Forrás: NOL

2006 tanulságai – 2007 kilátásai – A Méltányosság Politikaelemző Kör vezetői voltak fórumunk vendégei

Népszabadság * Vitafórum * 2007. január 5.

Zsolt Péter„Figyeljék Magyarországot, különös, de inkább aggasztó dolgok kezdenek ott történni.” Vitafórumunkon  erről is megkérdeztük Csizmadia Ervin politológus, Szentpéteri Nagy Richard alkotmányjogász és Zsolt Péter szociológus véleményét.

A Méltányosság Politikaelemző Kör (MPK) vezetői válaszoltak olvasóink kérdéseire.

Csizmadia Ervin Kép: NOL Vendégeink háromféle – politológiai, alkotmányjogi, szociológiai – társadalomtudományi közelítést képviselnek. Véleményüket kértük a hazai közélet egyik nagyon érdekes fejleményéről, az államfő elődeitől teljesen különböző szerepfelfogásáról és megváltozott közéleti szerepvállalásáról is. Hogyan értékelik Sólyom László gesztusait, megszólalásait (és hallgatásait)?

A Méltányosság Politikaelemző Kör 2002 nyarán alakult, a bő négy év alatt minikonferenciák sorozatával teremtettek lehetőséget a közélet forró kérdéseinek – például a 2002-es és 2006-os parlamenti választások, a 2005-ös államfőválasztás, a Tilos Rádió politikai botránnyá dagadt ügye, az antiszemitizmus kérdése – kiegyensúlyozott megvitatására. (A konferenciákról beszámolókat közöltek honlapjukon.)

A KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK, HELYENKÉNT RÖVIDÍTVE ( a teljes szöveget a fórumunkon található topikban olvashatják, a 870. hozzászólástól a 923.-ig):

NOL:  „Figyeljék Magyarországot, különös, de inkább aggasztó dolgok kezdenek ott történni – figyelmeztetett 2007-es előrejelzésében John Simpson, a BBC világpolitikai szerkesztője.” Mi a véleménye erről Csizmadia Ervin politológusnak, Szentpéteri Nagy Richard alkotmányjogásznak és Zsolt Péter szociológusnak?

Csizmadia Ervin: A Méltányosság Politikaelemző Kör – többek között – arra is törekedni fog, hogy a Magyarországról szóló különféle nemzetközi jelentésekkel kapcsolatban megpróbáljon valami „rendet” teremteni. Most azt látjuk, hogy ki-kik saját szájíze szerint idézi be a nemzetközi hitelminősítők, illetve politikai elemző cégek véleményeit. A Kör éppen azért hozta létre a Méltányosság Politikaelemző Központot, hogy végre lássuk a külföldi folyamatok és a magyar történések eddig jobbára rejtve maradó összefüggéseit. A jelen esetben például nem lenne rossz megnézni, hogy a BBC korábban hogyan nyilatkozott Magyarországról, illetve milyen kontextusban jelent meg ez a nyilatkozat. Mellesleg azt itthon is látjuk, hogy számos „aggasztó” dolog van, sőt maga a helyzet valóban aggodalomra ad okot. csak ezen túl kell lépni, és azt is meg kell nézni, hogy elemzők mit tudnak kezdeni ezzel a helyzettel. Nagyon sok toleranciára és empátiaára lesz szüksége minden félnek. Azt hiszem, ez 2007 nagy kihívása.

Zsolt Péter: Ezen a téren valóban jó feladatokat láthat el az MPK, olyasmiket, amikre a társadalomnak is szüksége lehet, és amivel saját magunknak is presztízst szerezhetünk. Úgy érezzük az emberek ki vannak éhezve – az értelmiség is , a sajtó is – ilyen elemzésekre. S a kérdéshez még egy megjegyzést: Az aggodalmak a média által közvetített képből indulnak ki. Ezt mi néha kivonhatjuk a történetből. Például az elkötött tank, ami bejárta képanyagával a világot, valójában nem egy megtöltött tüzelésre kész járgány volt, mint amire asszociált a világ. Egy színházi kellék pöfékelt, ami persze balesetet okozhatott volna, de a parlamentet nem lőtték volna vele. Hol vagyunk mi az oroszoktól?

NOL: Az MPK a 2006-os választások előtt felkészült arra, hogy a korábbiaktól alapvetően eltérő keretek között szervezze meg a legesélyesebb miniszterelnök-jelöltek páros vitáját. A tavaszi választások óta történtek fényében mit gondolnak: az általuk javasolt új, intézményesített párbaj a jelenleginél hatékonyabb biztosítékot jelentene-e a választások tisztaságának kölcsönös elismertetésére?

