Lengyelország apostoli nunciusa, Józef Kowalczyk pontosan ismerte Stanislaw Wielgus néhány napja lemondott varsói érsek múltját, de a fontos információt nem továbbította a Szentszéknek – derült ki tegnap. Magyarországon a rendszerváltás óta egyetlen egyházi személy sem ismerte el önként, hogy kapcsolatban állt volna az elmúlt rendszer titkosszolgálataival. Pedig a tudományos kutatások szerint szinte az összes úgynevezett „történelmi” egyház csaknem minden vezetője együttműködött az egykori állambiztonsággal.
A hazai történészi munkák eléggé egyértelműen bizonyították: a katolikus, a református és az evangélikus egyházak korábbi vezetőit önként vagy kényszer hatására, de beszervezték az elmúlt rendszer titkosszolgálatai. Így fedőnevet kaptak és jelentéseket írtak, bár a legtöbben ezt ma nem ismerik el. Ennek részben a hazai törvényi helyzet ellentmondásossága az oka. A 2002-ben hatályát vesztett úgynevezett átvilágítási törvény által vizsgált személyi körbe nem tartoztak bele az egyházi vezetők. Az úgynevezett levéltári törvény sem adott támpontot az egyházi vezetőkkel kapcsolatos esetleges állambiztonsági iratok nyilvánosságra hozataláról.
Hiányos törvények
A mai hatályos szabályozás szerint közszereplőről – beleegyezése esetén – nyilvánosságra hozható, ha a szolgálatokkal együttműködött, más esetekben ezt a törvény korlátozza. Ugyanakkor ha a tudományos kutatás szempontjai úgy kívánják, szinte minden irat közölhető – korlátozás nélkül. A törvény ugyanakkor védelmet is nyújt az egyházi vezetőknek, hiszen ha nem ismerik el közszereplő mivoltukat, akár a bíróságon is érvényesíthetik jogaikat.
Ezt használta ki tavaly augusztusban három katolikus egyházi vezető, amikor ellenkérelmet adott be a Fővárosi Bíróságon, kérve annak a keresetnek az elutasítását, amelyben egy újságíró a többi között azt igényelte: a bíróság mondja ki, az egyházi vezetők közszereplők. A katolikus püspöki kar részéről Seregély István volt elnök, Bosák Nándor volt alelnök, illetve Veres András volt titkár jogi képviselője is úgy érvelt, hogy az egyházi vezetők nem közszereplők. Az Alkotmánybíróság (Ab) egy 1994-es határozata ugyanakkor nem zárta ki, hogy az egyházi személyeket is átvilágítsák. „Hasonlóképpen felvethető, hogy a feladatuk szerint is politikai véleményformáló egyházi testületek vagy tisztségviselők a kötelező ellenőrzésből miért maradtak ki” – írta az Ab az átvilágítási törvény kapcsán. Az Ab megjegyezte azt is, hogy „az ilyen egyházi személyek ellenőrzése nem ütközik az állam és egyház elválasztásának elvébe. A politikai közvéleményt formáló egyházi testület vagy személy ellenőrzése nem minősül az egyház belső ügyeibe való beavatkozásnak”. Mindennek ellenére, a későbbi törvényhozói próbálkozások, hogy az egyházi vezetőket is átvilágítsák, illetve a közszereplők közé sorolják, kudarcot vallottak.
Korábban egyetlen egyházi vezető, a református zsinat elnöke, Bölcskei Gusztáv ismerte el magáról, hogy közszereplő, így róla kiderülhetett, hogy a levéltárban őrzött dokumentumok szerint nem állt kapcsolatban a titkosszolgálatokkal. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát ugyancsak rendelkezik hasonló dokumentummal, míg az unitárius egyház 2002-ben olyan szabályozást vezetett be, hogy a vezető tisztségekre csak azok jelölhetőek, akik bemutatták az átvilágításukról szóló dokumentumot.
