NOL * Ránki Péter * 2007. január 4.
Elolvasva a Krausz Tamás történésszel folytatott beszélgetésfűzért tartalmazó könyvet, az ember elgondolkodik azon, hogy pontos-e a kis interjúkötet címe: Az árral szemben.
Igaz, a szerzők – Szarka Klára kérdező és Krausz Tamás – több helyen is indokolják e címet, ám mégis kétséget ébreszt, létezik-e, hogy a jelen pillanatban a hazai és a nemzetközi szintéren valóban nincs vezető helyen lajstromozva olyan jelenség és politikai áramlat, amellyel Krausz Tamás ne lenne szemben. Ráadásul nem egy árról van tehát szó, hanem a többről: a mai politikai dramaturgia szerint balról és jobbról hömpölygőkről, amelyek veszélyes területek felé sodorják az embereket.
Az árral szemben cím annyiban kétségkívül korrekt, hogy kifejezi a történész magányosságát. Ennek sok oka van. A legfontosabb talán az, hogy saját politikai vonulatában, a baloldalon sem érzi magát otthon. Ennek legfontosabb oka talán az, hogy – kendőzetlenül, szinte egy szuszra kifejtett – antikapitalista nézetei szerint a baloldaliság a tőkés társadalom meghaladásának az igényénél kezdődik. Úgy véli viszont: a tőke szőröstül-bőröstül lenyelte a szociáldemokráciát. A baloldal univerzális problémája a szétforgácsoltság, a szétesettség. Az értelmiség – benne a magát baloldalinak tartó is – nagyrészt udvari értelmiséggé vált, az intézményes politikák mellett kiállás, a szekértáboros mentalitás ma többre tartott, mint a valóságos baloldali értékek védelme, amely egyben rendszerkritikai szellemi aktivitást is feltételez. A rendszerkritikai baloldal maroknyi képviselője ki van téve annak, hogy politikai ellenfeleik jobb- és baloldali hivatkozásokkal úgy tüntetik fel: a régi rendszer, az államszocializmus jegyében lép fel, holott… Holott a rendszerkritikusság az államszocializmus idején is jellemző volt erre a vonulatra, amely a demokrácia fogalmába a politikai mellett beleérti a gazdasági és a szociális demokráciát is. E három elem tekintetében – miként a történész fogalmaz – a demokrácia fogalma egy és oszthatatlan. Így a rendszerkritika, a rendszer megváltozása ellenére is érvényes és jogos.
Kevés olyan alapvető kérdést vet föl a mai kor – Magyarországon és külhonban -, amelyet valamilyen módon a beszélgetések ne érintenének. Szó esik társadalomelméleti problémákról – hangsúlyosan Krausz Tamás értékrendjében első helyen álló önigazgatás teóriájáról, kísérleteiről, vágyáról, elpuskázásról és szükségességéről -, a kultúrák és az újabb magatartásformák vészjósló jelenségeiről. Például arról, hogy jelentőségét vesztette a leírt vagy kimondott szó, megszólalásaink éppúgy lehetnek hitelesek, mint hiteltelenek, eltűnt a jövőkép, a társadalmi terepet szép lassan elönti a lumpenhedonizmus. Vagyis: értéktelen dolgok habzsolása, a politikai giccs térhódítása – ezt fejezi ki a „Lázadj és szórakozz!” egyre népszerűbb jelszava. Kifordulnak funkciójukból a tudományok, relativizálódnak, eltűnik a mellékes és a lényeges közötti különbség, a történetírás puszta szórakoztatássá vagy politikai propagandává züllik. A beszélgetésekben felölelt főbb témakörök között szerepel a holokauszt, az antiszemitizmus, a világpolitika több nagy kérdése. Jó néhány helyen eredeti módon fogalmazza véleményét a történész. Például, amikor azt fejtegeti, hogy a rendszerváltás rosszul sikerültségeivel nosztalgiákat keltett a régi rendszer és a régi nézetek iránt. Azt mondja: „Mintha az államszocialista rendszer nem saját problémái miatt bukott volna meg elsősorban. Ezen a képen az sem változtat, ha Kínában a vörös zászló alatt megy végbe a kapitalista rendszerváltás.”
Krausz Tamás – aki Magyarországot a szocialista-liberális kormányzással együtt is Európa egyik legjobboldalibb országának tartja – nemigen bocsátkozik történelmi hivatkozások nélkül mai jelenségek elemzésébe. Talán ez teszi, hogy ebben a könyvben a jelennek is múlt jellege van. Pontosabban fogalmazva inkább az, hogy a beszélgetésekből oly nagy történelmi muníciót mozgósítva tűnik ki a jelen meghaladásának a sürgetése, vágya. Az interjúkat készítő Szarka Klára a füzetnyi kötet előszavában azt írja: beszélgetéseik közlését „egy remélt új diskurzus elindítójának” tekintik. „Olyannak, amelyik kiszabadíthatja a történelemről, társadalomról, politikáról, nagyvilágról és a hazai szellemi élet kondíciójáról folytatott diskurzusokat az egyre gátlóbb és károsabb szekértáboros megosztottságból.”