Csizmadia Ervin: Nem csupán napirenden tartjuk a kérdést, olyannyira, hogy 2007 közepén egy könyvet is megjelentetünk erről. Mellesleg hadd idézzem emlékezetünkbe, hogy már a 2006-os választási kampány végén, Gyurcsány és Orbán televíziós vitájában is „benne volt” szinte minden, ami a választások után és ősszel történt. Hiszen a két fél (egy korábbi NOL-fórumon már volt módom beszélni erről) szinte nem is egymással beszélt. Míg Gyurcsány Orbánhoz fordult, addig addig a Fidesz elnöke elhatárololódott az egész helyzettől és közvetlenül a nézőkhöz szólt. Nem volt beszélgetési szituáció. Hozzáteszem, hogy maga a szervezés és a lebonyolítás rendje is erre késztette a feleket: 3-3 percben, tíz szakpolitikai témában lehetetlen jól disputálni. Pontosan ezt akartuk mi már tavasszal is elkerülni! A Méltányosság Politikaelemző Kör mániákusan szerette volna rávenni a feleket, hogy érdemi vitahelyzetet teremtsünk, másfajta keretek között. Egy ideig úgy tűnt, erre lesz is mód, de végül mégsem sikerült nekünk lebonyolítanunk a rendezvényt. Feltett szándékunk, hogy nem is olyan sokára kidolgozzzuk a mindenkori miniszterelnök-jelölti viták szempontrendszerét, lebonyolításának technikáját és rövid időn belül előállunk ezzel a nyilvánosságban. Lehetlen állapot, ami Magyarországon ebben a tekintetben (is) van!

Zsolt Péter: Itt szerintünk a lényeg az, hogy a választások előtti viták arról szólnak, hogy legyen-e vita, ez pedig áthidalható, ha kidolgozásra kerülnek a keretek. Amerikán kívül Nyugat-Európában is most dolgozzák ki ezeket. Nem vagyunk mindig lemaradásban, hátha ebben a témában sem leszünk, ezen dolgozunk.

NOL: A Méltányosság Politikaelemző Kör honlapja – www.meltanyossag.hu – 2007 elejére alapvetően átalakult. A jelek szerint nagyon komoly elemzőmunkára készülnek. 

Csizmadia Ervin: A Méltányosság Politikaelelmző Kör életében valóban nagy változás kezdődik 2007-ben. Eddig döntően konferenciák keretében, nyilvános előadásokon elemeztük a politikát, mostantól azonban az írásos politikaelemzések kerülnek tevékenységünk középpontjába. Fokozatosan független agytrösztté kívánunk válni, amely a magyar politikai élet jelenségeit nemzetközi összefüggéseiben vizsgálja. Nem lenne sok értelme annak, ha pusztán arról írnánk, egy-egy kérdésben a kormányoldalnak vagy az ellenzéknek van-e igaza. Természetesen nagyon is komoly értékrendünk van (olvasóink ezt láthatják honlapunkon kifejtett küldetésünkből is), de szeretnénk nem szubjektivista módon és nem csak a magyar belpolitikára koncentrálva elemezni. Újfajta elemzési profilunk kialakítására január 1-én létrehoztuk a Méltányosság Politikaelelemző Központot, amelynek keretében gyorselemzéseket és hosszabb kutatásokat egyaránt végzünk majd. Sokat várunk gyorselemzéseinktől. Arra leszünk kíváncsiak, hogy a magyar politikai élet nagy kérdéseihez, vitatémáihoz hasonló ügyek hogyan játszódnak le Nyugat-Európában. Tanulni szeretnénk a nyugati történetekből és a szerzett elemzői tudással a hazai közéletről folyó diskurzusok állapotán szeretnénk lendíteni. Mindebben fiatal elemzők csapata segít majd nekünk. Friss, gyors, szakszerű és kreatív elemzéseinkkel új szemléletmódot, hangot szeretnénk teremteni. Mindemellett számos új projektünk és szolgáltatásunk lesz, amelyekről az érdeklődők honlapunkról szerezhetnek tudomást. Továbbá lesznek „hagyományos” publicisztikai műfajaink, s honlapunk rövidesen aféle élő folyóiratként is megkezdi működését. Persze aki most rákattint oldalunkra, a nyitólap nagy részében még ürességet lát. De már nem sokáig. A Kör és a Központ a lehető legrövidebb időn belül megkezdi kiterjedt működését. Kérjük olvasóinkat, tiszteljenek meg bizalmukkal, figyeljenek elemzéseinkre, amelyek – reményeink szerint – időről-időre helyet kaphatnak a NOL felületén is.

Endrecskem: A Medgyessy győzelme utáni megalakulásuk óta nemhogy javult volna a közélet hangneme, hanem tovább romlott. Mit terveznek a negatív folyamatok mérséklésére?

Zsolt Péter: Igaza van, valóban elszomorítóak az ellentétes folyamatok. Azon lennénk, hogy az ország vezetői és a társadalom között temessük be azokat a bizonyos árkokat, erre a vezetők mindent megtesznek, hogy ezt a munkánkat megnehezítsék. Még nem adjuk föl.

Csizmadia Ervin: Péter barátom válaszát annyiban egészíteném ki, hogy egy elemző cég a maga szaktudását tudja felkínálni ilyenkor. Meggyőződésem, hogy a politikai elemzésnek komoly lehetőségei vannak, mert visszahathat az egész közélet hangnemáre. Ha az elemzők megismétlik, „leképezik” a politikát, minden marad a régiben. Mi azt vettük a fejünkbe, hogy szembesítjük a magyar politikusokat a nyugati politika folyamataival, történéseivel és ezekből vonunk le következtetéseket.

Endrecskem: Megnéztem a honlapjukat: ez év nyara óta gyakorlatilag elhallgattak. Éppen akkor, amikor a legnagyobb szükség volt a higgadt értékelésre. Mi ennek az oka? Háború idején hallgatnak a múzsák? Hogyan foglalnak állást az őszödi beszéd, az azt követő zavargások, az önkormányzati választásokat követő ultimátum, vagy az október 23-i összecsapások ügyében? 