Lebukás nem akadály
A törvényi szabályozás hiánya azonban nem akadályozta meg, hogy több egyházi vezetőről kiderüljön: együttműködött a szolgálatokkal. A legismertebb közülük Paskai László, aki csaknem tíz éven keresztül – 1965 és 1974 között – állt kapcsolatban a szolgálatokkal. A nyugdíjas katolikus bíboros, volt esztergom-budapesti érsek múltjáról az Élet és Irodalomban (ÉS) Ungváry Krisztián történész az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában végzett kutatás alapján írt cikket. Ungváry úgy vélte, Paskainak nem kellene szégyellnie ügynöki tevékenységének dokumentumait: ami abból kiderül, az inkább mellette szól, hiszen jelentései szinte minden esetben semmitmondó dolgokat tartalmaznak. „Még nyilvánvalóbb ez, ha összevetjük jelentéseinek stílusát Szepesi György vagy Szabó István szövegeivel” – tette hozzá a történész.
„Nem ért bennünket váratlanul a cikk megjelenése, viszont annak időzítése egyértelműen politikai indíttatású, több vonatkozásban is” – közölte Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára. A püspöki kar véleménye már árnyaltabb volt, szerintük az ügynökmúlt ma már nem ismerhető meg a maga teljes valóságában. Mint írták, „a törvénytervezet körül keltett hangulat politikai indíttatású, nem szolgál másra, mint a katolikus egyház elleni támadásra és az egyházi személyek lejáratására”. Ugyanakkor bocsánatot kértek azért, mert „a beszervezettek között bizonyára voltak olyan papok, szerzetesek és világiak, akik sajnos ártó szándékkal, súlyosan vétettek embertársaik ellen”.
Ungváry későbbi cikkeiben további olyan katolikus egyházi vezetőket nevezett meg, akik kapcsolatban álltak a szolgálatokkal. Az öt egyházi vezető: Kiss-Rigó László, Gyulay Endre, Seregély István, Szendi József és Mayer Mihály. Kiss-Rigó szegedi megyéspüspök, Seregély egri érsek, korábban ő volt a püspöki kar elnöke, Gyulay korábban szegedi, Mayer pedig pécsi megyéspüspök. A nyugdíjas Szendi korábban veszprémi érsekségig vitte a katolikus egyházban. Kiss-Rigó kivételével egyébként mindannyiuk neve szerepelt azon a listán, amelyet egy magát „Szakértő „90-nek” nevező ismeretlen tett fel 2005 elején egy amerikai internetes tárhelyre. Arról a listáról többen azt állították, hogy azonos azzal a névsorral, amelyet Németh Miklós egykori miniszterelnök adott át utódának, Antall Józsefnek. Az érintettek közül egyedül Gyulay Endre nyilatkozott. Ő már korábban is utalt arra, hogy valamit aláírt.
Talán a leleplezések hatására, a katolikus püspöki kar Várszegi Asztrik vezetésével az egyház múltját vizsgáló alapítványt kért fel, hogy hozza nyilvánosságra az általuk feltárt információkat. A Lénárd Ödön piarista szerzetesről elnevezett alapítvány működéséről azóta nem lehetett hallani.
Protestáns ügynökök
A két nagy protestáns felekezet sem volt mentes az állambiztonsági érintettségtől. Majsai Tamás, ugyancsak az ÉS-ben közölt cikksorozata szerint 53 evangélikus egyházi személyről feltételezhető az állambiztonsággal való titkos együttműködés. Majsai az evangélikus egyház által létrehozott tényfeltáró bizottság beszámolójára alapozta írását, amely az „Öt évtizeden át ügynökök álltak az evangélikus egyház élén” címet viselte. Ugyancsak Majsai volt az, aki a Mozgó Világban a református egyház vezetőiről rendelkezésre álló dokumentumok alapján kiderítette: egy kivételével az összes 1956 utáni református püspök jelentett a belügynek, s így „az egyházak legfelső vezetése gyakorlatilag százszázalékosan domesztikált képviselője volt a pártállami politikának”. A tanulmány ugyanakkor a beszervezett lelkészek arányát jóval alacsonyabbra, az 1200-1500 fős lelkészi testület 5-6 százalékára becsülte. Majsai levéltári kutatásaiból kiderült, hogy az 1990-ben hivatalban lévő valamennyi református püspököt – Kocsis Elemért, Kovách Attilát, Kürti Lászlót és Tóth Károlyt – korábban beszervezték.
