Nyomozást kezdeményezhetnek az éppen Kínában tárgyaló Ehud Olmert izraeli kormányfő ellen.
A Hezbollah kompenzál
„A Hezbollah katonai és politikai értelemben is elveszítette a nyári háborút Izrael ellen. Azért akarja megbuktatni a libanoni kormányt, hogy ellensúlyozza a vereséget” – vélekedett az MH kérdésére válaszolva Aharon Lesno Jaar izraeli helyettes külügyi államtitkár. Magyar újságírókkal találkozva megismételte azt az izraeli álláspontot, hogy Libanon a radikális és mérsékelt erők csatatere, és míg a Hezbollah Izraelnek „csak” biztonsági probléma, addig a libanoniaknak és a mérsékelt arab államoknak a legnagyobb próbatétel. „Bátor fickónak” nevezte Fuad Szinjora libanoni miniszterelnököt, aki ellen hiába dolgoznak nagy erők, sikeresen meg tudta őrizni kormányát és szembeszállt a kihívásokkal. „Szinjora sikere kulcsfontosságú az egész Közel-Kelet stabilitása szempontjából.” Jaar nem zárta kiújabb fegyveres konfliktus lehetőségét a síita szervezet és Izrael között, mert Irán és Szíria változatlanul a Hezbollah felfegyverzéséért dolgozik. (mh) Nem erősítette meg az izraeli igazságügyi minisztérium a sajtó értesülését, amely szerint már a jövő héten nyomozás indulhat a kormányfő ellen a Bank Leumi privatizációja kapcsán. Az izraeli sajtó ennek ellenére tegnap nagy terjedelemben foglalkozott a hírrel, és úgy tudja, három különböző ügyben indulhat eljárás Olmert ellen: vizsgálhatják a bank – a második legnagyobb izraeli pénzintézet – eladását, egy ügyésznek jutatott kedvezményeket, valamint az ipari minisztersége idején hozott politikai kinevezéseket. A Haarec úgy értesült, hogy az első két kérdésben megindul a vizsgálat.
Október végén az igazságügyi minisztérium előzetes vizsgálatot rendelt el Olmert ellen azzal kapcsolatban, hogy ideiglenes pénzügyminisztersége idején, 2005-ben csúszópénzt fogadott el amerikai üzletemberektől a Bank Leumi privatizációjakor. Az állam részesedése végül 2,47 milliárd sékelért (540 millió dollárért) a Cerberus-Gabriel befektetési konzorciumhoz került, amely semmiféle kapcsolatban nem áll az említett két pályázóval.
Ehud Olmert ellen korábban is felvetődött a gyanú, hogy korrupciós ügyekbe keveredett, de még egyszer sem emeltek vádat ellene, s most is megvárják, amíg hazatér hétfőn kezdett kínai látogatásáról. Olmert tegnap tárgyalt kínai kollégájával, Ven Csia-paóval, és azt próbálta elérni, Peking egyezzen bele, hogy az ENSZ BT keményebb szankciókat léptessen életbe Irán ellen az ország nukleáris programja miatt. Kína viszont elsősorban az 1992 óta kialakított „baráti kapcsolatok konszolidálását” tekinti a látogatás céljának, valamint a kétoldalú gazdasági együttműködés erősítését. A kétoldalú kereskedelem értéke meghaladja a hárommilliárd dollárt – írta jelentésében a Reuters.
MH