Csizmadia Ervin: Kedves Endre! Prózaibb oka van a hallgatásnak. A nyári hónapoktól kezdve mostanáig azon dolgoztunk, hogy a Méltányosság Politikaelemző Körnek új profilt adjunk. Kemény hónapok vannak mögöttünk, sokat dolgoztunk, ami persze nem érdem. Az ezt követő teljesítményünk dönti majd el: megérte-e? A múzsák tehát sosem hallgatnak, csak nem kell mindig az első vonalban lenni. Az persze igaz, hogy higgadt elemzésre szükség van, és pláne szükség lett volna szeptember 18-a után. Örömmel jelezhetem, hogy Körünk nem is olyan sokára előáll majd egy – remélhetőleg – higgadt elemzéssel, amely a magyar politika „őszödi problémakörével” foglalkozik majd. Ennek részeként kerül elemzésre az októberi ultimátum és az október 23-i események is. Személyes véleményem az, hogy a témának több síkja van. Őszöd csak végletekig élezte a magyar politika leghatalmasabb problémáját: a felek között nincs meg a megértés és az együttműködési készség minimuma. Csak az a kérdés, hogy magyarország még mennyit bír ki ennek az alapproblémának a megoldatlanságával.

Vígh Zoltán: Mi a véleménye Paul Lendvai elemzéséről, amely szerint félelem légkörében kezdődik az új év, és ezt a félelmet tudatosan gerjeszti eslőssorban az ellenzék vezére és a jobboldali radikális sajtó? Síklaki István szociálpszichológus is nyilatkozott erről, aki viszont azt hangsúlyozta, hogy az őszi hetekkel szemben mintha Orbán a maga sajátos módján, például Demokrata-interjúban, gazprombarakkozva, stb, de csillapítani próbálná a radikális fideszeseket.

Csizmadia Ervin: Orbán Viktor sajátos módon tölt be csillapító szerepet. „Természetesen” nem úgy, ahogy politikai ellenfelei elvárnák tőle. Az az érzésem, hogy úgy soha nem lesz csillapító. Soha nem határolódik el, nem kér elnézést stb. olyan dolgok miatt, amilyenekért riválisai elvárnák tőle. A legutóbbi Demokrata-beli interjújában is egy radikálisabb (értsd a egy esetleges forradalom formájában kitörő) népharaggal kell szemben igyekszik csillapító szerepet játszani. Azaz pillanatnyilag (de már jó régen) az adja Orbán legfőbb mondanivalóját, hogy a Fideszt a radikális népharagot leszerelő, azaz végsősoron tehát az alkotmányos rendet megőrző tényezőként állítja be. Tény, hogy a Fidesz alkotmányos keretekben gondolkodik, direktben soha nem buzdított ezen keretek fellazítására. Őszöd óta viszont Orbán Viktor úgy véli, hogy Gyurcsány Ferenc és a koalíció lépett ki a normálisan elfogadható demokratikus eljárások köréből. A mi körünk tagjai ennél tovább egyelőre nem akarnak jutni; egy másik válaszomban már jeleztem, hogy komolyabb elemzésre készülünk, amely az egész „Őszöd-komplexumot” próbálja majd meg analizálni… Ami Paul Lendvai kijelentését illeti: az a kérdés, hogy ez a mostani félelmi légkör vajon minőségileg más-e, több-e, mint azok a félelmi pszichózisok, amelyekben régóta élünk és olykor fellobbannak. Erre csak tavasszal adhatjuk meg a választ, illetve akkor, amikor kiderül: Gyurcsány Fidesz általi elutasítottsága valóban és gyökeresen megmarad-e.

Vígh Zoltán: Hogyan látja médiaetikai, illetve a média kiegyensúlyozottsága szempontjából azt a szekértábor-helyzetet, ami az őszi erőszakos tüntetések, illetve a rendőri fellépés kezelésében kialakult? Az egyik fél teljesen indokolatlan és érthetetlen rendőri erőszakot sulykol, ami védtelen embereket ért, a másik fél pedig szinte csak a puccsról beszél, amit le kellett verni – de ha jól láttam, a médiának ezen a térfelén „emiatt” viszont nem adtak hírt még olyan nagyon súlyos esetekről sem, mint egy – nem tudjuk, miért, hogyan, de a tüntetők között tartózkodó – személy látásának elvesztése.

Zsolt Péter: Egy ilyen nagy társadalmi konfliktus során a média torzításra hajlamos és manipulációs viselkedése nem volt váratlan. Ha viszont Ön, az én szakmám, és bárki nem fárad bele a kritikai észrevételek megtételébe, ez javulni fog. A média színvonalát egy demokráciában nagyrészt a közönsége határozza meg. Belemehetünk a részletekbe, érdekesek, az újságírói szakma vezetői és a Hír Tv közti konfliktust nem kerülöm ki, ha rákérdez. De kezdeném egy általános optimista megközelítéssel.

