Jó lenne azt remélni, hogy a tavalyinál biztatóbban alakulnak a nemzetközi politika fejleményei 2007-ben. Magyar szempontból kétségkívül kulcsfontosságú, hogyan teljesítünk az Európai Unióban, amely számára a következő fél évben a német kancellár, Angela Merkel szabja az irányt. Stratégiaváltásra készül Irakban Bush elnök, s meghatározó, sikerrel jár-e a közel-keleti térség stabilizálása. Emblematikus figurák lépnek le idén a nemzetközi politika színpadáról.
Az év magyar szempontból legfontosabb európai eseménye a decemberre előre jelzett határnyitás lesz: ekkortól megszűnik a határellenőrzés a magyar-osztrák, a magyar-szlovák és a magyar-szlovén határon. A schengeni rendszerhez való csatlakozásunk egyúttal azt is jelenti, hogy a nem uniós országokkal közös határszakaszainkon szigorodni fog a belépők ellenőrzése, a magyar-horvát határon pedig megszűnik a személyi igazolvánnyal való átkelés lehetősége. Mivel Románia még nem részese a közös határőrizeti rendszernek, az onnan érkezők egyelőre nem kerülhetik meg az útlevélvizsgálatot.
A magyar kormány szavahihetőségének próbája lesz a Brüsszelben indított deficiteljárás újabb, április 10-re kitűzött állomása. A huszonhét pénzügyminiszter ekkor értékeli a költségvetési deficit tavalyi és idei lefaragása érdekében hozott kormányzati intézkedéseket. Budapest azt vállalta, hogy a hiány mértéke 2006-ban nem haladja meg a GDP 10,1, 2007-ben a 6,8 százalékát. Ha a tárcavezetők elégtelennek ítélik a deficitcsökkentő lépéseket, fontolóra vehetik a közösségi támogatások megvonását.
Nagy kérdés, hogy az unió 27 tagállama képes lesz-e az év végéig megállapodni az integráció hatékony működését biztosító reformokról. A január 1-jén hivatalba lépett német soros elnökség abban bízik, hogy a nyár elejére legalább az átalakítás menetrendjét sikerül fölvázolni, és a stafétabotot az év második felében átvevő Portugália bábáskodása mellett megkezdődhet az alkotmányos szerződést fölváltó reformcsomag kidolgozása. A Római Szerződés aláírásának 50. évfordulójára, március végére Berlinbe invitált állam- és kormányfők az EU céljait rögzítő közös nyilatkozatot tesznek.
Az Európai Bizottság a jövő héten teszi közzé az európai energiapiacok liberalizálására, az energiabiztonság erősítésére, az energiafüggőség föloldására, az energiaforrások diverzifikálására vonatkozó javaslatait. Mivel egyik-másik indítvány komoly tagállami ellenállásba ütközik, nem lesz könnyű a megegyezés.
Brüsszel 2007-ben is folytatni akarja a csatlakozási tárgyalásokat Horvátországgal és Törökországgal, bár az utóbbival a reméltnél nehezebben halad a folyamat.
Csodatévő Merkel?
Nagy esélyt és nagy kockázatot jelent Angela Merkel német kancellár számára a 2007-es év. Már csak azért is, mert ennek első felében Németország tölti be az Európai Unió tanácsának, a teljes esztendőben pedig a G-8 csoportnak az elnöki tisztét. A kancellár asszony ugyanis nagy várakozásokat keltett: tavaly év végén olyan sikeresen szerepelt az EU és más nemzetközi szervezetek fórumain, hogy mostani tisztségeiben szinte már csodákat várnak tőle. Például azt, hogy kimozdítsa a holtpontról a franciák és hollandok által leszavazott európai alkotmányos szerződés ügyét, hogy megoldja az európai-orosz energiavitát, a koszovói problémát, a török csatlakozás kérdését és még annyi minden mást. Csakhogy: bár manapság már Németországot tekintik a legnagyobb súlyú uniós tagállamnak, csodát Merkel sem tud tenni. Annál is kevésbé, mert erre odahaza sem volt képes. A következő év Németországban is megszorítások jegyében telik el: emelkedik az áfakulcs és majd a nyugdíjkorhatár is, vagyis a németeknek is összébb kell húzniuk a nadrágszíjat. Eredmények viszont máris mutatkoznak – némileg megnövekedtek az állami bevételek és csökkent a munkanélküliség. Ha továbbra is sikeresen szerepel a nemzetközi porondon és kitart odahaza a reformcsatában is, akkor végleg megalapozhatja tekintélyét. Ha nem, belebukhat.
