Népszabadság * Féderer Ágnes * 2007. január 6.
Balás MárkKép: Szabó Bernadett2006. december 29., este 9 óra, Budapest, József Attila-lakótelep A fiatalember hazafelé tart. Már messziről látja, hogy két bőrdzsekis férfi ácsorog a ház középső bejáratánál. (Olyan kinézetre egyáltalán nem vicces emberek, meséli utóbb.) Amikor elhalad mellettük, rájuk pillant. Jé, mennyire emlékeztet az egyikük valakire, fut át az agyán.
Várj csak egy kicsit, szól utána az egyik bőrdzsekis. Nem csak hasonlít, döbben rá a fiú, és megpróbál bemenekülni a lépcsőházba. Azok ketten utánanyomulnak, rövid üldözés kezdődik a négyemeletes házban. A fiú torka szakadtából kiabál segítségért, futtában dörömböl az ajtókon is. Semmilyen válasz nem érkezik.
A két bőrdzsekis hamar utoléri. Higgadtan beszélnek. Higgadtan ütnek az arcába. Amikor a fiú szemüvege leesik a földre, az egyik bőrdzsekis készségesen felemeli és visszaadja. Higgadtan hangsúlyozzák, hogy ez csupán könnyű testi sértés lesz. Ők ketten vannak, a fiú egyedül, esélytelen tehát, hogy később bármit rájuk bizonyítson.
A fiú ekkor előkapja a telefonját, beüti a 107-et. Amikor fölveszik, kétségbeesetten beleüvölti: Segítséget kérek, mert vernek. A címet is azonnal megnevezi, mire az ügyeletes kapcsolja a kerületi kapitányságot. Amíg a fiú arra vár, hogy a kétsaroknyira lévő rendőrőrsig is eljusson segélykérő hívása, a bőrdzsekisek tovább lökdösik, ütik, fenyegetik: Miért szaglászol? Nem vagy te újságíró, csak egy kis zsidó! (A fiút később rendőrök világosítják fel arról, hogy a telefonját nagy valószínűséggel azért nem vették el tőle, mert az a jog szerint rablásnak is minősülhetett volna.)
Már felreped a szemöldöke, az arca mindenütt fáj, amikor kinéz a lépcsőházba a lakó, akinek az ajtaja előtt zajlik a csetepaté. (A fiú többször becsengetett, bezörgetett hozzá is.) Ütnek! Kérem, hívja a rendőrséget, kiáltja neki a fiú. Csinálják máshol, menjenek innen, mondja rá a lakó, és indulatosan bevágja a bejárati ajtaján lévő kémlelőablakot.
A fiatalember másodszor is felhívja a rendőrséget – öt perc telhetett el közben -, újra bejelenti, hogy verik, ezen a bőrdzsekisek már csak mosolyognak. A fiú ekkor azt mondja: O. K., leszedek mindent a blogomról, és nem mondok semmit a rendőröknek. Jól van, mégiscsak értelmes vagy, nyugtázza az egyik bőrdzsekis, majd távoznak.
A fiú felrohan a negyedikre, a lakásába, jeget tesz a felrepedt szájára, szemöldökére, megnyugtatja a barátnőjét, telefonál az édesanyjának. Ekkor csöngetnek. Rendőrjárőrök állnak az ajtóban. A fiatalember ránéz a telefonjára, tizenöt perc telt el a második hívása óta. (A kerületi rendőrök szerint alig öt perce riasztották őket.) A tényállás felvétele után a járőrök kihívják a mentőket. Amíg a fiú rájuk várakozik, bekapcsolja a számítógépét, és gyorsan kitöröl néhány bejegyzést a blogjáról. Az esetkocsi húsz perc múlva érkezik meg, addigra befut a fiú édesanyja is.
A mentőorvos megtapogatja a fiút, majd személyes döntésére bízza, be akar-e menni a kórházba. A fiú akar. Ott látleletet vesznek. Mintha profik kicentizték volna a verését, éppen nyolc napon belül gyógyulók a sérülései. (Hivatalból csak súlyosabb esetben indít eljárást a rendőrség.)