Ha belegondolunk, hogy az utóbbi időben mennyi probléma volt a közszféra legkülönbözőbb részeiben, ebből a relatív összehasonlításból a média kifejezetten jól jön ki. Működik, megtudjuk belőlük, hogy mi történik, kiderítik a kiderítendőket. Soha nem teljesített még ilyen jól a média a rendszerváltás óta, de ennek oka inkább a többi alrendszer rossz szereplése (politika, rendőrség, eü, gazdasági elit stb.). Ha ma készítenénk egy presztízskutatást a különböző szakmák társadalmi megítélését illetően, én azt várnám, hogy a fentiek miatt a média előrébb került. (Emlékeztetőül: a rendszerváltás során a média presztízse elsőrangú volt, a médiaháború idején leghátra került, most javul.)

Vígh Zoltán: Sólyom László eddigi államfői tevékenységében lát-e olyan elemeket, amelyek maradandóan, az utódainak mozgásterét is meghatározva alakíhatják át a Köztársaság szerkezetét, az államfő szerepkörét? Hogyan értékeli Sólyom László sok gesztusával (például kézfogás látványos megtagadása, például a Kossuth téri zsidózó, szélsőjobboldali tüntetéseknek jogos morális felháborodáson alapuló demonstrációvá „minősítése”, például az október 23-i emlékműavatás előli megfutamodás) a közvéleményt megosztó államfői tevékenységét?

Szentpéteri Nagy Richard: Szerintem a Sólyom László által most teremtett hagyomány nagy részét utódai nem fogják folytatni. Ennek az a legfőbb oka, hogy ez a hagyomány nem egyértelmű. Nemcsak a megítélése nem egyértelmű, hanem maga a hagyomány mibenléte sem. Sólyom László tevékenységének egyik meglepő vonása, hogy hagyományteremtő szándékkal megalkot egy új formát, majd nem sokkal később maga változtatja meg a formát, mintha eredetileg is akként vélekedett volna, ahogyan utoljára vélekedik. A kérdező által is felvetett példák ugyancsak azt jelzik, hogy a köztársaság jelenlegi elnöke fejében az államfői karakter nincs kitalálva. A tevékenysége során elkövetett, némelykor igencsak súlyos hibák és elszólásoknak számító félreértések következetlenségről árulkodnak, amelynek éppen az ellenkezőjét lehetett volna feltételezni Sólyom Lászlóról. Ehhez párosul bizonyos darabosság vagy – ha nem volna tiszteletlen, azt is mondhatnám – faragatlanság, amely a szigorúsággal kiegészítve népszerűtlenséget teremt. Ha mindehhez a morális szempontokat is figyelembe vesszük, akkor ítéletünk már csak azért sem lehet a legkedvezőbb, mert Sólyom László kifejezetten morális célokat kívánt megvalósítani azzal a hivatallal, amelyet éppenséggel e célok érdekében foglalt el.

Kaliber: Tisztelt Szentpéteri Úr! Nem lenne pontosabb az a megfogalmazás, hogy a köztársaság jelenlegi elnöke fejében megglévő államfői karakter nincs kipróbálva? (…) A morális töltetű államfői gesztusok tömeghatása úgy tűník valóban gyakran célt téveszt, s korrigálásra készteti az államfőt. Ön e gesztusok alkalmazását helyteleníti, a tartalmukkal nem ért egyet vagy formájukkal? Azaz miben látja Ön, az ön által vélt „igencsak súlyos hibák” forrását.

Szentpéteri Nagy Richard: Az államfő nem felelős azért a helyzetért, amelybe elég gyakran kerül. Az állításom az, hogy ezekre a helyzetekre sokszor nem talál jó választ. Vegyünk egy példát: az államfő azzal a morálisan igencsak problémás helyzettel szembesül, hogy a kormányfő a nemzeti ünnepen olyan személyek kitüntetését is elvárja tőle – felterjesztés formájában -, akiknek tevékenysége a köztársaság időszakában nem értékelhető, a múltbéli népköztársasági időszakban pedig legalábbis ellentmondásos, de mindenképpen vitatható. Mármost egy napilap ezt megneszeli, és meg is nevez három személyt, akik a lap szerint ebbe a körbe tartoznak. Az államfő a nyilvánosságra került neveket nem kommentálja, és általában is néma marad az ügyben, ellenben alkotmányértelmezést kér az Alkotmánybíróságtól. A nemzeti ünnepen aztán „nem találkoznak a kezek”, és ez olyan borzasztó precedenst teremt, amely elviselhetetlen következményekkel jár, és további hosszú távú hatása lesz, valódi morális eltévelyedést okozva. Vajon jól döntött-e az államfő? Avagy vajon csapdát állítottak-e neki? Azt hiszem, azt kell mondanunk, hogy a helyzet létrehozásában ő az, aki a legkevésbé sem kárhoztatható, de a helyzet megoldására irányuló erőfeszítéseiben rossz megoldást választott. És vajon miként értékelhető morális szempontból az, hogy a nyilvánvaló hibát csak hónapokkal később, többszöri kérdésre, felemásan, félreérthető módon ismerte el? Bocsánatkérésről pedig szó sem esett. Sajnos több példát is lehet a hasonló államfői megoldásokra, gesztusokra vagy azok hiányára mondani.

