Válasz Karsai Lászlónak · Elég idő eltelt már a világháború óta, hogy az antiszemitizmus bunkóját múzeumba küldjük
2007. január 3. (6. oldal)
Tőkéczki László
Karsai László szövegét elolvasva csak ámul az ember. Közismert dolgokról írva próbál régóta avult dolgokat sulykolni.
Egy: Nem kell ahhoz külföldi levéltárakban a holokausztot tanulmányozni, hogy az ember tudja, mi történt Antonescu Romániájában.
Kettő: Antonescut – érdekes módon -, noha antiszemitizmusát eléggé kinyilvánította, a zsidók megmentésében magyarázhatónak látja Karsai úr, miközben ugyanazon magyarázatok alapján Horthynak csak megvetés jut. Különös, de nem szokatlan kettős mérce. [Megjegyzendő: Moldva (Jasi) Ó-Romániában van.] Én Horthyt nem ünnepeltem, de figyelmeztetném a Vörös Hadsereget megmentőként üdvözlőket, hogy addig túlélni kellett. Egy politikus döntéseiben a legritkábban jut csupán az idealizmus perdöntő súlyhoz.
Három: Úgy gondolom, hogy nem megszállt országok civil (és állami alkalmazott) lakosságának volt kötelessége és lehetősége a deportálások megakadályozása. „Szolgálati alapon” valószínűleg a csehek voltak a zsidóirtásokat is jelentő nácizmus legfőbb gazdasági támogatói. Hiszen mindenki szem a láncban. Például a franciák is szépen közreműködtek a deportálásokban. Mellékesen megjegyezném, hogy Magyarországot 1944. március 19-én megszállták. Tehát, ami azután történt, csak korlátozottan terhelhető kollektíven a magyarságra. Lehet, hogy ezért nincs felelőssége Kádárnak? De ha így lenne, mérjünk egyformán!
Négy: Karsai úrnak tudnia kellene, hogy a történelemben a mi lett volna, ha…? nem egészen gyümölcsöző pozíció. Így hát annak taglalása, hogy mi lett volna, ha 1939-ben a nyilasoknak több pénzük van, megmarad Karsai írói munkássága jövendő részének. Bibó István idézetét pedig nyugodtan tarthatjuk az ő írói munkássága részének. Egy utólagos esszé társadalmi arányaira ugyanis nincs történelmi mérték. Budapesten 1919. május elsején, majd Horthy bevonulásakor is százezrek ünnepeltek (még többen egyik alkalommal sem voltak az utcán), majd 1956. október 23-án s 1957. május elsején is ugyanezt látjuk. Mit tehet az elfogulatlan történész? Nem hiszi azt, hogy bármelyik irányú egyoldalú következtetés tévedhetetlen. Egyébként a nyilas szavazatok ekkor, 1939-ben 17 százalékot jelentettek. Ugyanannyit, mint pár év múlva, 1945-ben a kommunista szavazatok (tán nem véletlenül). Vagyis 83 százalék nem arra szavazott, amit itt Karsai bizonygat. Ez talán elég nagy többség. Bár a 17 százalék azt mutatta – akkor és később is -, hogy az országnak tényleg volt egy elég nagy csőcseléke is. Arról is beszélhetnénk, hogy a deportált zsidó vagyonok haszonélvezői közül hányan lettek hamarosan kommunista alapító párttagok, egy szervezetbe kerülve sok egykori üldözöttel és kirabolttal. Itt is összeér a nácizmus és a kommunizmus. Aztán arról is beszélhetnénk, hogy a kirabolt és elűzött „burzsujok” és a magyar középosztály ingatlan- és egyéb vagyonát máig kik használják – szemrehányások nélkül (például a Gyurcsány-villa). Véleményem szerint ugyanis nem csak a zsidók kifosztása (és meggyilkolása) bűn.
Öt: Karsai úr úgy tesz, mintha a 30-as végén s a negyvenes években egyetlen mozgatóerő az antiszemitizmus lett volna – anyagi ügyekben, potyalesésben. Ez egyszerűen egy sokkal szélesebb szociális ügy. Nem telik el pár év, s igen sokan jelentkeznek a „burzsujok” javaira, köztük újra a zsidókéra. Tömegesen azok egykori nyilasként, akik majd kommunistaként sanyargatják – részben a Hortobágyra is deportálják – honfitársaikat. Itt ért össze ismét az én érvelésemben a náci (nyilas) bűn a kommunizmus embertelenségével.
Hat: Nekem Karsai úr tudálékoskodhat (tudományoskodhat), mivel én nem mentegettem senki bűnét – ellentétben azokkal, akik a kommunizmus bűneit máig mentegetik, vagy nem akarják meglátni. A felsorolt nevek műveit részben ismerem, részben, ha elolvasnám is őket, nem fogják megváltoztatni a véleményemet. A dolgok lényegét ugyanis nem lehet felfűzni az antiszemitizmusra, a náci (nyilas) zsidóirtás szörnyűségei ellenére sem. Egy bonyolult történelmi helyzetben a modern korban istentelen emberek igen gyakran irtottak ki embereket tömegesen (örmények, ukrán parasztok, vajdasági és kárpátaljai magyarok, tuszik stb.). Ennek fényében jobb lenne óvatosabban fogalmazni, s a fennhéjázó holokausztos többlettudást a helyére tenni.
Elég idő eltelt, s a szerencsétlen Európa lakossága mára ki is cserélődött ahhoz, hogy az antiszemitizmus bunkóját múzeumba küldjük – közösen. Egyébként pedig eredményes holokausztkutatást kívánok a jól berendezett s egzisztenciális biztonságot jelentő külföldi levéltárakban!
A szerző történész, egyetemi docens