Balkáni bizonytalanság
Az EU Balkán-politikája eddig nem hozott sok sikert. Mert bár Bulgária csatlakozott az unióhoz, a volt jugoszláv tagköztársaságok – Szlovénia kivételével – egyre nagyobb kétkedéssel viszonyulnak Brüsszelhez. Ez főképp Szerbiáról mondható el. Belgrádban a január 21-én esedékes parlamenti választás felkavarhatja a politikai állóvizet. Előre borítékolható, hogy a voksolást a hágai Nemzetközi Törvényszék vendégszeretetét élvező Vojiszlav Seselj fémjelezte szerb radikálisok nyerik. Sőt félő, hogy a tömörülés sokkolóan nagyarányú diadalt arat. Akár tíz százalékkal megelőzheti a Borisz Tadics elnök vezette Demokrata Pártot, amelynek egykor Zoran Djindjics volt a vezéralakja. Ettől függetlenül aligha alakíthatnak a kormányt a radikálisok, hiszen azt azért a szerbiai vezetők is jól tudják: ezzel az ország minden hitelét elveszítené. A szerbek közhangulatát negatívan befolyásolhatja, hogy a választás után rendezik Koszovó sorsát, amelyből Belgrád csak rosszul jöhet ki. A tartományt várhatóan az EU nemzetközi protektorátusává teszik, utat nyitva a teljes függetlenség előtt.
Horvátország 2007-ben várhatóan tovább közeledhet az EU-hoz, újabb fejezeteket zárhatnak le a csatlakozási tárgyalásokon, ám az ország integrációjára alighanem még legalább két évet kell várni. A parlamenti választásra ősszel kerül sor. A kormányzó Horvát Demokratikus Közösség, Ivo Sanader miniszterelnök pártja maradhat hatalmon, igaz, még túl korai az esélyekről beszélni.
A cseh és szlovák belpolitikában nem várható különösebb változás. Prágában már azt is nagy sikerként könyvelhetik el, ha végre sikerül megalakítani a kormányt. A kijelölt kormányfő, a polgári demokrata Mirek Topolánek újra és újra kísérletet tesz a koalíció létrehozására, eddig siker nélkül. Václav Klaus köztársasági elnök azonban mindent elkövet, hogy ne kerüljön sor új választásokra. El kell ismerni, Robert Fico szlovák kormányfő eddig ügyesen politizált: több népszerűtlen intézkedést törölt el, melynek révén hazája legnépszerűbb politikusává vált. Bár Vladimír Meciar pártja elégedetlen kormányzati pozíciójával, valószínűtlen a kormány szétesése. Ennek pedig a határon túli magyarok láthatják kárát.
Ségolene és Nicholas
Már az új esztendő első napja választási kampány kezdeteként köszöntött be Franciaországban. Négy hónap múlva, április 22-én kell az urnákhoz járulniuk a szavazóknak, hogy új államfőre adják le voksaikat. Lesz vagy tucatnyi jelölt is, de igazán esélyes csak kettő: az eddigi kormányzó jobboldali UMP nevében Nicolas Sarkozy, az ellenzéki szocialisták támogatottjaként pedig Ségolene Royal, az V. Köztársaságban az első női kandidátus.
Sarko újévi beszédében azt fejtegette, hogy „Franciaország nem fejezte be történelmét”, az állampolgárokkal együttesen „minden elképzelhető megvalósítható”. A szokásos fehér kosztüm kabátjában megjelent Madame Royal „politikai tisztaságát és ártatlanságát” jelképezve bizalmát fejezte ki a közösségben, intelligenciájában, hogy „az ország megmozduljon, változások következzenek be”.