Kaliber: A kézfogási ügy a legszemléletesebb példa arra a vélekedésemre, hogy az Elnök morális gesztusai időnként célt tévesztenek. (…) A végeredmény nagyon keveset árul el magáról az Elnökben lejátszódó folyamatok mikéntjéről és időbeliségéről. A helyzet feloldására a nyílt és korai bocsánatkérést alkalmas eszköznek tekinteni a jelen ismereteinek visszavetítése múltba – azaz nem tudom, hogy számon kérhető-e.

Szentpéteri Nagy Richard: Egyetértek, hogy utólag nyilván könnyebb okosnak lenni, de én a bocsánatkérést is utólagosnak gondoltam, vagyis úgy vélem, hogy az elnök is ráébredhetett az általa választott magatartás hibájára, és attól a pillanattól kezdve minden kárenyhítés későinek ítélhető. A bocsánatkérés utólagos rendbetétel, nemde. És ha még utólag sem történik meg? Vajon meddig nem késő? Szerintem sohasem késő, pláne egy moralitásra sokat hivatkozó személyiség részéről. Emlékeztetek arra, hogy Sólyom László milyen nyilvánvalóan volt elégedetlen Gyucsány Ferenc bocsánatkérésének mélységével, elégségességével. A két ügyet egy pillanatra sem szeretném összekeverni, persze, csak arra utalok, hogy a bocsánatkérés sajátos műfaj, és vonatkoznak rá általános, emberi, egyetemes szabályok is a mi kultúrkörünkben.

Kaliber: Az Ön által „moralitásra sokat hivatkozó személyiségként” aposztrofált elnök megítélésem szerint éppen egy morális kihívással került szembe március 15-én, mely elől nem lehetett kitérni. Azt ő maga is elismerte, hogy szerencsétlenül alakult a helyzet, tehát valamit rosszul csinált. A kitüntetések morális vagy éppen amorális tartalmát illetően azonban feltehetően nem változott a véleménye, mint ahogy az enyém sem. Szét lehet-e azonban választani az ügy morális és illemtani vetületét, ott ahol az illemtani vetület reflektorfénybe állítása valójában és túlnyomóan – egyébként szükségtelen – politikai kármentés volt. Miért is kellett tehát bocsánatot kérnie? Azért mert morális gesztust tett, vagy azért mert e morális gesztus a közvéleményben pusztán az illemszabályok megsértéseként csapódott le. Ha csak ez utóbbi lenne a bocsánatkérés tárgya, akkor az eszközválasztás helytelenségének beismerésével a bocsánatkérés megtörtént. A bocsánatkérés műfajának sajátossága, az is hogy nem kell feltétlenül kimondani a bocsánat vagy a sajnálom szót, körülírással, hanghordozzással, s hiba puszta elsmerésével is kifejezhetjük megbánásunkat – ha itt helyén való ez a szó.

Szentpéteri Nagy Richard: „Beszélgetésünket” érdekesnek és fontosnak tartom. Egyetértek mindazzal, amit a bocsánatkérésről általában állít, és általánosságban én is azt gondolom a műfajról, mint Ön. Ebben az egyedi esetben a magam részéről kevésnek találtam az elnök felemás, félig kimondott szavát, félig kinyilvánított gesztusát ahhoz a gesztushoz képest, amelyet március 15-én tett, még ha annak létrejöttéről nem tehet is, mert az nagyon erős gesztus volt. Örülök ugyanakkor, hogy a bocsánatkérés Önt kielégítette, mert egy államfői gesztus nemcsak az érintettnek, hanem a közvéleménynek is szól, melynek mindketten részei vagyunk.

Geogeo: Önök szerint tanult-e a politika, a társadalom a 2006-os tapasztalatokból? (Kedvenc példám: a nagy Gyurcsány-Orbán vitát nem Önök rendezhették meg, hanem egy sterilizált környezetben tartották meg, vagyis mindkét fél kerülte, hogy esetleg szembesítsék az igéreteivel és a lehetőségekkel – vagyis

1. elég erős lesz-e a civil társadalom, a szakmai közönség, hogy megfogalmazza a kérdéseit, véleményét, s „felnőhet”-e a „társadalom”, a választópolgár, hogy ne csak érzelmi alapon válasszon?

2. Ön szerint van-e esélye Gyurcsány Ferencnek, hogy az őszödi beszéd olyan értelmezéséről is szó legyen végre, mely szerint változtatni kell az állam és a polgárai kapcsolatán?)

Csizmadia Ervin: Köszönöm, hogy emlékszik kezdeményezésünkre. Valóban, mi is sajnáltuk a dolgot. De! Annyira azért nem vagyunk kezdők, hogy ne tudnánk: ha valamit el akarunk érni, nagyon komoly és kemény küzdelemre van szükség. Amerikában sem egyik pillanatról a másikra állt fel az Elnöki Vitákat Előkészítő Szervezet. (…) Egyébként sem hiszek és körünk tagjai sem hiszenk a gyors sikerekben. Nem is feltétlen tartom jónak a politika és a civil társadalom szembeállítását, ami Magyarországon nagy divat. Magának a közösségnek, a társadalomnak a műfaja a politika, régen rossz, ha széthasad elitre és civilre. Mi tehát ma már nem úgymond a civil társadalom szószólói kívánunk lenni (vagy nem csak azok), hanem szakmai munkánkkal, elemzéseinkkel szeretnénk konkrét ajánlatokat tenni. Végül: Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének Ön által igényelt újraértelmezése roppant nehéznek látszik. Akik szeretik őt, nem látnak gondot, akik nem, nem fogadnak el semmiféle újraértelmezést. A magam részéről nagymértékben hiányoltam, hogy az őszödi beszéd szeptember 17-i kiderülése után nem mondott egy sokkal mélyebb, érdemibb beszédet. Igenis, van, amikor az érzelmek is fontosak a politikában, sőt szerintem mindig is fontosak, de ez egy újabb hosszú téma lenne.