Amint hazaér a kórházból, azonnal e-mailt ír Tomcatnek: „Remélem, ezzel vége a lovagias ügyünknek”. Tomcat gyorsan válaszol: „Természetesen nem tudom, miről beszélsz. Mindenesetre öröm látni, hogy valaki lovagias ebben az elkorcsosult világban.”
A fiú anyja még aznap éjjel háromoldalas panaszt diktál le a kerületi rendőrkapitányságon. Másnapra az is kiderül, hogy a két bőrdzsekis este héttől várta a fiút a ház előtt. Előkerültek szemtanúk is: a lakótelepről sokan látták ugyanis őket ott ácsorogni.
2007. január 3., Budapest, az egyik belvárosi kávézó
– Fura, nem is rájuk, inkább magamra vagyok mérges, amiért nem gondolkodtam előre, nem hittem el, hogy ilyesmi történhet velem – mondja Balás Márk. – Ha már belemásztam, illett volna végigcsinálnom. Ezerszer végigrágtam azt is, gyáva vagyok-e, hogy nem ütöttem vissza. De egyrészt féltem, hogy kiprovokálok vele egy nagyobb verést, elvégre akkor ők már szintén csak visszaütöttek volna. Másrészt nem is tudom, hogy mennyire tudok verekedni. Hiszen még soha nem próbáltam.
Balás Márk 28 éves, filozófia szakos végzős egyetemista, nem mellesleg nyolc éve újságíró. Főállásban elsősorban oktatási témákkal foglalkozik, hobbiból meg vélemény-újságírással és tényfeltárással. Egy éve indította I hate it here címmel internetes „médianaplóját” azzal a szándékkal, hogy közzétegyen olyan témákat, cikkeket, véleményeket, amelyek fontosak, de sokak figyelmét elkerülik. Beszámolt politikai eseményekről meg sátánista netezőkről, utánajárt közérdeklődésre számot tartó történeteknek. Azt tartja, hogy nem szabad köztudottnak venni ügyeket, szerinte mindig érdemes visszamenni az elsődleges forrásokig, és onnan alaposan körbejárni a témát. A Trychydts fantázianevű bloggert egy szókimondó újságírást művelő képregényhősről mintázta magának, akit nem elég csak olvasni, de gondolkodásra is serkent. Trychydts sokkal radikálisabb, mint én vagyok, magyarázza Márk, aki blogjában markáns véleménynyilvánításával előre eltökélten provokál vitát egy-egy témában.
Amikor tavaly szeptemberben megostromolták az MTV-t, Márk a helyszínre sietett, hogy első kézből tudósíthasson az eseményekről. Az ott történtek kapcsán hallott Tomcatről, ezért nézte meg a blogját is. Amikor nem sokkal később Tomcatet őrizetbe vették, Márk cikket írt, felháborította ugyanis, hogy akik egyik nap vandál módjára viselkedtek, másnap már bőszen hivatkoztak a jogállamiságra. A rács mögött a fasiszta disznó, illetve A fasiszta disznó naplója című írások Márk szándéka szerint nem konkrét személyről, csupán egy típusról szóltak. Akadt persze, aki az ábrázolt figurát Tomcattel azonosította.
Polgár Tamás – alias Tomcat – pólóboltos-grafikus provokatív akcióit hoszszasan sorolhatnánk az elmúlt évekből: a 2004-es Meleg Büszkeség felvonuláson például „Én nem” feliratú táblával jelent meg. Egy évvel később bohócruhában vett részt a Vér és Becsület neonáci szervezet rendezvényén. Bácsfi Diánának műpéniszt akart átadni ajándékba. A 21-es buszon karddal átszúrt fiú miatti Moszkva téri tüntetésre „Cigányokat bántani tilos” feliratú táblával érkezett meg, pólóján a következő felirattal: I support the worldwide jewish plot (azaz: Támogatom a világméretű zsidó összeesküvést). Tavaly szeptemberben a rendőrség a Szabadság téri szovjet emlékmű megrongálása miatt indított ellene eljárást, rövid időre előzetesbe, majd házi őrizetbe is került.
Márk cikkeire Tomcat csupán annyit reagált egy levélben, hogy róla bármit írhat, de a barátnőjét – akinek erkölcsi felelősségét Tomcattel vállalt közössége miatt Márk szintén felvetette – hagyja békén. Márk nem válaszolt rá.