Egy hónappal később nemzetgyűlési választásokat tartanak. Így 2007-ben még olyan fölállás is elképzelhető, hogy szocialista és nő lesz a francia államfő, aki ellentétes parlamenti többség esetén kénytelen lesz jobboldali kabinettel kormányozni – vagy megfordítva. A közvélemény mai hangulata szerint a két vezető jelölt bármelyikéből lehet elnök, az esélyek nyersen ötven-ötven százalékosak. A tét nagyon nagy, ami a megszokottnál is feszültebbé és nyíltabbá teheti Franciaország idei esztendejét.
Több mint tíz év után idén nyár elején várhatóan leköszön Tony Blair, minden idők leghosszabb ideje hivatalban lévő munkáspárti miniszterelnöke. A brit kormányfő nagy valószínűséggel pénzügyminiszterének, Gordon Brownnak adja át a stafétabotot. Az új miniszterelnöknek majd két éve lesz, hogy népszerűségét megerősítse a következő választások előtt. Gordon Brownnak erre annál inkább szüksége lesz, mivel nehéz ellenféllel kell majd megküzdenie, a tory-Blairnek is nevezett David Cameronnal. Labour-körökben remélik, hogy a rendkívül nagy tapasztalatokkal rendelkező, noha kétségkívül nem túl színes egyéniségű Brown újabb győzelmet szerezhet a pártnak a „könnyűsúlyú”, a médiapolitizálásban kiváló, ám kormányzati elképzeléseknek híján levő tory pártvezérrel szemben.
Blair érezhetően aggódik, hogyan alakulnak a dolgok, ha kiengedi kezéből a kormányrudat. Újévi beszédében azt jósolta, pártja nagy kihívások elé néz 2007-ben, s arra szólított fel, hogy maradjanak hűek az új munkáspárti stratégiához. Ez mindenekelőtt utódjelöltjének szólt, aki a várakozások szerint a középtől balra téríti majd el az irányt. Brown kevésbé lelkes híve az EU-nak, s az sem világos, hogyan képzeli el a különleges amerikai-brit jó viszonyt.
Bush már „béna kacsa”
George W. Bush alighanem abban reménykedik, hogy 2007 jobb éve lesz, mint az előző volt. Ám kétséges, hogy a félidős kongresszusi választások nyomán már tavaly „béna kacsává” vált amerikai elnök képes lesz-e felkapaszkodni népszerűsége mélypontjáról. Bush tavaly év végén kénytelen volt beismerni, hogy Irak-politikája kudarcot vallott, s hamarosan nagy beszédben fejti ki, milyen változtatásokra készül.
Washingtonban új helyzet alakult ki, miután a demokraták a kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A republikánus elnök így valóban rákényszerül a csak ígért, ám soha meg nem valósított „kétpárti” politizálásra, hiszen mind az Irak-politika módosításához, mind a háború finanszírozásához meg kell szereznie a demokraták támogatását. Közben már mindenki a 2008-as elnökválasztáshoz helyezkedik.
Moszkvai utódkeresés
Könnyebb arra a kérdésre válaszolni, hogy mit várnak el idén Oroszországtól a nyugati demokráciák, mint azt, hogy milyen irányt vesznek az események. A német külügyminiszter egyértelműen fogalmazott, amikor kijelentette, hogy Oroszországot visszafordíthatatlanul a jogállamiság és a demokrácia útján kell tartani. Vlagyimir Putyin ugyanakkor újévi üzenetében szóra sem méltatta a hasonló elvárásokat, és teljesen kihagyta beszédéből a külpolitikát. Ez csak annyiban érthető, hogy az ő számára idén a legnagyobb feladat kiszemelni és felkészíteni utódját a jövő márciusi elnökválasztásra. És ennél is fontosabb megtalálnia azt a posztot, ahonnan továbbra is meghatározó hatással lehet az ország politikai életére.