Geogeo: Egy cég életében felmérhető, hogy milyen is az ún. szervezeti kultúrája – mennyire hatalomfüggő, konfliktus kerülő/vagy vállaló, stb. Van-e ilyen jellegű megbízható képünk az országról, a társadalomról, hiszen az ilyen értelmű kultúraváltás nélkül nem lehetünk sikeresek?

Zsolt Péter: Azt hiszem van már ilyen képünk. (…) A hazánkban megjelenő multik dolgozóikkal való konfliktusai tették szükségessé, hogy mind a multik, mind mi érdeklődjünk a kulturális különbségek iránt. Sok félreértés megspórolható, ha tudjuk, ezek kommunikációs különbségek, nem pedig jellemproblémák. (Ajánlom pl. Falkné Bánó Klára könyvét.)

Egy-két konkrétumot is írnék: a magyarok konfliktuskerülők, individualisták, és úgynevezett nagy kontextusúak, ami azt jelenti, hogy nagy közös háttértudással rendelkeznek (pl. túlképzettek), ezért minket idegesít, ha túlmagyarázott és a végtelenségig lebontott feladatokat kapunk. A személyes kapcsolatok nálunk fontosabbak, mint a vállalt idő betartása stb. (…)

Elvira: Látnak-e esélyt arra, hogy 2007-ben a tavalyihoz hasonló tüntetések, megmozdulások lesznek az országban? Reálisnak tartják-e, hogy 2007-ben, a társadalomban fokozódni fog a politika iránti bizalomvesztés, s ez által a pártok társadalmi támogatottsága jelentősen csökken? Ha igen: Egy ilyen körülmény milyen alapot teremt az új politikai képződmények létrejöttének, valamint a civil társadalom megerősödésének?

Csizmadia Ervin: Társadalmi megmozdulások lesznek, ez nagyon valószínű. De (…) ezek nem fognak összeállni nagyobb, összahngolt társadalmi megmozdulássá. Ez egy atomizált és individualizált hagyományú ország, a megmozdulásai is ilyenek. Ellentétben például a fejlettebb nyugat-európai országok közül sokkal, ahol komoly társadalmi megmozdulások lennének olyan előzmények alapján, mint amilyenek nálunk 2006 második felében történtek. Ez a Gyurcsány-kormány további működésének egyik fontos szociológiai támasztéka lehet. A másik fontos „támaszték”, hogy az ellenzék teljesítménye meglehetősen halovány. A Fidesz nyilvánvalóan nem kíván újfajta (ha tetszik: szakpolitikai) diskurzust nyitni, kizárólag csak az „illegitimitás-témára” élezi ki politikáját. Egy ilyen megközelítés egyébként tartható lenne akkor, ha a társadalom nagyobb része ezt visszaigazolná. De mint említettem: a hagyományok okán a magyar társadalom töredezett, sokféle akarattal, szándékkal. A pártok népszerűsége egyébként apadhat, de ez csak akkor nyithat utat más pártok esetleges megjelenésének, ha ezek az újabb képződmények a/ nem a radikalizálódó hangulatot akarják meglovagolni, b/ ha nagyon alaposan felépítik a profiljukat, mondanivalójukat. Voltaképp ráférne a magyar politikára egy frissülés. Személy szerint üdvösnek tartanám életképes új pártok megjelenését a poitikai piacon.

Petro: Látják-e értelmét szükségét körük fellépésének (…) a durvuló cigányellenes kirohanásokkal szemben. A médiaszociológusnak feladatot adhatnak a Magyar Nemzet, Demokrata furcsa megszólalásai, de általánosságban, a szélsőjobboldal szervezettségének látványos növekedése is egyre fontosabb kérdéssé válhat a közeljövőben, amire egy agytrösztnek reagálnia kell.

Zsolt Péter: Részben magán jellegű, részben MPK-s választ adnék erre. Az MPK részéről ezt feladatnak látom, még akkor is, ha a konzervatív sajtó túlkapásai általában jóminőségű elemzésekkel leleplezésre kerülnek. Itt minden szervezetnek akkor számít a szava, ha a hitelességét megteremti. A magunk fajta új civil szervezeteknek a nyilvánosság ugyan megadja az esélyt, de aztán a bizalom nagyon gyorsan erodálódik. Elkezdődnek a támadások, hogy ide vagy oda húz a szervezet. Ismerjük ezt a magyar problémát, és részben vagy akár teljes egészében is a kritikusoknak igaza van. Addig azonban, míg nem lesznek hiteles kritikusai a sajtónak – vagy akármilyen társadalmi jelenségeknek, így a szélsőjobboldali tevékenységeknek is -, a szekértáborok oldaláról történő kritikák csak többé-kevésbé hoznak eredményt.

