Folyóirat
Sanyarú sorsa van annak, aki magyar létére az ókor iránt érdeklődik. Vadászni kell az e témában kiadott könyvekre, márpedig a klasszikus vadászat – mint Széchenyi Zsigmondtól tudjuk – vadűzés és erdőzúgás, de jóval több erdőzúgás.
Olykor azért a fák közt megvillan egy-egy nemesebb vad. Nemrég például sikerült elejtenem a Pecz-féle Ókori lexikont, ez nagy fegyverténynek számít. A sanyarú sors persze nem csak az olvasóké. Osztoznak benne az antik érzékenységű lap- és könyvkiadók. (Szomorú látni például a szegedi illetőségű, remek Existentia haldoklását.) Az Ókor sem tartozik a kivételek közé.
Az ötödik évfolyamában járó, évszakonként megjelenő folyóirat legújabb száma az idei 2., azaz a nyári. Tóth István írásával indul, amely a pannóniai Mithras-kultusz egyik tárgyi emlékével foglalkozik. A Zámolyon talált, a 4. századból származó keményfalap-töredék egy nagyobb méretű sírmelléklet darabja. Egyik oldalán Sol, másik oldalán Luna látható. A szerző végül oda jut, hogy ez a fatábla a Mithras-kultusz egyik magas rangú elöljárójának liturgikus jelvénye lehetett, s hogy e szent tárgyat a halottal együtt eltemették, abból arra következtethetünk, hogy a nyilván papi rangú halott e funkció utolsó gyakorlója volt. Azután jött a kereszténység…
Az elméleti írások közül kiemelkedik Schmelowszky Ágoston tanulmánya, Az istenség grandiózus teste. A késői antikvitásban a testnek mint ősképnek több változata is jelen volt. Az istentest archetípusának zsidó és keresztény alakmását vizsgálja az értekezés a zsidó misztika Trónszekér-szövegei és a páli levelek tükrében. Az eltérő istentest-képekből a zsidó, illetve a keresztény közösség eltérő önértelmezése rajzolódik ki.
Bálint Gábor az Amphiteatrum flavium megnyitására íródott Martialis-mű fennmaradt töredékeinek magyar fordítását hozza. A költő a dicső Titus császár adományát énekelte meg egy epigrammakönyvben. Martialis ezután sikeres kliensi pályát futott be.
Az egyiptomi vonalat Moldován-Tóth Boglárka írása nyitja. Ré lánya és Hórusz felesége volt Hathor istennő, aki életét a dalnak, a zenének, a táncnak és a mámornak ajánlotta. Hathorhoz számos dalt és himunszt írtak az egyiptomiak. A dendarai Hathor-templomban található az a dal, amelynek izgalmas szövegét a szerző saját fordításában közli.
Oswyn Murray Bulwer Lyttonról, a dandy történészről közöl cikket. Lyttonról, a költőről, íróról, szónokról, államférfiról, tudósról és történészről, akinek eddig nem ismert kéziratait találta meg Murray a Hertfordshire-i levéltárban. Lytton – írja Murray – a görög történelmet úgy látta, mint Athén felemelkedésének és romlásának történetét, amelytől az összes többi polisz sorsa függött.
A Textus című fejezetben olvasható az, ami miatt a múlt héten az Osiris könyvesboltban megvettem a lapot. Szophoklész tragédiájának, a Trakhiszi nőknek prózafordítása, Karsai György tollából és az ő kommentárjával. Karsai a Katona József Színháznak fordította le a művet. Megjelentetését a lap szerkesztősége azért érezte fontosnak, mert megítélésük szerint a formai veszteség nagy nyereséggel jár együtt: a fordítás a tragédia befogadását könnyíti, értelme (hogy azt ne mondjam: szelleme) ugyanakkor az eredeti textushoz nagyon közel áll.
Akit érdekel ugyan az antikvitás, de nem hisz abban, hogy a komolyságot össze lehet egyeztetni az olvasmányos előadásmóddal, az tegyen egy próbát az Ókorral! Ez a lap talán az ókor különböző szegmensei, kultúrái iránt érdeklődő olvasókat is összehozza – lélekben.
Végh Attila