Oroszország idén sem fordul befelé, bár a legutóbb ért kemény bírálatok akár ebbe az irányba is sodorhatták volna. Továbbra is a külpolitikai mozgástér szélesítése a cél. Moszkvával szemben manapság nem érdemes politizálni, mert néhány adut ő is a kezében tart. Teheránnal kötött szerződéseinek tiszteletben tartását gyakorlatilag a legutóbbi biztonsági tanácsi határozat is tudomásul vette. A közel-keleti államférfiak egymásnak adják a kilincset az orosz fővárosban. Ha Nyugatról túlságosan megszorongatják Moszkvát, van eszköze hullámokat kavarni a nemzetközi politikában.
Új törésvonalak
Idén tovább folytatódhatnak a béketeremtés szempontjából nem éppen kedvező közel-keleti változások. Új törésvonal jelent meg a politikai térképen, mintha az arab kontra izraeli, arab-török kontra kurd, Nyugat-barát kontra Nyugat-ellenes, radikális kontra mérsékelt, illetve iszlamista kontra világi erők eddigi ellentéte nem lett volna elegendő. Az új választóvonal tulajdonképpen régi – mintegy 1300 éves – és a szunniták és a síiták között húzódik. E két muzulmán felekezet hívei Pakisztánban már évek óta ölik egymást, most azonban a gyűlölség megjelenik a Közel-Keleten is. Mint oly sok minden, ez is az amerikaiak iraki háborújával került a felszínre.
Irakban a síiták és szunniták odáig jutottak, hogy kölcsönösen egymás mecsetjeit robbantják fel és merényleteket, továbbá hidegvérű, olykor tömeges gyilkosságokat követnek el egymás ellen. Az áldozatok túlnyomó többsége mit sem sejtő civil. Az amerikai erők nem maradhatnak a végtelenségig Irakban, nélkülük viszont igen könnyen általános polgárháborúba süllyedhet és széteshet ez a szerencsétlen sorsú ország.
A síita-szunnita ellentét tovább terjedhet. Az öböl térségében az kelt állandó feszültséget, hogy a hatalmi elit minden esetben szunnita, még akkor is, ha a többség a másik felekezet tagja. Az olajmonarchiák tartanak a síita egyenjogúsító törekvésektől, mert ezek mögött ott sejtik a térség új nagyhatalmát, a síita Iránt.
Az iráni befolyás fokozódása figyelhető meg a palesztin területeken is, és ez ott nem csak az Izraellel szembeni indulatokat szítja, de a palesztin belharcot is. Bár a Teherán által támogatott Hamász szunnita szervezet – Palesztinában gyakorlatilag nem élnek síiták -, de a Fatahhal szembeni ellentéte ugyanabba a keretbe illeszkedik, mint Libanonban a Hezbollah és a szunnita muszlimok vetélkedése. A mérsékelt és a Nyugat-barát szunnita-arab államokkal szövetséges Mahmúd Abbász palesztin elnök új választásokat hirdetett, nem egészen egy évvel azután, hogy meggyőző fölénnyel győzött ellenfele, a Hamász. Csakhogy az általa alakított kormány nem hajlandó elismerni Izraelt, eleve lehetetlenné téve ezzel mindenféle rendezési kísérletet. A Nyugat erre a támogatási pénzek megkurtításával válaszolt, ami tovább rontotta a palesztin területek gazdasági helyzetét. Bár többször is összecsapásokra került sor a Fatah és a Hamász között, a széles körű polgárháborút eddig sikerült elkerülni. Kérdés, így lesz-e ez idén is.
Az ENSZ-szankciók aligha képesek megálljt parancsolni Teherán atomtörekvéseinek. Némiképp biztató viszont, hogy a legutóbbi iráni választásokon vereséget szenvedtek az Ahmadinezsád vezette szélsőséges iszlamista erők. E tendencia kibontakozására egyelőre még várni kell. A Közel-Kelet újabb viharos év elé néz.
Az oldalt írták: Barabás Péter, Elekes Éva, Halmai Katalin (Brüsszel), Kepecs Ferenc, Rónay Tamás, Várkonyi Tibor