Az olaszliszkai Magyar Nemzetes bemutatást nagyon súlyosnak tartom. Egy televíziós interjúban ennek hangot is adtam. Sehová sem vezet, ha valki egy társadalmi problémát először nem megérteni akar, és így szólal meg a nyilvánosságban.

De – és ez a személyes része a válaszomnak – ezen és a hasonló hibákon elverni a port számomra nem nagy kihívás. Mindig jobban szerettem azokat az eseteket vizsgálni, elemezni, megérteni, amelyek burkoltabbak, árnyaltabbak, nem nyersek és buták, hanem kifinomultan manipulatívok.

Attendee: Ha egy szóval kellene jellemzni a magyar politikát, a magyar alkotmányt, és a magyar polgárokat melyik szavunkat használnák jelenleg?

Én a következőket: politika – infantilis

Alkotmány – kezdetleges

Polgárok – hiszterizált

Szentpéteri Nagy Richard: Találónak tartom mindhárom kifejezést. Az első két kifejezés ugyanakkor utal arra, hogy gyerekcipőben jár még nálunk a közéleti gondolkodás és praktikum is. Vajon nem ezzel függ-e össze a harmadik kifejezés?

Attendee: Sok, vagy kevés a média a magyarországi piacon? Létezik-e baloldali média túlsúly?

Létezhet Magyarországon hírverseny? Létezik-e, kezdetleges, profi, vagy valahol a kettő között van?

Miért van az, hogy a jobboldali médiákat terhelheti tartalmilag a tulajdonosok személye – Hírtévé: Töröcskei-Simicska, Echo-tv: Széles, – miért hiszik, hogy a saját tábornak mutatott, „alákérdező” műsorral eredményt lehet elérni? Nem attól erősebb a kvázi „baloldali” média, hogy ott alkalmanként keményen bekérdeznek?

Zsolt Péter: Sok. Sok a lap is, sok az elektronikus is. Még a közszolgálatiból is több van, mint az egy ilyen nagyságú országnál szokásos. De több lap volt Magyarországon már a két háború közt is, mint másutt, és pl. a Magyar Rádió már indulása idején sikeres volt, míg az olasz veszteséges. Azért van nálunk több, mert nálunk van erre igény, és/vagy mert az elit harca támogatásokon keresztül fenntartja őket. Mindennek örülni kell.

Baloldali médiatúlsúly volt a rendszerváltást követően, volt a médiaháború idején is, és akkor a Csurka-féle ellenválasz a legrosszabb volt, amit ilyenkor tenni lehet. Azóta is rögzült a konzervatív oldali újságírók egy részében, hogy ők egy kiegyensúlyozó missziót teljesítenek. Ez rossz rögzülés, a fejlődést akadályozza. Az újságírónak elsősorban az igazság iránt kell, hogy érdeklődése legyen, s ha például a saját politikai oldalán talál konfliktust ezt kell bemutatnia, másként elveszíti a bizalmi részvényeit, beszűkül és azokat a fogyasztókat tudja már csak kiszolgálni, akik karakteres, és nem méltányos gondolkodásúak.

Hírverseny létezik, és a hírversenynek eleget tenni akaró média is elkövethet etikai hibákat. (Pl. ízléstelen tálalásban mutatja be a tragédiát -ld. a két kisgyerekkel Dunába csúszó autót.) A hírverseny ugyanakkor – főként a kereskedelmi televíziókat és a rádiókat – már elvitték egy jó irányba. Magyarországon lehet tudni, hogy mi történik. Semmi nem maradt titokban az utóbbi időben, és ezért összességében a média jól teljesít. Furcsa talán, hogy ezt írom, de gondoljon csak bele: van még egy olyan intézmény nálunk, ami összességében ilyen jól teljesített volna az utóbbi években? Minden más intézményünk leépülési szakaszban van.

Az utolsó kérdéseire a választ talán föntebb megadtam már. Reménykedjünk abban, hogy az egyes szerkesztőségek nem saját táboruk szűkebb területét tudják kiszolgálni. Ez esetben ugyanis nem csak akkor figyel rá a nép, amikor hírigény támad, és mindent be akarnak gyűjteni, hanem akkor is, amikor gyorsan akarnak tájékozódni.

Attendee: Vízválasztónak tekinthető a Fidesz tisztújító választása tavasszal? Mennyire határozza meg a Fidesz útját Orbán – szinte bizonyos – újraválasztása? Lépés az újabb vereség felé, vagy van még tartaléka Orbánnak?

(…) Ha októberben parlamenti választások lettek volna, ugyanilyen eredmény születik? Nem lehetséges, hogy az őszödi beszéd kiszivárogtatása egy koncepció része, amely egyben lemondás is volt az önkormányzatok  többségéről, – tehet-e ilyet egy párt? – és radikalizálta a jobboldalt, ami viszont, összeségében Orbánt hajtotta vereségbe?

Engem Gyurcsány is, Orbán is, Peronra, és a peronizmusra emlékeztet. Emlékeztethet? Ha igen, melyik tud leválni erről a bilétáról előbb? Melyik tudja eldobni elébb a népvezéri allűröket?