Ezt követően jött az eltűnt százezer forint története.
– Tavaly március 15-én, amikor a Múzeum kertnél összeszólalkoztak emberek, egy fiatalember állítólag szájba vágott egy kokárdás lányt. Ezt szélsőjobbos aktivisták terjesztették, akik hetekig kutatták a „zsidó elkövetőt” – meséli Márk. – Tomcat és egy barátja százezer forint jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek. Viszont a pénzt később nem vette át az, aki megnevezett egy Dávid-csillagot viselő férfit, hanem a lány családjának ajánlotta fel. A százezer forint azonban ekkortájt valahogy belekeveredett Tomcat pólóboltjának kasszájába, árut vettek belőle, azután amikor őszre végre megint összegyűlt, Tomcatet letartóztatták. A blogger eleinte arra hivatkozott, azért nincs meg ez az összeg, mert sok pénz kellett az ügyvédjére, aki kihozta őt szeptemberben a börtönből. Nekem azonban már korábban felkeltette a figyelmemet a Nemzeti Jogvédő Alapítvány tevékenysége, ezért pontosan tudtam, hogy Tomcat védelmét ingyen vállalták.
Balás Márk nekilátott végigkérdezni a jogvédősöket, és Tomcatet is a történtekről, a végeredmény karácsony előtt az lett, hogy Tomcat többször is helyesbítésre kényszerült a blogjában, legutóbb édesanyját okolva a százezer forint eltűnéséért.
– Feltettem a téma teljes levelezését az I hate it here-re, belinkeltem Tomcat blogszövegeit hozzá, az összeállítás önmagáért beszélt – mondja Márk. – Azt gondoltam, ez nyertes játszma volt. A saját oldalamat aztán több neves sajtóorgánumnak is elküldtem, foglalkozzanak tovább a témával, hiszen több, politikailag is kényes kérdést nyitva hagyott. Akadtak, akik már akkor jóindulatúan figyelmeztettek, nem kéne így belemásznom a dolgok közepébe, de erre azt válaszoltam, nem szeretnék olyan országban élni, ahol egy ilyen embertől félni kell.
Balás Márkot egy héttel ezelőtt este kilenc tájban megverték a József Attila lakótelep egyik négyemeletes épületének lépcsőházában. A fiú közvetlenül az eset után nem tett feljelentést, nem nevezte meg az elkövetőket. A blogjából azonnal kitörölte a százezer forintos történetre vonatkozó részt. Az elmúlt hét napban folyamatosan azon tépelődött, tényleg helyesen cselekedett-e így.
– Jobb pillanataimban viccesen azzal vigasztalom magam, nincs az az újságírói díj, ami felérne ezzel, hogy az oknyomozásomért cserébe megvertek – mondja. – Amikor nekikeseredem, úgy gondolkodom: jó buli ez a végletes kíváncsiság, de a jövőben inkább alaposan megfontolom, mit teszek és mit nem. Volt barátom, aki szerint jobb, ha lapítok, akkor békén hagynak. Csakhogy van egy levelem, azt írja benne valaki: eddig a példaképe voltam, most akkor „írjon le”? Apám azt mondja, az szül újabb erőszakot, ha hallgatok. Nem érted, akkor bárki mással is megtehetik?! Végül úgy döntöttem, inkább vállalom a történteket, akár még néhány további pofont is. Nem lehet, hogy ilyen eszközökkel győzhessenek!
2007. január 3., este fél nyolc, levél Polgár Tamásnak
… Tudott-e arról, hogy a fiatalembert december 29-én megverték?
Van-e a százezer forintos történetnek / avagy önnek bármi köze hozzá?
Válaszlevél január 3-án, este háromnegyed nyolckor
„Ó. Megverték? Érdekes, milyen veszélyes mostanság az újságírói szakma. Pesty Lacinak még a kocsiját is felrobbantották egyszer. Egyébként merőben idétlen a kérdésfeltevés, ezzel az erővel Száváékhoz is be lehetne kopogni, hogy helló, ti voltatok? Egyébként a Népszabadságnak akkor se válaszolnék, ha volna mit…
Üdv: Tomcat”
