Nagy napja lesz holnap Nicolas Sarkozy francia belügyminiszternek. A chiracista UMP kormánypárt kongresszusa, ha igaz, ötvenezer lelkes hívő jelenlétében, megerősíti őt a tavaszi köztársasági elnökválasztás konzervatív jelöltjeként. Áprilisban csatába indulhat, hogy több vetélytárs ellenében, de csupán a szocialista hölgytől, Segolene Royaltól szorongatva megpróbálja kivívni a győzelmet. Ha sikerül neki, övé lehet a történelmi érdem, hogy Nyugat-Európa egyik vezető országának élén magyar névvel és magyar származással elsőként irányítson mintegy hatvanmillió embert.
A történet 1948 kegyetlenül fagyos decemberében kezdődött. Viharvert, szaggatott ingben, talpnélküli cipőben reménytelenül rótta a párizsi utcákat egy hórihorgas férfi. A zsebében gyűrött, koszos katonakönyv, balkezének gyűrűsujján viszont a nagybocsai előnevű Sárközy család címeres nemesi pecsétgyűrűje. A címerben jobb első mancsában kardot szorongató farkas. A nemesi rangot és a velejáró címert 1628-ban II. Ferdinánd osztrák császártól és magyar királytól Bécsben kapta Sárközy Mihály, mert vitézül verekedett a török ellen. Sárközy Pál ezen a didergető napon vacogva botorkált a párizsi flaszteren.
Hogy meg ne fagyjon, mint a francia főváros megannyi hajléktalan clochard-ja, lekuporodott a metró vasrácsára, ahonnan némi meleg szivárgott. Álmait követve még valamivel megpróbálkozott. Elvánszorgott a Trocadéro térig, ott bemerészkedett a Pierre-Ier-de-Serbie szálloda halljába, és éneklő franciasággal, az r betűket erősen ropogtatva megkérdezte a portást, nem lakik-e itt Madame Sarkozy? A tagadó válasz nem lephette meg, és a derék hotelalkalmazott lenéző pillantásától kísérve igen hamar ismét az utcán, a metró rácsán találta magát.
A Sárközy család Magyarországon Szolnok megbecsült famíliájának számított. Az atya, György 1921-ben vezette oltárhoz Tóth Tamás Katinkát, aki aztán 1928-ban harmadik gyermekével, Pállal ajándékozta meg őt. A családfő a pesti egyetemen jogot végzett, és Szolnokon elhunyt atyjától megörökölte az alpolgármesteri tisztet. A legenda szerint – legalábbis Párizsban Pál, minduntalan ezt regélte -, a családnak ezer holdas földbirtoka volt. A gyerekek nevelőjükkel a konyhában étkeztek, miközben a fölnőttek rendszeresen nagy társaságot szórakoztattak az ebédlőben, ahol függöny mögé rejtve hangfogóval cigánybanda húzta a nótát. De mindennek nem maradt semmi emléke, se fénykép, se okmány, csak Pál meséiben létezett. A történeteknek megpróbált utánajárni Pascale Nivelle és Élise Karlin, két francia újságíró, akik a Calmann-Lévy kiadónál Les Sarkozy, une famille française (Sarkozyék, egy francia család) címmel könyvet adtak ki, ám nem minden állításra találtak kétségbevonhatatlan bizonyítékot.
A sztori aztán ugrik ötvenhét évet. Sárközy Pál, immár Monsieur Paul Sarkozy néven 2005 decemberében betörtet Párizs egyik legelegánsabb éttermébe, a Fouquet”s-be. Hanyag, főúri mozdulattal odaveti kocsijának a kulcsát a portásnak, parkolja le, kabátját átadja a ruhatáros kisasszonynak, „Merci, chérrrie” ropogtatja, majd gálánsan megpuszilja az ifjú hölgy fülcimpáját. Ezzel berobog a terembe, Bonjour, Monsieur le président, jó napot elnök úr, hajol jobbra-balra, adja tudtul, hogy ő a jelenlegi belügyminiszter, a jövendő elnökjelölt édesapja.
De mi történt a közbeeső esztendőkben? Sárközy Pál, az ifjú nemes, Magyarország orosz megszállása után kiszökött Ausztriába. Szolnok környékén kereste őt ugyan a rendőrség, de az otthonmaradtak gyászosan mesélték, hogy barátaival balatoni hajókirándulásra ment, a bárka léket kapott, elsüllyedt, szegény fiú a tó mélyén lelte halálát. És mert bottal üthették a nyomát, végül is lezárták az ügyet. Ez időben azonban még Ausztriában is ott voltak az oroszok, így hát tovább Nyugatra. Franciaországba, egyetlen vas nélkül, cudarul.
