VÁRALLYAY GYULA
Három kérdés az árpádsávos zászlókról
Az országban az árpádsávos zászlók egyre gyakoribb használata három fontos kérdést vet fel: Mit jelentenek az árpádsávos zászlók, amit piros-fehér-zöld nemzeti színeink nem fejeznek ki? Van-e a zászló használatának többletértéke? És, végül, miért használják ezt a zászlót a XXI. században?
Történelmünkben az árpádsávos zászló megelőzte a piros-fehér-zöld színeket. Régi nemzeti szimbólum, nyolc piros-ezüst sávban jelent meg címerünkben még az 1200-as évek elején, és zászlóként állítólag 1270-ben, az Árpád-ház utolsó évtizedeiben. Az Árpád-ház kihalása után a középkorban és később is gyakran használták a piros-fehér csíkos lobogót, néhány példányt még Rákóczi szabadságharcából is őriznek, bár már akkor is a leggyakoribb a fehér zászló volt piros-fehér-zöld szegélylyel, s a „Pro Patria et Libertate” hímzéssel. Ezután az árpádsávos zászlók eltűnnek, maradnak a sávok címerünkben.
Azaz addig, amíg a nyilasok, a hungaristák ki nem sajátították ezt az ősrégi nemzeti szimbólumot, és 1944-ben el nem lepték vele az országot, a kilencsávos, zöld nyilaskeresztes karszalaggal és a zászlóval, közepén a nyilaskereszttel és a hungarizmust jelképező H betűvel.
Az árpádsávos zászló jelentősége egyrészt középkori, másrészt kilenc-sávos változatában – amit a legtöbb ma élő magyar emlékezetből vagy tanulmányaiból ismer – pedig a II. világháború idején hatalomra jutott nyilas mozgalom szimbóluma.
Származhat-e többletérték ennek a zászlónak a használatából, s ha igen, mi az? Tudnivaló, hogy a nemzetállamot a modern történelemben egy lobogó jelképezi világszerte, bár ez nem zárja ki, hogy a nemzeti azonosság szimbólumai ne foglaljanak magukban más elemeket is, mint például egy címert, sast vagy koronát, akár a zászló részeként vagy nem. Tény, hogy a magyar nép spontán fellépésével országszerte hitet tett a nemzeti színek mellett történelmünk két aranybetűs évében, 1848-ban és 1956-ban, mintha a köz akaratát nyilvánította volna ki. 1848-ban, aki csak tehette, piros-fehér-zöld kokárdát tűzött ki március idusán, 1956-ban pedig a vörös csillagtól megszabadított lyukas trikolort lengették az utcán október 23-án és a forradalom rákövetkező napjaiban.
Bárhogy nézzük a piros-fehér sávos zászlót, nem látni benne semmi többletértéket, sőt, mára semmi nemzeti jelentősége nem maradt a piros-fehér-zöld lobogó mellett.
De akkor miért használják mégis ezt a zászlót a XXI. század elején?
Akár nyolc, akár kilenc sávval, ez a zászló az ordas idők félelmét kelti azokban a magyarokban, akiket szinte kivétel nélkül zsidó származásuk miatt üldöztek és gyilkoltak, és felháborodást kelt azokban, akik életére esetleg nem törtek a nyilasok, de akik elutasították a nyilas rendszert, elveivel, emberi söpredékével és gaztetteivel együtt (a haláltáborokban megsemmisített százezrek mellett szabadjon itt emlékeztetni csupán Bajcsy-Zsilinszky Endre, Radnóti Miklós és Szerb Antal meggyilkolására).
Végre meg kell értenie minden magyarnak, hogy amint ma a horogkereszt nem az indiai mitológiára emlékeztet, úgy az árpádsávos zászlók sem – legyen akár nyolc, akár kilenc sávja – a középkori Magyarországra. Fel kell hagyni ennek a zászlónak a mélyen sértő használatával. És minden jóérzésű magyarnak – politikusnak, politikai csoportnak és pártnak – kötelessége elítélni azokat, akik nosztalgiával emlékeznek a kilencsávos piros-fehér zászlóra és 1944-re: a modern magyar történelem legmélyebb pontjára. Még akkor is, ha sunyi módon a nyolcsávos lobogót viszik az utcára.
Inkább ápoljuk az 1848-ban és 1956-ban kifejezésre juttatott tisztességes hazaszeretetet – erre oly nagy szüksége van ma a magyar nemzetnek határon innen és túl.
Várallyay Gyula
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 01. szám
