Forrás: Magyar Hírlap

Lehet, hogy mégsem dőlt el véglegesen a volt pártüdülő, a Club Aliga sorsa. A hosszúra nyúlt privatizációs tenderen ugyan a közelmúltban már hirdettek nyertest, ám a balatonvilágosi önkormányzat bejelentette elővételi szándékát.

mh-összeállítás

Váratlan fordulat állt be a hányattatott sorsú Club Aliga évek óta húzódó privatizációs történetében. A balatonvilágosi önkormányzat ugyanis bejelentette elővételi szándékát az egykori pártüdülőre. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság a múlt hónapban hirdette ki az üdülőkomplexum tulajdon- és vagyonkezelői jogára kiírt pályázat nyertesét.

A balatonvilágosi önkormányzatnak ugyanakkor egy 1992-es törvény értelmében elővételi joga van a területre. Fekete Barnabás, a település vezetője elmondta: a Pólus Palace Befektetési Csoporttal kötött megállapodás értelmében a cég kötelezettséget vállalt arra, hogy biztosítja a szükséges tőkét az önkormányzatnak. Így a nyertes cég végül hoppon marad.

A mára lepusztult Club Aligán két évig sikertelenül próbált túladni a KVI, négy tender is zátonyra futott. Piaci berkekben nem is nagyon értették, hogy a szálloda- és konferencia-komplexumnak kiválóan alkalmas épületegyüttest eddig miért nem sikerült értékesíteni, miközben állítólag akadtak komoly jelentkezők, s a leggazdagabb magyarok – például Csányi Sándor és Demján Sándor is – érdeklődtek iránta. Fekete Barnabás polgármester lapunknak korábban azt mondta, csak arra tud gondolni, hogy valakinek az érdekében minél alacsonyabbra akarják levinni a vételárat.

Az ötödik pályázat végül sikerrel zárult: a november eleji határidőig öten jelentkeztek. Az ingatlanra a legjobb vételárat, 5,5 milliárd forintot a Pro-Mot Hungária ajánlotta. A Pro-Mot egy a pályázatra létrehozott projektcég, amely az izraeli érdekeltségű SBI Hungary nemzetközi ingatlanholding érdekkörébe tartozik. Az SBI jegyzett tőkéje háromszázmillió forint, honlapja alapján ingatlanprojektjei közé tartozik egyebek mellett az Izabella kert, a Rózsa udvar, az Új udvar és a Stefánia ház építése.

A nyertes a komplexum legértékesebb – a legnagyobb épületekkel, éttermekkel és a hajókikötővel tűzdelt – part menti részének, az Aliga I.-nek csak a 49 évre szóló vagyonkezelési jogát szerezheti meg. Ezzel szemben a főként villákból és kiszolgálóépületekből álló, fennmaradó részek tulajdonjogát vásárolhatja meg a tendernyertes. Az ingatlanok összterülete 47 hektár, amelyen 55 épület található, ezek teljes alapterülete meghaladja a harmincezer négyzetmétert.

Comments are closed.