintegy 15 ezer hadfival vonult be Szomáliába. A két ország 1964-ben és 1977-78-ban két kegyetlen háborút is vívott egymással. Érthető, ha Addisz-Abeba igencsak odafigyel a keleti szomszédjában zajló eseményekre. A keresztény többségű Etiópia riadtan tapasztalhatta az UIC térhódítását és a saría bevezetését. Az iszlámisták az átmeneti kormányt az etiópok bábjának tekintik, Addisz-Abeba pedig azzal vág vissza, hogy az UIC vezetőit meglehetősen szoros szálak fűzik az al-Kaidához. Az etióp álláspontot osztja Washington is, amely még a lehetőségétől is retteg annak, hogy muszlim fundamentalisták terjesszék tanaikat Kelet-Afrikában. Elemzők máris biztosra veszik, hogy iszlám fanatikusok ezreit képzik ki Szomáliában, hisz keresve sem találhatnak jobb felkészülési terepet a terroristák, legfeljebb Irakban. Így máris érthetővé válik, miért bombáztak amerikai gépek a héten több dél-szomáliai célpontot, kivívva ezzel az Európai Unió rosszallását. Washington elhúzódó konfliktusra számít, ami abból is kitűnik, hogy hadihajói mellé még egy repülőgép hordozó anyahajót is a közelbe vezényelt.
Az UIC-ot üzletemberek alapították Mogadishuban, azzal a céllal, hogy rendet teremtsenek az anarchiában. A milíciákban azonban csakhamar felülkerekedtek azok, akik szabályos iszlám állammá akarták változtatni Szomáliát. Az al-Kaidához való viszonyt alátámasztja, hogy több külföldi – többek közt arab és csecsen – harcost is elfogtak az etiópok. Kelet-Afrikában a közelmúltban legkevesebb négy támadást is végrehajtottak amerikai és izraeli érdekeltségek ellen, az elkövetők kivétel nélkül szomáliai kapcsolatokkal rendelkeztek.
Szomália és Irak párhuzama akkor válik majd igazán riasztóvá, amikor az Etiópiával igencsak feszült viszonyban álló Eritrea is bekapcsolódik az öldöklésbe. Az aprócska keresztény ország ugyanis az egyik legfőbb támogatója az UIC-nak, csak hogy borsot törjön Addisz-Abeba orra alá. Úgy tűnik, még a hitbéli testvériség sem elég a békéhez – az „ellenségem ellensége a barátom” elve alapján azonban lángba borulhat Afrika szarva.
Semjén Adrián
