Forrás: Magyar Hírlap

Horogkereszteket és a zsidóságot sértő feliratokat festettek a pécsi zsinagóga és a hitközség épületének három kapujára – közölte a helyi hitközség elnöke csütörtökön az MTI-vel.

Krausz István elmondta, hogy a Pécs belvárosában álló zsinagóga és a vele szomszédos hitközség székházának udvarára nyíló kocsibejáró fémkapuira festettek ismeretlenek uszító feliratokat még szerdán délelőtt.

Fekete színű festékszóróval horogkereszteket, „Éljen Szálasi”, „Heil Hitler”, „Üssétek a zsidót” feliratokat festettek a polgármesteri hivatalhoz közeli hitközségi épület kapuira.

Krausz István közölte: az ismeretlenek feltehetőleg szerda reggel fél hét és fél nyolc között fújták le a kapukat.

Hozzátette: feljelentést tettek, és úgy tudja, a rendőrség eljárást indított az ügyben.

Kitért arra is, hogy a rendőrök szerint feltehetőleg „nem profik” lehettek az elkövetők, mert a kapukon „megfolyt” a festék. Ilyet egy profi graffitis nem csinál – tette hozzá.

Emlékeztetett, az elmúlt években már több hasonló eset történt Pécsett, de mint mondta, akkor nem ilyen nagy felületen gyalázkodtak. Hozzátette: korábban óriásplakátokon, a temető kerítésén találtak uszító feliratokat.

Forrás: MTI

Comments are closed.