Csizmadia Ervin: Orbán Viktor 2006 tavaszán végérvényesen vesztes politikusnak látszott. Sokak szerint (magam is közéjük tartoztam) le kellett volna mondania. Természetesen nem végleg, mert (sokakkal ellentétben) én őt jelentős, tehetséges politikusnak gondolom, akinek  helye van a hazai politikában. Gondoljon bele: mi lett volna, ha akkor lemond? Elképzelhető, hogy az egész 2006-os év másképpen alakul. Nem mondott le és látszólag az azt követő események őt igazolják, hiszen Orbán ma nagyon erős a Fideszben. Csakhogy van egy gyenge pont ebben a történetben: ez pedig maga a Fidesz. Kívülről nagyon töredezett, szabdalt, ellentétektől terhes pártnak látszik. Az persze nyilvánvaló, hogy a Gyurcsány-kormány „morális vétke” látszólagos és teljes egységet teremtett, de ezt borulékonynak látom. Orbán és a Fidesz ma már nem feltétlen ugyanaz. Egy erős Orbán mellett egy gyenge Fidesz mutatkozik előttünk. Ami a Peronnal való analógiát illeti, az sezrintem nem helytálló. S csak jelzem Önnek: egy elemző kollégánk Orbánt Hitlerhez és Mussolinihez hasonlította. Ezt vaskos túlzásnak, illetve elfogadhatatlan megközelítésnek tartom. Ehhez képest a peronizmus (ráadásul mindkét vezető esetében) enyhe kifejezés. Én azonban jobban szeretem, ha mai jelenségeket mai fogalmakkal írunk le. Körünk is erre törekszik, figyelje majd működésünket. Körünk rövidesen alapos elemzést készít 2006-ról.

Attendee: Mennyi esélye van az Alkotmánybíróság előtt Orbán, népszavazási kezdeményezéseinek?

A Sólyom féle „láthatatlan Alkotmány” ad-e teret annak, hogy gyakorlatilag népszavazással korlátozzák a kormányzat cselekvési lehetőségeit?

Volt 1993-ban egy alkotmánybírósági értelmezés, mely a szólás szabadságát előbbre tett az emberi jogok sérelménél. Nem onnan kezdődik a politikai baj? Egy bejáratott demokráciában ez, meglehet, természetes, – de nálunk…? Még polgárságunk sem volt soha…

Az Alkotmány 31/A§(1):

A köztársasági elnök személye sérthetetlen, büntetőjogi védelmét külön törvény biztosítja – valahogyan így hangzik. Mit jelent ez? A köztársasági elnök sérthetetlenségét, – ugymond a feléségsértésre vonatkozik, – vagy a mentelmére vonatkozik?

Szentpéteri Nagy Richard: Az aktuális népszavazási kérdések közül néhánynak semmi esélye sincs, más kérdéseknek lehet esélyük. A kormánytagok „egyéb” felelősségére vonatkozó – az OVB által is elvetett – kérdésnek például semmi esélye. A „Sólyom-féle láthatatlan alkotmány” elsősorban alapjogi alkotmány, tehát a dologhoz nincs sok köze, de én is azt állítom, hogy nem csak alapjogi, hanem a tágabb értelemben vett kormányzat, vagyis a kormányforma működtetését is feltáró láthatatlan alkotmányról van szó, amely – és éppen ez az állításom – valójában éppenséggel arra int, hogy a népszavazás nem korlátozhatja sem a képviseletet, sem a kormányzást, amint ez magából a hatályos alkotmányból is kiderül, nemcsak a láthatatlanból. A szólásszabadság olyan alapjog, amely csak egyértelmű okból és érdekből korlátozható, vagyis alapjog az is, és az Alkotmánybíróság ebben az ügyben – szerintem – kiváló döntés(eke)t hozott. A hazai polgárság valóban fejletlen, de hagyományai csodálatosak és fenntartandók, ha megengedi, hogy ezt mondjam. Gyorsan még arról, hogy az államfő sérthetetlensége közjogi hagyomány, amely a felségsértéstől óvta az államfőt, egy új alkotmány esetén pontosabban kell fogalmaznia a normaszövegnek, remélem, megérjük, hogy egyszer új alkotmány születik. Ezt kívánom magunknak.

Attendee: „Zárójelben Csizmadia úrtól kérdezném, hogy ezek mennyiben tekinthetőek orbán népszavazási kezdeményeinek, és mennyiben a Fideszének?”

Ha a közélet milyenségéről kellene dönteniük egy pontozásos skálán, melyen 1-5-ig a közélet racionális, 6-10-ig irracionális, Önök hová tennék a pontjaikat?

Igen kellemes időtöltés volt Önöket olvasgatni.

Üdvözlettel

Csizmadia Ervin: Bár repedéseket látok a Fideszen belül, de a népszavazási kezdeményezés a Fidesz egészének ügye, azt hiszem. A Fidesznek nem is ez a problémája, hanem az, hogy szinte semmit nem tudunk arról, hogy valójában mit is szeretne. Sokkal határozottabb programpolitikára lenne szüksége, mert pillanatnyilag csak „morális politikát” folytat. Skálaértékelésre nem vállalkoznék. Csupán jelzem, hogy az érzelmek és a racionális politika szembeállítása véleményem szerint tévedés. Hiszen ha nem lennének érzelmeink, ugyan hogyan képviselhetnénk vehemensen egyik vagy másik párt politikáját. Szíves figyelmébe ajánlom a politikai pszichológia  legfrissebb eredményeit a politikai érzelmek ügyében.