Forrás: Magyar Hírlap

Három ellenőrzött robbantást hajtottak végre Izraelben

Az ENSZ megbízásából Izraelben működtetnek ezentúl egy berendezést, amely azt figyeli, végrehajtanak-e Iránban kísérleti atomrobbantást.

Három ellenőrzött robbantást hajtottak végre tegnap Izraelben a Negev-sivatag déli részén, Eilat közelében; a kísérletekkel azt az új berendezést tesztelték, amelynek feladata az esetleges iráni atomrobbantás észlelése – írta a Jediot Ahronot. Összesen tizenöt tonna folyékony robbanóanyagot használnak fel a kísérletben. Az előzetes számítások szerint mindegyik robbanás a Richter-skála szerinti 2,4-es erősségű földrengéssel ér fel.

Bizalmatlanság a haderőnél

Az izraeli hadsereg főtisztjeinek jelentős része nem bízik a főnökeiben, elsősorban Dan Halucban, és erősen kételkedik vezetői képességeikben is – ez derült ki a kétnapos vezetői konferencián. A találkozó célja a nyári libanoni háború tanulságainak levonása. Ezek közé tartozik, hogy a hadsereg vezetői túlságosan a légierőre támaszkodtak a Hezbollah elleni harcban; későn hívták be a tartalékosokat; a szárazföldi csapatok nem kaptak megfelelő kiképzést és felszerelést; a vezérkar pedig elhibázott döntéseket hozott. A katonai és politikai vezetők háborús teljesítményéről független vizsgálat is folyik Izraelben. (haarec)

földmozgások érzékelésére képes, szeizmográfokkal ellátott berendezés a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) bécsi központjába továbbítja majd az általa rögzített adatokat a Nahal Szorek izraeli nukleáris kutatóközpont közvetítésével. Izrael az ENSZ megbízásából működteti a berendezést, és adja át az adatokat a NAÜ-nek.

A Moszad izraeli hírszerző szervezet szerint Irán három vagy négy éven belül elkészül első atombombájával, ha a jelenlegi ütemben folytatja nukleáris programját. Az izraeli katonai rádió legalábbis ilyen értelemben idézte a minap Meir Dagant, a hírszerző szervezet vezetőjét.

Mahmud Ahmadinezsad iráni elnök pedig tegnap megismételte, hogy hazája folytatja nukleáris programját. „Az irániak érvénytelennek tekintik az ország atomprogramja ellen hozott ENSZ-határozatot” – mondta Ahvazban egy tömeggyűlésen. Tegnap az elnök tanácsadója, Mohamed-Ali Ramin okozott meglepetést, amikor kijelentette: Adolf Hitler náci vezér zsidó volt, és együttműködött a Szovjetunióval és Nagy-Britanniával a zsidó állam megalapításában.

MH

Comments are closed.