A Profi Sakkozók Szövetségének szervezésében, az ukrán Pivdenny Bank szponzorálásával Odesszában megrendezett rapid Világkupán nagy magyar siker született. A 16 résztvevő kieséses rendszerű viadalán Lékó Péter a holland Ivan Szokolovot, az orosz Szergej Rublevszkijt, az izraeli Borisz Gelfandot és az ukrán Vaszilij Ivancsukot győzte le, s vehette át a győztesnek járó díjat és a 40 ezer dolláros csekket.
A torna hivatalos honlapján a szövetség elnöke, az orosz Pavel Tregubov is felsőfokon dicsérte Lékó felkészültségét, a kritikus pillanatokban a hidegvérűségét, megérdemelt győzelmét. Az odesszai Londonszkaja Hotel idén 170 éves, az ünnepi rendezvények sorában a rapid Világkupa az egyik kiemelt esemény volt. A sakkrajongók kedvelik a rapid csatározást, a megnyitást a jól felkészült nagymesterek villámgyorsan lejátsszák, a középjátékban lehet tervet készíteni, stratégiát alkotni, de a partik jelentős része egyfajta kapkodássá fajul, ahol a szituáció gyors átlátása, az intuíció dönt, és természetesen a rendkívüli feszültségben a hidegvér. Amennyiben a rapid játszmák nem végződnek döntéssel, akkor jöhetnek a villámpartik, ahol még fokozódnak az izgalmak. Lékó Péter a rapid Világkupán nyolc rapid partit játszott, hármat megnyert, ötöt elremizett. Az elődöntőben és a döntőben rájátszás döntött a javára, két nyerés és egy-egy remi és vereség, és a sorsdöntő Borisz Gelfand elleni „hirtelen halál” játszmában is nyerni tudott. Lékó Pétert a viadalról, első helyéről, az élményekről hazaérkezése után még a repülőtéren faggattam.
– Mit jelentett a hazai pálya előnyével játszó ukrán Ivancsukkal a döntő csatát megvívni?
– Meglepő, de kezdettől fogva drukkoltak nekem a nézők. Ezt valószínűleg a moszkvai Tal-emlékverseny megnyerésének köszönhetem, ami után nagy interjút közölt velem a 64 című orosz sakkújság. Nagy öröm volt ilyen fantasztikus rendezésű tornán részt venni és nyerni. Talán közvetlenségemnek is köszönhető, hogy én adtam a legtöbb autogramot és öröm volt látni, hogy mennyi fiatal sakkpalánta látogatott el a tornára.
– Három különböző időbeosztásra is fel kellett készülnie. Mit érzett a döntő pillanatokban?
– Előre lehetett tudni, hogy Gelfand lesz a nagy ellenfél, de mindig csak a legközelebbi játszmára összpontosítottam. Felkészüléskor ugye világossal és sötéttel is készülni kell, de nagyon fontos, hogy mi lesz az első parti eredménye, mert ez befolyásolja a másodikban alkalmazandó taktikát. Az izraeli nagymesterrel szemben tudatosan vállaltam sötéttel is a bonyolult állást, és kis híján minden összejött. Aztán megnyertem a harmadik villámpartit, és már-már győzelmet ünnepelhettem, amikor gyalogelőnyös állást vesztésre rontottam.
– Ki választott színt a „hirtelen halál” játszmában?
– Gelfand átadta nekem a választás jogát, a világos bábu volt a bíró kezében, ezért én dönthettem és sötétet választottam. Tulajdonképpen itt nekem most remielőnyöm volt, de kevesebb időm. Nagyon izgalmas volt a játszma és a mindig korrekt és sportszerű Gelfand is elismerte, megérdemelten jutottam a döntőbe.
– További tervei? Tudatosan áldozta fel a Wijk Aan Zee-tornát?
– Igen, most három nap pihenő és aztán megkezdem a felkészülést a linaresi szuperversenyre. Sok lett volna, ha mindkettőn részt veszek. Linares után a monacói rapid torna következik, majd április második felében Miskolcon az orosz világbajnok Vlagyimir Kramnyikkal játszom nyolcjátszmás rapid páros mérkőzést.
Verőci Zsuzsa
