Forrás: Index

Index

A megváltó péniszéről származó bőrdarab 1983-ban tűnt el az ereklyét őrző faluból, a legfőbb gyanúsított pedig maga a Vatikán – állítja riportjában a Slate című bevállalós internetes magazin. Összeesküvés-elmélet az ünnepekre szent fitymával és sok kérdőjellel.

Nagyjából minden keresztény vallási irányzat egyetért abban, hogy Jézust születése után körülmetélték. A Biblia is megírja az eseményt Lukács 2:21-nél: „És mikor betölt a nyolcz nap, hogy a kis gyermeket körülmetéljék, nevezék az ő nevét Jézusnak, a mint őt az angyal nevezte, mielőtt fogantatott volna anyja méhében.”

Kóser metélt

Azt illetően már megoszlanak a vélemények, hogy mi történt a messiásról lenyisszantott előbőrrel. Apokrif iratok szerint nárdusolajban tartósították, és végül Keresztelő Szent János őrizte meg, de ennek ellentmond az a tény, hogy a zsidó szokás akkoriban az volt, hogy a fitymát a földbe temették. Heves teológiai vitákat váltott ki az is, hogy Jézus feltámadásakor egyesült-e az inkriminált bőrdarabbal – a leginkább elfogadott nézet szerint nem, a kiválasztott fityma ugyanis egyenrangúként kezelendő a megváltó által élete során elhullatott körömmel és hajjal.

A Slate cikke szerint az ereklye III. Leó pápa révén 800 körül jutott el a Vatikánba, majd onnan a XVI. században a Rómát fosztogató német sereg egy katonája vitte magával. Ő csak egy közeli faluig, Calcatáig jutott, ahol fogságba esett. 1557 után e település temploma adott otthont a relikviának, amihez minden évben hosszú sorokban zarándokoltak el a hívők. A bőrdarab nyugalma itt évszázadokig háborítatlan volt, 1983-ban azonban a fitymának lába kelt.

A gyermek Jézus Caravaggio festményén

Róma megbízásából

A netes lap munkatársa a helyszínen próbált utánaérdeklődni a Dan Brown-regénybe illő sztorinak. A calcatai lakosok elmondták neki, hogy a fitymát minden évben egyszer, Újév napján mutatták meg a hívőknek. (Ez egyben Jézus körülmetélésének napja, bár a második vatikáni reform törölte ezt az ünnepet az egyházi naptárakból.) Más napokon az ereklyét a templom papja, Dario Magnoni őrizte a házában. 1983-ban azonban a pap elkeseredetten állt a calcatai lakosok elé, és azzal a hírrel sokkolta a gyülekezetet, hogy szentségtörő tolvajok lovasították meg a fitymát.

Magnoni verziója csak egy a sok közül. Egyesek úgy vélik, megbízásból lopták el a bőrdarabot, mások szerint a tolvajok feketepiacon lőcsölték másra az ereklyét, a legvadabb teóriákban pedig sátánisták szerepelnek. A Slate cikke azonban azt sugallja, hogy a calcataiak többsége szerint Magnoni is benne volt a balhéban, megbízója pedig nem kisebb intézmény volt, mint a Vatikán.

Kiátkozás fitymázásért

Végjáték

Valószínű, hogy Jézus fitymájának csak egy darabját vágták le, időszámításunk kezdetekor ugyanis így végezték el ezt a műtétet a júdeai zsidók. A teljes előbőr eltávolítása csak 130 évvel később vált elterjedtté. A körülmetélés ma is a zsidó kultúra része, az eseményt a szerződést jelentő héber szóval britnek nevezik. Amikor az asszonyok még otthon szültek, a brit alkalmából családi ünnep volt, a rokonság és barátok tömegével, tudós szónoklatokkal és vidámsággal.

Sem a Vatikán, sem a pap nem nyilatkozott a magazinnak, és Magnoni elődje, Mario Mastrocola is csak annyit mondott, hogy ha még mindig ő lett volna hivatalban Calcatában, nem tűnt volna el a fityma. Egy helyi lakos a Slate riporterének elmondta, hogy rokona, egy korábbi helyi püspök a halálos ágyán megjövendölte, hogy a fitymát el fogják lopni, miután ő távozik az élők sorából. A püspök 1975-ben hunyt el, nyolc évvel később az ereklye eltűnt. Más helyiek szerint Magnoni akkoriban a két ünnep között Rómába utazott, tehát az is elképzelhető, hogy a pap nem egyszerűen hagyta ellopni a fitymát, hanem ő maga szállította le.

És hogy a Vatikánnak miért állt érdekében a fityma eltüntetése? A XX. század elején már kezdett kínossá válni a katolikus egyházfőknek, hogy a hívek a megváltó péniszének egy darabjához zarándokolnak, ezért 1900-ban kiközösítés terhe mellett megtiltották, hogy a hívek akár csak beszéljenek a bőrdarabról. Fél évszázaddal később, 1954-ben egy szerzetes azt kérte, hogy Calcatát is vegyék be a zarándokhelyek közé, de a Vatikán csak megerősítette a kiátkozásra vonatkozó rendeletét, jóllehet, elismerte, hogy a calcatai fityma a legautentikusabb mind közül. Európa-szerte ugyanis több (egyes források szerint 8, mások szerint 12, 14 vagy 18) hasonló ereklyét is számon tartottak.

A Vatikán lefitymáló magatartása nem bizonyult elegendőnek, amikor a hatvanas években a falu omlásveszély miatt arrébb költözött, és hippik költöztek az üresen maradt házakba. Az új lakosok rácsodálkoztak a szent fitymára, és nekik köszönhetően nagyobb nyilvánosságot kapott a relikvia, mint azt a Vatikán szerette volna (Magnoni atya ekkoriban vitte el az ereklyét a templomból házi őrizetbe). Bárhogy is történt, a Jézusnak tulajdonított fityma valószínűleg örökre eltűnt a zarándokok szeme elől – talán egy Dan Brown-regényben még visszatér.

Comments are closed.