Rónay Tamás, Simon Zoltán
Keretes cikkek
Fontos információkat hallgatott el a lengyel pápai nuncius
Érdekes, de nem meglepő értesülést tett közzé az egyházi ügyekben jól informált Rzeczpospolita napilap. Eszerint a lengyel egyház konzervatív főpapjai által kedvelt apostoli nuncius (tehát a Vatikán lengyelországi, s nem mellékesen lengyel származású képviselője), Józef Kowalczyk pontosan ismerte Stanislaw Wielgus múltját, de a fontos információt nem továbbította a Szentszéknek. A lengyel érseknek nem ez az első sajátos lépése. A poznani érsek, Juliusz Paetz pedofília-ügyét is késve továbbította a Vatikánnak. A lengyel egyház katolikus szárnyában ugyanakkor egyre erősebbek azok a hangok, amelyek szerint bátrabban kellene szembenézni a múlttal. Ebbéli véleményét fogalmazta meg a Tygodny Powszechny hasábjain Lublin érseke, Józef Zycinski. A liberális ferences szerzetes, Tadeusz Bartos viszont attól tart, hogy a püspökök nem világíttatják át magukat. A Dziennik című lengyel napilap úgy tudja, 12 lengyel püspök működött együtt a titkosszolgálattal, ám nem tudni, kikről van szó. Igaz, távolról sem mindegy, milyen jelentéseket adtak, kik és milyen körülmények között szervezték be őket. Természetesen nemcsak a lengyel egyházra gyakorolt hatás a fontos, hanem az, miként változik mindezek után a Vatikán egyházpolitikája. Marad-e a gyakorlat az eddigi kinevezéseknél, s hullanak-e fejek az eset nyomán? Mivel Józef Kowalczyk apostoli nuncius a fő felelős, ezért az ő leváltásával mindenképp számolni kell. Feltételezhető, hogy az egyházmegyék irányítására esélyes főpapoknak a jövőben több, a múltjukra vonatkozó kérdést kell megválaszolniuk. Az mindenesetre biztos, hogy Stanislaw Wielgus régi egyházmegyéjébe, Plockba sem térhet vissza. „Wielgus professzor a jövőben nálunk oktat majd” – közölte a Lublini Katolikus Egyetem szóvivője. A lemondott érsek doktorandusz hallgatóknak tart majd szemináriumot. A főpap a középkori filozófia elismert szakembere, több mint 200 értekezés szerzője. Az egyetemen sokan nem örülnek az érsek érkezésének, mert attól tartanak, hogy Wielgus miatt rossz hírneve lesz az intézménynek. Mindenesetre Adam Krzeminski szerint kisebbfajta reformáció előtt áll a lengyel katolikus egyház. A lengyel történész úgy fogalmazott: mindeddig az a meggyőződés uralkodott hazájában, hogy az egyház presztízse nem függ attól, kik vezetik, ami azonban a Wielgus-üggyel megváltozott. A professzor szerint a közvélemény ezek után nagyobb átláthatóságot vár el a főpapoktól. Mint mondta, a Wielgus-ügynek emiatt felmérhetetlenül nagy a jelentősége. Kissé másként látja a helyzetet Ewa Czaczkowska ismert lengyel publicista, aki szerint „az emberek Istenben hisznek, nem pedig az egyházban”. Valószínűleg Lengyelországban ezentúl többet foglalkoznak a múlttal, bár nagy kérdés, mekkora részletességgel tárják majd fel. A Lengyel Katolikus Püspöki Konferencia tavaly, hosszas belső ellenállását feladva egyezett bele abba, hogy történészi bizottságot hív életre a múlt felderítésére. Ám nem siette el a munkát, mert csak január elején igényelt aktákat az illetékes hivataltól, a Nemzeti Emlékezési Intézettől, az IPN-től. Wielgus ügyében is lassan léptek, s csak a sajtó hatalmas nyomására végeztek kutatásokat. Érthető módon – finoman fogalmazva – Wielgus sem tartozott a múlt feltárásának elszánt hívei közé. Olyannyira, hogy – püspöktársaival ellentétben – saját egyházmegyéjében, Plockban nem volt hajlandó az IPN aktáit feltáró történészi bizottságot életre hívni. A közismerten idegengyűlölő, antiszemita Radio Maryja is hevesen ellenzi, hogy az egyház valamennyire is szembenézzen a régi időkkel. Az orgánum hírhedt vezetője, a redemptorista szerzetes, Tadeusz Rydzyk múlt héten „halálbrigádoknak” bélyegezte azokat az újságírókat, akik felfedték Wielgus aktáit.
