Alaposan felborzolta a kedélyeket, és a közvéleményt is megosztotta Szlovákiában a legfőbb országos katolikus egyházi vezetőnek, Ján Sokolnak egy közelmúltban tett kijelentése.
rácz vince, pozsony
A pozsony-nagyszombati egyházmegye érseke a TA3 hírtelevíziónak adott interjújában azt mondta, hogy az egykori, Józef Tiso-féle nácibarát szlovák állam a jólét korszaka volt. „Én nagyon tisztelem Tiso elnök urat, emlékszem, gyerekkoromban mekkora szegénységben éltünk, de amikor ő volt az elnök, sokkal jobb volt” – jelentette ki az 1938 és 1945 között, a hitleri Németország csatlósaként létező, a zsidó és a roma lakosságot egyaránt üldöző fasiszta szlovák bábállam elnökéről az érsek. Tisónak az egykori szlovák állam miniszterelnökeként nagy felelőssége volt abban, hogy a mintegy nyolcvanezres szlovákiai zsidóság nagy része haláltáborokban végezte. Tisót, mivel résztvevője volt a zsidóellenes népirtásnak, háborús bűnösként később kivégezték.
Az egyházi vezető kijelentése mélyen felháborította a helyi roma- és zsidóközösségeket. Értelmiségiek is tiltakozásuknak adtak hangot. Mintegy tucatnyi ismert értelmiségi, újságíró, jelentős közéleti szereplő – köztük Stefan Markus volt budapesti nagykövet – levélben szólította fel a katolikus egyházat, határolódjék el a pozsony-nagyszombati érsek kijelentésétől. A katolikus egyház képviseleti szerve, a Szlovák Püspöki Konferencia azonban nem kíván még csak nyilatkozni sem Sokol vitatott megnyilvánulásával kapcsolatban.
A viszonylag ismeretlen Szlovák Megújhodási Mozgalom, amely legutóbb 2004-ben hallatott magáról, mikor aláírásgyűjtésbe kezdett a Magyar Koalíció Pártja betiltásáért, egyedüliként biztosította támogatásáról az érseket.
Az egyházi vezető időközben titkárával megüzente, a televíziós interjúban csupán magánvéleményét fejtette ki, de természetesen továbbra is vállalja azt. n