Népszabadság * Szőcs László * 2006. december 30.
Nicolas Sarkozy ezúttal célba ért. Felállhatott a dobogó legfelső fokára, a Katzenjammer-kölykök, illetve a kutya, a macska és az egér szerelmi háromszögét taglaló Krazy Kat mellé. Vicces képregényfigura lett ugyanis belőle, karácsonyi ajándék.
A La Face Karchée de Sarkozy-t vették a franciák, mint a cukrot: az ünnep előtti héten a bestsellerlista harmadik helyére küzdötte fel magát. Franciaországban ebben semmi különös nincsen, a BD-kből, azaz a képregényekből idén négyezer féle fogyott el, összesen 13 millió példányban.
Tolmácsok és laptudósítók hálás feladata, ha percekig magyarázhatnak egy lefordíthatatlan szóviccet. Philippe Cohen újságíró, Richard Malka ügyvéd és Riss, az ismert karikaturista rajzos fikciójának címe márpedig kétszeresen ilyen. A Kärcher takarítószer-márka, s utalás arra, hogy Sarkozy a tavalyi, Párizs környéki zavargások idején meg kívánta tisztítani a külvárosokat. A cím egésze pedig Cohen (és Pierre Péan) korábbi botránykönyvére, A Le Monde rejtett arcára (La Face Cachée du Monde) rímel, ami a párizsi napilapról volt hivatott leszedni a keresztvizet.
Az államfői ambíciókat tápláló főbelügyérnek persze mára elfogytak a titkai. Amit ő akart közölni a jövő évi elnökválasztás előtt, megírta Tanúságtétel című könyvében. Amit nem akart, azt megtették mások. Elise Karlin és Pascale Neville felejteni vágyott gyermek-, és fiatalkorára emlékezteti a politikust a Sarkozy-k: egy francia család című monográfiában. Hiszen – noha ez a vidéki, konzervatív választóknál korántsem jön be – legalább annyira bevándorló családról van szó: az apa magyar nemes, az anya görög zsidó. Zedess, egy Burkina Fasó-i reggae-énekes is azt firtatja számában (Egy magyar a gallok között), hogy a bevándorlásügyben keménykedő Sarkozy apja vajon miért menekült el Magyarországról? Nemrég pedig az Anne Fulda újságírónővel folytatott, kérészéletű viszonyát énekli meg a párizsi sajtó. Sarkozy sajtóperrel fenyegetőzik, majd eláll tőle.
Megannyi ismert tény – mint a többi is: feszült viszonya Chirac elnökkel, Villepin kormányfővel. A rajzos könyv legfeljebb maró szatírát adhat a városi legendákhoz és a politikai tényekhez – ám ezt bőven adagolja. A Sarkozy-sztori ezúttal 2098. június 6-án kezdődik. Elzéar Kessel, a Sorbonne diákja doktori értekezését védi bírái előtt. A téma a „sárközizmus”, „egy olyan jelenség, amely felforgatta a demokráciát, és új társadalmat hirdetett meg”. A politikai korrektség jegyében a professzori zsűri egyik tagja „erőteljes testalkatú afroeurópai”, egy másik a fejkendő engedélyezését helytelenítő muzulmán, a harmadik pedig „az askenázi kategóriába sorolható homoszexuális zsidó.”
A beilleszkedési zavarokkal küszködő gaulle-ista fiatalember botcsinálta módon válik profi politikussá. 1977-ben, 22 évesen az utolsó helyen csúszik be a kellemes, Párizs környéki előváros, Neuilly-sur-Seine képviselő-testületébe. Hat évre rá már polgármester, mivel – az élet még a képregénynél is jobb forgatókönyvvel szolgál! – az addigi elöljáró meghal, a helyére esélyest pedig éppen sérvvel műtik. Talán e hirtelen indulásból, talán Sarkozy alkatából, neveltetéséből fakad sokszor végletes elbizakodottsága. A szatirikus sajtó évtizedek óta „utazik” a kis Napóleonra, aki legutóbbi könyvében is úgy véli: „az akarat a leginkább szükséges tulajdonság a francia politika felfrissítéséhez”. Mindig botrány, ha túllő a célon: egyszer csőcseléknek nevezi a külvárosok népét, noha később a titkosszolgálati jelentés is „népi lázadást” emleget, máskor a határokon túlra küldi mindazokat, akik nem szeretik Franciaországot, egy ízben pedig – a történelmet feledve – egyenesen arról beszél, „a munka felszabadít.” A szocialista Bernard Roman szerint olyan szintű hataloméhségben szenved, amilyet talán az Élysée-palota meghódítása sem elégít majd ki. Sarkozy igen finoman fogalmaz, amikor azt nyilatkozza: „nem csak borotválkozás közben” jut eszébe az államfői hivatal. Két hét múlva a jobbközép elnöki párt hivatalos államelnök-jelöltté emelheti.
Negatív sztár, de sztár. A vezető politikai magazinműsor neki köszönheti mindenkori legnagyobb nézettségét, csaknem nyolcmillió nézőt. A magánéletet, a szabadságjogokat védő Privacy International az ügyeletes Nagy Testvérnek járó Orwell-díjjal „tünteti ki”. Hét évvel ezelőtti nagy lebőgéséért, amikor nem jut be az Európai Parlamentbe, szintén kap egy citromdíjat. Hab a tortán, hogy a Grévin-múzeumban saját viaszmását avathatja fel.
Írjanak rólam bármit, csak a nevemet betűzzék helyesen! – tartja az amerikai mondás. Ám Sárközy-Sarkozy esetében épp ez megy a legnehezebben a franciáknak.