Elmaradt a történtek feldolgozása
Stanislaw Wielgus, a hivataláról lemondott varsói érsek besúgói múltja nem egyedi eset az egykori keleti tömbön belül. Bulgáriában a tavaly elfogadott törvény, amely lehetővé teszi a kommunista titkosszolgálat aktáinak megnyitását, nem írja elő az egyházi vezetők múltjának átvilágítását. A balkáni országban csak rövid ideig folyt nyilvános vita egyház és titkosszolgálat összefonódásáról, amikor az 1989. őszi fordulat után a bolgár ortodox egyház akkori vezetőjét, Makszim pátriárkát azzal gyanúsították, hogy együttműködött a kommunista titkosszolgálattal. Bizonyíték azonban soha nem került elő. Romániában jelenleg is heves vita folyik arról, nyilvánosságra hozzák-e egyáltalán az egyházi vezetők esetleges besúgói tevékenységére vonatkozó adatokat. A törvény értelmében minden közéleti személyiség múltjának ilyen vonatkozású részét meg kell vizsgálni; ide tartoznak a papok is. Az ortodox egyház azonban, Teoctist pátriárka vezetésével, szembeszegül a leleplezési tervekkel. A pátriárkának azt vetik a szemére, hogy túl hűségesen szolgálta Nicolae Ceausescu egykori diktátort. Csehországban szenzációt keltett 2004-ben a katolikus püspöki kar akkori főtitkárának esete. Karel Simandlról kiderült, hogy korábban együttműködött a kommunista titkosrendőrséggel, ezért a püspöki kar nyomására le kellett mondania tisztségéről. Miroslav Vlk prágai katolikus érsek egyébként üdvözölte Wielgus lemondását, de mindenkit óvott attól, hogy a lengyel viszonyokat „egy az egyben” próbálja átültetni a csehországira. Mint mondta, a lengyel katolikus egyháznak sokkal nagyobb a befolyása, sokkal több kapcsolatot tarthatott a Vatikánnal, ezért „sokkal jobb lehetőségei voltak” a kommunista korszakban, mint a csehszlovákiainak, és „sokkal könnyebben védekezhetett a rá nehezedő nyomás ellen”. A titkosszolgálatok által kifejtett nyomás eleve nem is volt olyan erős Lengyelországban, mint Csehszlovákiában, mert a lengyel titkosrendőrség nem volt olyan erős, mint a csehszlovák – vélekedett az érsek.
Az egyházak nem képesek szembenézni múltjukkal
Magyarországon a rendszerváltás óta a politikai elit és az egyházak nem képesek szembenézni múltjukkal – mondta lapunknak Gábor György. A vallásfilozófus szerint emiatt nem tudni, mikor dől ki egy újabb csontváz a szekrényből. Gábor György analógiát lát a politikai elit és az egyházi vezetők magatartása között; miközben a politika reformokra próbálja rábírni a társadalmat, a politikai elit képtelen megújulni. Hasonló a helyzet szerinte az egyházakkal; miközben folyamatosan kioktatják erkölcsökből a társadalom egészét, ők maguk nem képesek múltjukkal szembenézni. Gábor szerint az egyházak sem az 1945 előtti, sem az 1989 előtti múltjukkal nem tudnak elszámolni. Pedig a katolikus egyház, így a Vatikán számára is tanulságos lehetne Wielgus esete, hiszen őt a pápa nevezte ki posztjára. Bár, tette hozzá a vallásfilozófus, Vatikán a történelem során ennél súlyosabb helyzetekben is együttműködött a mindenkori hatalommal. Mindez igaz az elmúlt rendszerben tisztséget vállaló katolikus vezetőkre, hiszen a Szentszék nyilvánvalóan tudott arról, hogy ezek a főpapok kiket szolgálnak. Gábor úgy vélte, az egyházi személyeket közszereplőnek kellene tekinteni, hiszen amikor például állami támogatásra tartanak igényt, akkor mint közintézmények – oktatási, szociális intézmények – fenntartói lépnek fel. Ráadásul, tette hozzá, a katolikus egyház nem tiltja papjai számára a politizálást.
