A palesztinokat arra kell ösztönözni, hogy túllépjenek belső ellentéteiken, mert csak így tudnak szót érteni a nemzetek közösségével – ezt hangsúlyozta szombaton este Kairóban Philippe Douste-Blazy francia külügyminiszter.
A francia diplomácia vezetője, aki szaúd-arábiai látogatása után rövid időre megállt az egyiptomi fővárosban, kollégájával, Ahmed Abul Geittel tartott közös sajtókonferencián leszögezte: egy palesztin nemzeti egységkormány létrehozása az egyetlen megoldás a palesztinok közti vérontás megállítására. Ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy ennek az új, a Fatah és a Hamász közreműködésével létrehozandó kormánynak tiszteletben kell tartania a „kvartett” (Egyesült Államok, Európai Unió, Oroszország, ENSZ) három alapelvét: el kell ismernie Izrael államot, a korábbi izraeli-palesztin megállapodásokat és le kell mondania az erőszakról.
„Palesztina gyermekeinek meg kell védeniük a palesztin ügyet, és nem elégetni azt. Észhez kell térniük és együtt kell dolgozniuk” – tette hozzá Geit, aki egyúttal elvetette egy olyan négyoldalú találkozónak a lehetőségét, amelyen Mahmúd Abbász palesztin elnök, Ehud Olmert izraeli kormányfő és Hoszni Mubarak egyiptomi elnök venne részt a február 14-én Kairóba látogató Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter jelenlétében. Geit ugyancsak elvetette egy esetleges izraeli-palesztin-egyiptomi-jordániai csúcs lehetőségét.
Mindkét miniszter egyaránt felszólította Izraelt: teljesítse az Abbásznak tett ígéreteket. Geit emlékeztetett arra, hogy Izrael nem utalta át a Palesztin Hatóságot megillető, mintegy 100 millió dolláros pénzösszeget, és csupán néhány ellenőrző útlezárást oldott fel, amellyel nem segítik a palesztinok mozgását.
Forrás: MTI