A tíz „mellőzött” hír
Rendben van, hogy tavaly is a „komoly hírek” kerültek az újságok címlapjaira: Irak, az amerikai időközi választások, az észak-koreai atomrobbantás. A Foreign Policy nevű tekintélyes folyóirat azonban összegyűjtötte a leginkább mellőzött tíz hírt is. A sorrend nyilvánvalóan önkényes, és ízlés szerint felforgatható – vagy kiegészíthető.
Sanghajban szinte naponta nőnek ki új épületek a földből. Kína viharos gazdasági fejlődését politikai befolyásnövelésre is használja (fotó: Reuters – Ali Szong )
Az amerikai külpolitikai folyóirat által összegyűjtött tíz „mellőzött” hír közül az utolsó, a tizedik arról szól, hogy az Egyesült Államok dérrel-dúrral bevezette az ePassportot, a biometrikus útlevelet, amelynek chipje rádiófrekvenciás azonosító jelet (RFID) tartalmaz. A cél persze az okmányok hamisításának megakadályozása. Erre jött egy német hacker, aki mindössze 200 dolláros beruházással képes volt klónozni az új és rendkívül modern útlevelet. Német szakértők most azt javasolják, hogy a chip hatástalanítása érdekében dugjuk mikrosütőbe az útlevelünket – esetleg az amerikai külügyminisztérium kezdje újra, és megint papíron próbálkozzék a hiteles útlevelek kiadásával. A baj az, hogy a külügyéreknek megint meg kellene tanulniuk írni.
Káros gyógyír
A kilences sorszámú hír a madárinfluenza végét jelenti. A bajt ugyanis nem a vírus okozza, hanem az ellene kitalált orvosság. Ha bevesz pár szemet a madárinfluenza ellen kitalált Tamiflu nevű gyógyszerből, akkor önnél viselkedési zavarok jelentkeznek, hallucinál – esetleg meghal. A kanadai egészségügyi minisztérium szerint tíz ember, aki Tamiflut szedett, gyanús körülmények között halt meg. Az amerikai gyógyszerhivatal – a híres FDA – tíz hónap alatt több mint száz olyan esetről értesült, amelyben a gyógyszert szedők megbetegedtek vagy „delíriumba estek”. A madarak jól vannak.
A dollárnak annyi
Nyolcadikként jöhet szóba a dollár fátuma. Az olajárak hullámzása következményeként ugyanis Oroszország és az Olajexportáló Országok Nemzetközi Szervezete (OPEC) tagállamai a pénzüket már nem dollárban, hanem euróban és japán jenben tartják. Ez a gazdasági fegyver nagyobb vészt jelenthet az Egyesült Államokra nézve, mint a megugró kínai import vagy az infláció.
Nők előre
Megéri a hetedik helyet az is, hogy a nők hátránya – hátrányos megkülönböztetése – csökken. Chilében, Libériában nő az elnök, Franciaországban Ségol ne Royal befutó lehet a tavaszi államfőválasztáson, és az Egyesült Államokban Hillary Clintonnak is van esélye. A felmérések szerint Dél-Amerikában, Kínában, Indiában növekszik az iskolába járó kislányok száma, de a szubszaharai Afrika még mindig le van maradva. Jó hír ez, mert a gazdasági siker, a fejlődés is a nőkön múlik. Szólni kell Afrikának.
Pénz és vita
Hatodik helyen van – ízlés dolga – az az információ, hogy miközben Mahmud Ahmedinedzsad iráni elnök a térképről is letörölné Izraelt, a két ország küldöttei a pénzen veszekszenek. Irán ugyanis több százmillió dollárt akar behajtani Izraelen – annak a kőolajnak az árát, amelyet a zsidóknak adott el az 1950-es évek óta egészen az 1979-es iszlám forradalomig viruló „virágzó gazdasági kapcsolatok keretében”. Ha viszont Izrael nincs, adósság sincs – érvelnek Jeruzsálemben.
Segély a táliboknál
A félidős, vagyis az ötödik hír igazán megérdemli a helyét: az Egyesült Államok rengeteg pénzt fordít az afganisztáni tálibok elleni harcra, de az összeg nagy része éppen a tálibok kezében köt ki: öngyilkos bombákat gyártanak belőle, egyéb hi-tech berendezésre, robbanóanyagra költik, és jut belőle bőven kábítószerre is, amit előszeretettel keresnek a fogyasztók az amerikai piacon. Afganisztán rengeteg pénzt kap az újjáépítésre, de a lakossághoz eljutó összegeket a mollák behajtják. Egy kanadai tisztségviselő szerint máris dollármilliók tűntek el az Afganisztánnak szánt segélyekből. Nagyjából azt lehet állítani, hogy voltaképpen az Egyesült Államok finanszírozza az afganisztáni lázadókat – miközben vívja költséges háborúját ellenük.
