Forrás: Magyar Hírlap

Kilencvenhárom éves korában meghalt Gerald Ford, az egyetlen amerikai politikus, aki alelnök és elnök is volt, noha egyik tisztségre sem választották meg.

„Nagy amerikainak” nevezte George Bush elnök a kilencvenhárom éves korában elhunyt Gerald Fordot. Az amerikaiak tisztességes, barátságos, nyugodt és türelmes elnöknek ismerték, sokak szerint viszont hiányzott belőle a képzelőerő és a merészség. Kiváló labdarúgó volt, mégis a Yale Egyetem jogi karát választotta, majd Arthur Vandenberg szenátor tanácsára politikai pályára lépett.

Az amerikai kongresszusba 1948-ban került be – huszonöt évig volt képviselő, 1965-től a republikánusok képviselőházi vezetőjüknek választották.

Az Egyesült Államok alelnöki székébe botrányok emelték – elődje, Spiro Agnew ugyanis 1973-ban pénzmosási ügyletekbe keveredett. A Watergate-ügy és Richard Nixon dicstelen távozása után pedig már az Egyesült Államok elnöki posztját foglalhatta el, és a kongresszus előtt megtartott első beszédében kijelentette: vége a „nemzeti rémálomnak”.

Legnagyobb érdeme az volt, hogy helyreállította az amerikaiak bizalmát az elnökség iránt. A beiktatása utáni mézeshetek azonban gyorsan véget értek, miután amnesztiában részesítette Nixont. Később javított kicsit a megítélésén azzal, hogy amnesztiát hirdetett a vietnami háború amerikai dezertőreinek is.

Külpolitikájában külügyminiszterével, Henry Kissingerrel követte Nixon enyhülési politikáját a Szovjetunióval, közvetített az Izrael és Egyiptom közötti tűzszünet kidolgozásában, és az ő elnöksége alatt ért véget a vietnami háború. Belföldön a világválság óta a legnehezebb gazdasági körülmények közepette kellett irányítania az országot: az infláció elérte a tizenkét százalékot, az olajválság idején pedig dühös amerikaiak álltak sorba a benzinkutaknál. Mindeközben egy demokrata többségű kongresszussal kényszerült kompromisszumokat kötni.

A republikánus elnökjelöltséget még sikerült ugyan megszereznie Ronald Reagannel szemben az 1976-os előválasztásokon, a demokrata Jimmy Cartertől azonban vereséget szenvedett. Politikai elemzők a mai napig vitatkoznak azon, hogy ebben mekkora szerepet játszott a Nixonnak adott amnesztia. Utóda a nemzet nevében is megköszönte Fordnak mindazt, amit az ország sebeinek begyógyításáért tett, utalva ezzel a Watergate-botrány okozta sokkra.

Ford 2000-ben kisebb agyvérzésen esett át. Idén januárban tüdőgyulladással kezelték, majd augusztusban szívműtétet hajtottak végre rajta. Ronald Reagan után a legmagasabb kort megélt amerikai elnök volt, mindketten 93 éves korukban hunytak el.

MH-összeállítás

Comments are closed.