Forrás: Magyar Hírlap

Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter pénteken indul egyhetes közel-keleti és európai körútjára, amelynek első állomása Izrael lesz – jelentette be kedden a minisztérium szóvivője.

Izraelből a palesztin területekre, majd Jordániába, Egyiptomba, Szaúd-Arábiába, Kuvaitba, Németországba és Nagy-Britanniába látogat – mondta Sean McCormack.

Az egész körúttal az izraeli-palesztin megbékélést akarja elősegíteni Washington, valamint Rice beszélni akar tárgyalópartnereivel az iraki helyzetről is. Az útról már hetekkel korábban szó volt, de időpontját csak most közölték. Szándékosan azutánra időzítették, hogy George Bush elnök közép-európai idő szerint csütörtök hajnalban bejelenti új iraki stratégiáját.

Február 24-25-én pedig a Libanon érdekében rendezendő párizsi adományozói konferencián vesz részt a miniszter – tette hozzá a szóvivő.

MTI

Comments are closed.