A hamburgi Spiegel hírmagazin összeállítást közöl az idei évben megbukott politikusokról, illetve azokról, akiknek szénája igencsak rosszul áll. A nevek között vesztesek, de még hivatalban lévő államférfiak is szerepelnek.
1 A Spiegel bukott politikusokról készített arcképcsarnokát a volt olasz miniszterelnök, Silvio Berlusconi nyitja meg, aki az áprilisi választási veresége után hetekig képtelen volt beismerni ellenfele, Romano Prodi győzelmét.
Amikor május elején mégis rákényszerült a kormányfői hivatal elhagyására, kilátásba helyezte, hogy sírni fognak még utána – de ez a mai napig sem következett be.
Mindebből a német lap azt a következtetést vonta le, hogy politikusok nem annyira a választási vereség által válnak igazi vesztessé, hanem ha hiányzik belőlük az ellenfél győzelmének elismerése.
A következő képen az Európai Unió vállalkozásért és iparért felelős biztosa Günter Verheugen mosolyog még a lencsébe, mögötte kabinetirodájának vezetője, Petra Erler áll.
A felvétel valószínűleg még az előtt készült, hogy az éppen mögötte látható hölggyel való viharos kapcsolata botrányt kavart az EU brüsszeli központjában. Ősz óta sokasodnak a lemondását sürgető követelések.
Bekerült a Spiegel arcképcsarnokába az izraeli államfő Mose Katzav is, aki ellen októberben nemi erőszak és szexuális zaklatás miatt emeltek vádat. Noha ő is ragaszkodik pozíciójához, külföldre már nem utazik és belföldön is csak ritkán hallatja hangját.
Katzavot az amerikai Donald Rumsfeld követi, aki hosszas huzavona után a múlt hónapban kényszerült megválni az Egyesült Államok védelmi tárcájától. Ezt sokan mérföldkőnek tekintik Washington Irakkal kapcsolatos eddigi merev politikájában.
A német lap bukott politikusokról készült felvételei között szerepel többek között az orosz elnök is, bár Vlagyimír Putyin esetében nincs bizonyíték arra, hogy közvetlen szerepe volt a rendszerbíráló újságírónő Anna Politkovszkaja moszkvai és az egykori hírszerző tiszt, Alexander Litvinyenko londoni meggyilkolásához, de a rejtélyes esetek ismét ráirányították a nyugati közvélemény érdeklődését az Oroszországban uralkodó állapotokra.