KONDOR FERENC
Karácsonyi steak
Televízió
Nem könnyű ez így karácsony idején, vontuk le a következtetést, miután áttekintettük a televíziós kínálatot, de akkor megpillantottuk a Duna TV ajánlatát egy dokumentumfilm formájában, mely dél-amerikai országok karácsonyi szokásait veszi számba. Ráharaptunk, mert bevalljuk, hogy régóta kínoz bennünket az a kérdés: vajon milyen lehet a karácsony 30-40 fokos hőségben, példának okáért egy szál fürdőgatyában, kezünkben margarítával, fuldokolva a páratartalomtól, mindazonáltal fenyőfa nélkül? A kíváncsiság azóta gyötri a lelkünket, mióta szegény anyánk megérkezett ausztráliai szörnyű barátaitól, s érdeklődésünkre, hogy milyen is volt az ottani karácsony, röviden csak annyit árult el: nem az igazi. Na de milyen az igazi karácsony, morfondíroztunk illemtudó negyvenéves gyermekként magunkban.
Az igazi karácsony az, gondoltuk régen, amikor odakünn esik, de legalább szállong a hó, minden fehérbe öltözik, vidáman füstölögnek a kémények, mert piszok hideg van, viszont mi idebenn ülünk a mi derék karácsonyfánk töviben, pattog a kandallóban a fahasáb, de ha az nem, akkor legalább a gázkonvektor, szól a Csendes éj, bontogatjuk az ajándékokat, vacsorálunk, éjféli misére nem megyünk, mert ateisták vagyunk, ezért nem is tudjuk, mitől vagyunk meghatódva, hogy hát csak megszületett, pásztorok örvendjetek és így tovább. Ez az úgynevezett németes karácsony, hozzánk ez gyűrűzött be kb. másfél évszázada.
Van másik változat is, az angol-amerikai (protestáns), ami a Merry Christmas szókapcsolattal is megkülönböztethető a mi áldott karácsonyunktól: vidám ugyanis, mondhatni örvendezik Jézus megszületésén, és nem borong rajta, és ez első megközelítésben igen helyesnek tűnik. A második megközelítés – ahogy a filmből kiderült – az uruguayi, ott ugyanis karácsonyfát nem nagyon állítanak, viszont irtózatos tűzijátékokat rendeznek, ahogy a montevideói magyar hölgy mondta, neki két szilvesztere van így év végén. Azt is mondta, neki furcsa, hogy a gyerekkori (magyarországi) krumplisaláta, rántott hal, fenyőillat szentháromságát itt a forróságtól remegő levegő, a jázminillat, s ha jól értettük, a steak illata váltja föl (Argentína és Uruguay a világ két legnagyobb steak-, azaz „marhatermelő” országa). A harmadik megközelítés Paraguay, ott egyáltalán nincs karácsonyfa, a betlehemállítás van helyette, ebben igen széles a választék, Jézuska és a kerti törpék együttesétől kezdve az elmélyült ihletésű munkákig. Argentínában is jól megy a karácsonyi kerti grillezés, a Mikulást nem nagyon ismerik (ezért láttunk az utcákon kanárisárgába és rikító zöldbe öltözött Santákat, bár elgondolkoztunk, mitől piros a ruhája más kultúrkörökben), igaz, karácsonykor mi, közép-európaiak sem vele dolgozunk. E két utóbbi országban az ajándékozás is máskor van, január hatodikán, a három királyok látogatásának emlékére-tiszteletére. Brazíliában ismerik a Mikulást, Rióban van általában a világ legnagyobb karácsonyfája, meg a legnagyobb szegénység is, szegényben persze gazdag tájék a többi említett ország is.
A film készítőit minden országban helybéli magyarok kalauzolták; hogy a magyarok felkutatása a kereszténység univerzalitásában és univerzális ünnepén mire volt jó, nem tudjuk. A mindössze harmincperces film túl rövid volt ahhoz, hogy bármiről alaposabb információval szolgáljon, felépítése, képi és szöveges narrációja nélkülözte az eredetiséget, néha technikailag is majdnem amatőrnek bizonyult, Józsa Erika nem professzionális riporter, társával, Demian Józseffel sokat akart egybefogni ilyen kevés percben, így aztán a sok kevés lett. Mégis a film bizonyos értelemben tanulságos volt. Készítői egyértelműen a kereszténység (ezen belül sajnos elsősorban a katolicizmus) egyetemességére és az ebből eredeztethető azonosságokra helyezték a hangsúlyt: van fa, nincs fa – Jézus mindenütt megszületik, s a maguk módján ezt meg is ünneplik mindenütt az emberek. Bár ateisták vagyunk, el kell ismernünk, ez az univerzálé eléggé lenyűgöző, a húsvét kapcsán írt erről már egy tehetséges ifjú magyar prózaíró is. De ha mi csinálnánk filmet a témában, akkor jobban hangsúlyoznánk a különbségeket, a másságokat. Valahogy úgy, ahogy a Mikulásnak szinte annyi neve van, ahány ország, bár mindegyik ugyanazt a fárasztó tevékenységet végzi. Igaz, negyven fokos hőségben kissé szürreális látvány Rudolf, a vezér rénszarvas meg a szánkó, de hát istenem, képzeljük már oda a havat.
Át lehet gondolni tehát a különféle karácsonyi modelleket, s eldönteni, milyen az igazi karácsony, különös tekintettel a szentestére, jómagunk el vagyunk bizonytalanodva. Buddhistákra, zsidókra, moszlimokra, majákra, inkákra és leszármazottaikra most természetesen nem gondolunk, majd ha nekik is lesz Jézuskájuk, akkor igen; ha nem, nem.
(Jázminillatú karácsony – Duna TV december 19. 14.25)
Élet és Irodalom
50. évfolyam, 51. szám
