Forrás: Metazin

Jimmy Carter amerikai exelnök egyebek között a közel-keleti békéért tett erőfeszítéseiért érdemelte ki a Nobel-békedíjat. Legújabb, az izraeli-palesztin viszonyról írt könyvét viszont sokan elfogult, antiszemita iratnak tartják.

Jimmy Carter volt amerikai elnök 1978-ban segített tető alá hozni az Izrael és Egyiptom közötti békét megteremtő Camp David-i egyezményt. 2002-ben „a nemzetközi konfliktusok békés rendezése, a demokrácia és az emberi jogok erősítése, a gazdasági és társadalmi fejlődés elősegítésében kifejtett egy évtizedes fáradhatatlan erőfeszítéseiért” Nobel-díjjal tüntették ki. A díjjal a Carter-házaspár által 1982-ban alapított, és többek közt „a béke megvívását” célul kitűző Carter Center tevékenységét is elismerték.

Ezért sokakat meglephetett, hogy „rasszista, bigott antiszemitának” bélyegezte őt egy betelefonáló a C-Span kábeltelevíziós csatorna élő adásában. Carter elnök épp nemrég megjelent Palesztina: apartheid helyett békét című könyvét népszerűsítette, melyben saját elmondása szerint „az izraeli kormánynak sok szempontból a dél-afrikai apartheidnél is rosszabb jelenlegi politikájával kapcsolatos nagy hallgatást akarja megtörni„.

A Washington Post „békeprovokátornak” nevezte az elnököt. Mások azonban kevésbé voltak elragadtatva. Alan Dershowitz harvardi jogászprofesszor és publicista „antiszemita iratnak” minősítette a könyvet, amely a Közel-Kelet minden problémájáért Izraelt teszi felelőssé, miközben említést sem tesz a palesztin és egyéb arab terrorcselekményekről. „Carter hibáinak és csúsztatásainak egy egész könyvet lehetne szentelni” – véli Dershowitz. Könyvet egyelőre nem ír, de azért megemlít néhányat a súlyosabb tévedésekből. Carter azt állítja, hogy a palesztinok kezdettől fogva két államban gondolkoztak, Izrael azonban ezt mindig is ellenezte. Az 1967-es háború kapcsán azt írja Carter, hogy a megszállás Izrael megelőző csapásával kezdődött, holott valójában Jordániáé volt az első háborús lépés.

A könyv körüli vitát az arab-izraeli konfliktus körüli szokásos felhajtásnak tekinthetnénk. De még a Carter Centeren belül is heves indulatok szabadultak el. December elején Kenneth W. Stein történész kilépett a szervezetből. „Attól, hogy valaki korábban elnök volt, még nem csúsztathat” – indokolta lemondását.

Akadtak olyanok is, akik a könyvben „Jimmy Carter zsidó-problémájának” újabb fejezetét látták. Jason Maoz, az amerikai Jewish Press hetilap szerkesztője arra emlékeztetett, hogy Carter már 1980-as elnökválasztási kudarcáért is részben a zsidókat okolta. Andrew és Leslie Cockburn Veszélyes viszony: Amerika és Izrael kapcsolata című könyvében arról számolt be, hogy amikor 1980-ban a zsidók körében népszerűsége csökkenni kezdett, Carter azt mondta tanácsadóinak, hogy „Ha újraválasztanak, majd jól megb*** a zsidókat.”

Az újraválasztás ugyan elmaradt, Maoz, Dershowitz és Stein szerint Carter ennek ellenére megtartja ígéretét.

A Metazin: Lapok lapja, szemlék szemléje (elérhető http://metazin.hu) folyamatosan frissülő válogatást kínál a világhálón található tartalmakból, főként újságok vélemény- és tárcarovatából, hetilapok és folyóiratok cikkeiből. A Metazin honlapján található szemlékben elhelyezett linkek (hypertext hivatkozások) lehetővé teszik, hogy a látogató elmélyedjen a szemlézett tartalmakban.

Comments are closed.