Mit tesz Isten, Sárközy Pál egy bisztro pultjánál italát hörpintve összeismerkedik egy francia őrmesterrel, aki azt mondja neki, komám, ha gyorsan akarsz boldogulni, írj alá, gyere katonának. Természetesen az idegenlégióról volt szó, egyenruha, ennivaló, tobzódás. Megint mit tesz Isten, a toborzó orvos véletlenül magyar származású, összetegeződnek, azt mondja meghitten: „Cimborám, megkergültél, innen Indokínába visznek téged, Vietnamba. Vagy a sárgák gyilkolnak le, vagy a malária”. És kiállítja a bizonyítványt, „alkalmatlan”. Rövid légiós múlt után Sárközy Pál szabad, de megint rongyokban, fillér nélkül. Így kerül Párizsba 1948 decemberében, csüggedten, de nem reménytelenül, mert egy Sárközy soha nem adja fel.
Eszébe jut egy cím, ahol régi hazai ismerős lakik. Fölkeresi a kitántorgott magyart, aki barátságosan fogadja, mi több, két pár cipőjének egyikét neki adja, mert Pálénak talpa nincs, zokniban lépked az aszfalton, ha az egyáltalán van neki. Csak az a baj, hogy a koma lába egy számmal kisebb, a cipőt a saroknál ki kell vágni, sebaj, a nadrág eltakarja. Már csak munkát kell szerezni. A barát beajánlja egy induló reklámcéghez, Paul Sarkozy tussal elfogadhatóan rajzol, valami jövedelem csurran-csöppen. Csak állandó fix kereset nincs még.
Magyarunk azt mondja, ismer egy derék orvos családot az előkelő Monceau park környékén, megadja a pontos címet, tudnak talán segíteni. Paul elmegy, becsönget, bájos ifjú hölgy nyit kaput. Alacsony, az álláig sem ér, de takaros, formás alakú fehércseléd. Doktor Benedict Mallah kisebbik lánya, Andrée, mosolygósan pillant föl a hórihorgas férfira. A Mallah család spanyol származású, az ősök szefárd zsidók voltak, de mire Benedict immár orvosi diplomával berendezkedett Párizsban, áttért a római katolikus hitre, igaz keresztényi vallásos szellemben nevelte családját. A szakmájában elismert nevet szerzett, tehetős, elegáns nagypolgári klientúrára tett szert, rangos kórházban dolgozott megbecsülten. A Monceau park emeletes házában a földszinten volt a rendelő, az emelet a családé. Andrée, a kisebbik leány, amint meglátta, fülig beleszületett a gáláns, jóképű magyarba, aki minden hölgynek úri módon kezet csókolt, és megállapodottságra, stabil egzisztenciára vágyott. Hófehér hosszú menyasszonyi ruhában tartották meg az esküvőt, mintha odahaza, Szolnokon lenne. Az egyik emeleti lakás az ifjú páré lett. Paul Sarkozy beletanult a reklám szakmába, önálló vállalkozásba kezdett, kicsinybe, de biztos megélhetést nyújtott. Jött az első gyerek, Guillaume, aki amikor fölnőtt, ugyanolyan hórihorgas, csaknem kétméteres lett, mint a papa, aztán a második fiú, Nicolas, aki viszont nagy fájdalmára alacsony maradt, édesanyja törékeny alakját örökölte. Végül világra jött a harmadik is, François. Ő még azonban a terhesség első hónapjaiban Andrée méhében nyugodott, amikor Paul talált magának évtizedekkel fiatalabb új társat, s feleség, fiúk, család, jó napot. Madame Sarkozy vigasztalan volt, mert változatlanul fülig szerelmes csalfa férjébe, aki mindössze ötévi házasság után hagyott ott csapot, papot. Andrée-t férjura arra kötelezte, hogy háztartásbeli legyen, náluk Szolnokon asszony nem dolgozhatott, ezért sajgó szívvel ugyan, de Paul követelésére félbeszakította egyetemi tanulmányait. Az elhagyott feleség magára maradva megrázta magát, meg kell élni, folytatja, ügyvéd lesz.
Az apa távozása után derült ki, hogy Paul Sarkozynek jóformán minden második szava volt csak igaz, a hőstörténetek zöme kitalált. Nőügyeinek se szeri, se száma, miközben családjával fukarkodott, magánszórakozásaira számlálatlanul szórta a pénzt. A fiúk a válást nehezen élték meg, de azzal vigasztalódtak, hogy Benedict nagypapa lett a mindenük. Különösen a középsőnek, Nicolas-nak. Paul Sarkozy azonban nem akart végképpen elszakadni befogadó francia családjától, és noha elvált nejének rendszertelenül fizette a megítélt tartásdíjat, vagy egyáltalán nem fizetett, névnapra, születésnapra, a meghitt ünnepségekre mindig visszatért. Ha a szerencse középső fiából idén májusra államfőt teremtene, jogot formálna arra, hogy a beiktatási ceremónián atyai mivoltában az első sorokban reprezentáljon, csaknem nyolcvan évével, nála évtizedekkel ifjabb, immár harmadik feleségével, és ki tudja számon tartani, a negyedtucat házasságából született hányadik gyermekével. Akik között akad unokáinál sokkal fiatalabb is.
Várkonyi Tibor