Harc a fegyverekért
A Foreign Policy a negyedik helyre tette Latin-Amerika fegyverkezési versenyét, amelyet Oroszország szít. Ha becsöppen az ember Dél-Amerikába, akkor mindenütt fényesre sikált tankokat, csillogó repülőgépeket és puccos „elnöki helikoptereket” lát. Oroszország – Latin-Amerika patrónusa – önti a fegyvert és a hadianyagot Brazíliába, Venezuelába, Kolumbiába, Ecuadorba, Peruba, Uruguayba, Venezuelába, de még Mexikóba is. Ez nemcsak üzlet, hanem politika is: amikor Brazília háromszázmillió dollárért vásárolt hadianyagot, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, hogy a braziloknak most már igazán az ENSZ Biztonsági Tanácsában a helyük. Venezuela legalább egymilliárd dollárért vásárolt orosz repülőgépeket, katonai ezt-azt, és az is lehetséges, hogy a Kalasnyikov-cég központi áruháza is Venezuelába települ. Dél-Amerika a sokféle választás után teljesen bepirosodott. Hugo Chávez venezuelai elnök pedig nyíltan pályázik arra, hogy övé legyen a vezető szerep a kontinensen. Amerika aggódik, Dél-Amerika militarizálódik. A több fegyver-kevesebb vaj nem valami jó hír Latin-Amerikának.
Dobogón a Katrina
A harmadik hír ugyancsak érdekes. Amikor George W. Bush amerikai elnök aláírta az 532 milliárd dolláros katonai költségvetést, valahogy elsikkadt egy csaknem kétszáz éves törvény módosítása is. Ez a „poszt-Katrina” ügy: a New Orleanst sújtó viharok-válságok után a kongresszus szélesítette az elnöki beavatkozás jogköreit, és immár lehetővé tette, hogy „természeti katasztrófák, járványok, egészségügyi okok, terroristatámadások vagy incidensek esetén” a szövetségi hatóságok is beavatkozzanak a dolgokba, mégpedig az államok és kormányzóik megkerülésével. Az elnök ezentúl akár csapatokat is küldhet ilyen övezetekbe mindenki megkérdezése nélkül. Az intézkedés eredeti célja világos: a Katrina hurrikán esetében a bürokrácia gátolta egyebek között a gyors és hatékony beavatkozást és segítségnyújtást. Csakhogy most a demokrata ellenzék arról beszél, hogy a kormányzat „sub rosa” lényegében lehetővé tette a statárium bármikori bevezetését; az elnök mindig hivatkozhat az új módosításra, és lábbal tiporhatja a szabadságjogokat.
Második Kína
A második helyen – persze – Kína áll. A G8-ak – a világ legfejlettebb, leggazdagabb államai – ugyanis elhatározták, hogy elengednek a szegény országok adósságából mintegy negyvenmilliárd dollárt. Ez esélyt kínált volna egyebek között Afrika országainak arra, hogy végre tisztába tegyék költségvetésüket, és – spórolva – ésszel költsék el fejlesztésre pénzforrásaikat. Jött azonban Kína. Peking a szegény országok fő kölcsönzőjévé lépett elő. Egyes források szerint a pekingi kölcsönök összege már eléri a 12 és fél milliárd dollárt. Nem kedvezményes, hanem üzleti alapon nyújtott pénzről van szó, és a nemzetközi fejlesztési szervezetek szerint Afrika és általában a szegény országok visszajutnak az adósságspirálba azért, mert Kína pénzért árulja politikai és egyéb befolyását szerte a világon. Igazából találgatnak csak, mert Pekingben nem hozzák nyilvánosságra a gazdasági adatokat. Az Egyesült Államokat azonban elöntötte a félelem, hogy Kína belátható időn belül fölébe magasodik – politikai, gazdasági és katonai értelemben egyaránt.
India és Irán
A Foreign Policy egyes számú, mellőzött híre az, hogy India segít Iránnak az atombomba gyártásában, miközben az Egyesült Államok félrenéz, vagy szégyenlősen lesüti a szemét. Washington általában igen kemény kézzel bánik azokkal az országokkal, amelyek segítik Irán nukleáris programját. Az amerikaiak szankciókat alkalmaznak például kubai, észak-koreai vagy orosz cégek ellen. Ám ha egy szövetségesről van szó – az egészen más. Időközben George W. Bush elnök aláírta azt a törvényt, amely lehetővé teszi a nukleáris együttműködést Indiával. A törvény alapján az Egyesült Államok nemcsak fűtőanyaggal, hanem atomtechnikával is elláthatja Indiát. Washington még soha nem írt alá szerződést olyan az országgal, amely nem részese a nukleáris anyagok forgalmával is kapcsolatos atomsorompó-szerződésnek. A háttérben persze az Egyesült Államok csendben megbüntetett indiai cégeket, amelyek segítettek az iráni rakétatechnológia fejlesztésében. Másféle indiai cégeket is sújtott korlátozó intézkedésekkel. Washington azonban – éppen a kínai versenytárs miatt – nem engedheti meg magának, hogy az indiai piacot – bármilyen értelemben – kiengedje a kezéből.
Ezek voltak azok a lényegtelen hírek, amelyek a Foreign Policy szerint elkerülhették a felületes újságolvasó figyelmét. A lap sem véli úgy, hogy mindössze csak tíz ilyen hír létezik.
FGY
