Forrás: Heti Válasz

Zsuppán András, [email protected]

Tudomásul vette Fekete Barnabás, Balatonvilágos polgármestere a Kincstári Vagyoni Igazgatóság döntését a Club Aliga Üdülőközpont értékesítéséről. Az 50 hektáros tóparti ingatlant a város is szerette volna megszerezni, de végül egy izraeli befektetőcsoport projektcége vásárolta meg 5,5 milliárd forintért.

Pár napja felröppent a hír, hogy élni kívánnak az elővásárlási jogukkal, mégsem így történt. Miért?

Tavaly október végén kötöttünk megállapodást a Pólus Palace céggel, melynek értelmében a társaság biztosítja az önkormányzatnak a Club Aliga megvásárlásához szükséges összeget, ha az újabb – immár ötödik – privatizációs pályázat eredménytelenül zárul. A pályázat azonban sikeres lett, a négy egységből álló üdülőközpont három részének tulajdonjogát, valamint a negyedik rész 49 évre szóló vagyonkezelői jogát megvásárolta a PRO-MOT Hungária Kft. Ezzel az eredeti megállapodásunk értelmét vesztette.

Honnan származott a hír, hogy élni kívánnak az elővásárlási joggal?

Balatonvilágos önkormányzatának nincs elővásárlási joga a Club Aligára. Az 1992-es államháztartási törvényre hivatkozva jeleztük a vételi szándékunkat, de elfogadjuk a Kincstári Vagyoni Igazgatóság álláspontját, hogy a törvényt félreértelmeztük. A hírt egyébként nem az önkormányzat röptette fel.

Tárgyalnak már a vevővel az ingatlan jövőjéről?

Volt egy bemutatkozó látogatás, de komolyabb egyeztetés csak azután indulhat el, hogy a cég aláírta a vételi szerződést a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal. Remélem, hogy ezután ismét megkeresnek minket, és elindulhat a munka.

Milyen igényeik vannak az új tulajdonossal szemben?

Három fő szempontot említenék: a település érdekeinek megfelelő rendezési terv elkészítését, az üdülő látogathatóságának biztosítását és a tóparti korzó kialakítását. Az önkormányzat számára alkupozíciót biztosít, hogy a rendezési tervet a képviselő-testületnek kell jóváhagynia.

Üdülőterület marad a Club Aliga, vagy luxus lakóparkká alakítják?

A tó egységes arculatának megőrzéséért felelős balatoni főépítész határozottan elutasította a lakópark jellegű fejlesztést, ez tehát szóba sem jöhet. A balatoni főépítészi irodának vétójoga van a rendezési tervek elfogadását illetően.

Megengedik a jelenlegi beépítés növelését?

A beépítési százalék nagyon alacsony, bőven van lehetőség további fejlesztésekre. Az üdülőjelleggel összhangban álló létesítményekre gondolok, például egy wellnessközpontra vagy egy konferenciateremre. A rendezési tervet egyébként magának a PRO-MOT Kft.-nek kell elkészítenie, mivel az önkormányzatnak erre nincs pénze. Rendkívül drága vállalkozásról van szó, sokféle vizsgálattal, geodéziai felmérésekkel, valamint a magas, leszakadó löszpart állapotának felméréséről.

A Balaton-törvény értelmében az önkormányzatnak elővásárlási joga van – ha nem is a terület egészére, de egy nagyjából egyhektáros part menti sávra. Élni kívánnak ezzel?

A vízparttól 30 méterre fekvő sávra, vagyis az üdülő strandjára valóban elővásárlási joggal rendelkezünk. Ez a terület jelenleg nyitva áll a település lakói előtt, szinte közterületként működik, reméljük, hogy így is marad. Éppen az önkormányzat elővásárlási joga miatt nem adta el a Kincstári Vagyoni Igazgatóság az úgynevezett Aliga I tulajdonjogát, csak tartós vagyonkezelésbe adta az új tulajdonosnak. Az elővásárlási jog érvényesítésének nem volna értelme a jelenlegi helyzetben, kár lenne megbontani a terület egységét.

Mit tehetnek azért, hogy a vízpart nyitott maradjon mindenki számára?

A rendszerváltás előtti pártüdülő, a mai Club Aliga zárványként ékelődött a község testébe. 1990 óta azonban a helyiek ingyen látogathatják, és a nyaralók is bemehetnek 250 forintos jeggyel. Szezonon kívül az üdülőtelepre ingyenes a belépés. Jó lenne a nyitottságot megőrizni, és az új tulajdonossal együttműködve egy színvonalas, életteli vízparti korzót kialakítani. A rendezési terv elfogadása során érvényesíthetjük ezeket a szempontokat.

Kedvező a város számára a tulajdonosváltás?

A Club Aliga a rendszerváltás óta folyamatosan pusztul, a területen található három szálloda és a villák állapota gyalázatos. Az önkormányzat nagyon jelentős, évi 40-45 milliós idegenforgalmi és iparűzési adóbevételtől esik el az üdülőtelep leromlása miatt. Számításaink szerint 75 százalékos kihasználtság esetén a Club Aliga 150 ezer vendégéjszakát hozna évente – ebből tavaly alig kilencezret sikerült realizálni a jelenlegi vezetésnek. Egy komoly befektető jelentős változást hozhat ezen a téren.

Fekete Barnabás 1948-ban született Lajoskomáromban. Iskolai végzettsége mérnök-üzemgazdász. 1998 óta Balatonvilágos polgármestere. 2006-ban független jelöltként 78 százalékos többséggel újraválasztották. Nős, két felnőtt gyermek apja.

Comments are closed.