Forrás: hirszerzo.hu

Eladta az állam a Club Aligát, az egykori balatoni pártüdülőt

Kiss Ádám 2006. december 24. 10:00

Ötödik próbálkozásra az államnak sikerült eladnia a balatonvilágosi ex-pártüdülőt, ezzel rendeződhet a 16 éve pusztuló ingatlan körüli huzavona. A világosiak pedig elérhetik, hogy több mint ötven év után hozzáférhessenek saját falujuk partszakaszához.

1/2. oldal » Pingpongcsarnok lett a kápolnából

Tizenhat évvel a rendszerváltás és két évvel az első próbálkozás után ötödik meghirdetésre a napokban végre sikerült eladni a rendszerváltás utáni privatizáció állatorvosi lovát, a balatonaligai Club Aligát, mely lánykorában a Magyar Szocialista Munkáspárt luxusüdülője volt.

A szerencsés vásárló a Pro-Mot Kft., az izraeli Solel Boneh International (SBI) csoport magyarországi cége, mely öt és fél milliárd forintért jutott a 47 hektáron elterülő lepusztult ingatlanhoz és az azt övező máig megoldatlan problémákhoz.

Az ötvenes években létrehozott üdülő 1600 métert foglal el a Balatonaligát magába foglaló Balatonvilágos község 4800 méteres partszakaszából, amellett, hogy a part többi része is magánterület. Az aligaiak/világosiak a rendszerváltás óta szeretnék elérni, hogy ingyen mehessenek le a Balaton-partra, és közterületként használhassák az üdülő által lefoglalt részt. Tiltakozásuk, számos tüntetésük mindeddig sikertelen volt.

Hruscsov és a diszkó-templom

Új távlatok – magánkézbe kerül az üdülő (Fotó: hotelnet.hu)

Az üdülő területét kisajátítással szerezték meg a Párt számára, a rajta lévő nyaralókkal, egyéb ingatlanokkal együtt. Így lett diszkó a református templomból és fedett pingpongcsarnok a katolikus kápolnából. Az új szállodákkal, kikötővel bővített luxusüdülőben 1959-ben megfordult Hruscsov, „61-ben Gagarin, „72-ben pedig Fidel Castro is. A hely rendszerváltás utáni története azonban az állami tehetetlenség szomorú története.

Az Antall-kormány az ÁPV Rt.-nek, az pedig a társadalombiztosításnak adta az ingatlant, azzal az elgondolással, hogy az üzemeltetésből termelődő haszon a TB kasszáját hizlalja, ebből azonban nem lett aranybánya. A Club Aliga ezután az Egészségügyi Minisztériumhoz került, aztán visszavette magához a Kincstári Vagyoni Igazgatóság, hogy megpróbáljon túladni az időközben folyamatosan üzemelő, ám egyre jobban leromló állapotú és a helyiek által ostromolt üdülőterületen.

Helyi hozzáférés

A balatonvilágosiak ugyanis „89 után, mihelyst lehetett, egyből felszólaltak a község partszakaszának a lenyúlása ellen. Az önkormányzat és az időközben megalakuló Balatonaligai Üdülőközösség Egyesület több ízben is reklamált az illetékes szerveknél, hogy a partot és a kikötő előtti részt tegyék közterületté.

Mindez már csak a rendezetlen tulajdonosi viszonyok miatt is sikertelen maradt, csupán azt tudták elérni, hogy a helyiek kedvezményekkel használhassák a strandot. A terület jelenleg is csak kapun keresztül közelíthető meg. Az állami tulajdonlás miatt mindeddig adóbevétel sem ütötte a helyi önkormányzat markát .

Az üdülőterület kezelését visszavevő KVI a mostani előtt már négyszer próbált megszabadulni a pártállami üdülőmamuttól. Először 2004 novemberében, aztán 2005 tavaszán hirdették meg 8 milliárd forintért, de mivel a második ajánlatra senki sem jelentkezett, az irányárat újra kellett gondolni. A következő alkalommal, 2005 szeptemberében már csak 5 milliárd forintot vártak, de irányár nem is lett meghirdetve. A negyedik alkalom is sikertelen volt, pedig ekkor már egy csomagban, de négy részre osztva hirdették meg az üdülőt, melyből a negyedik, a vitatott part menti rész felett csak vagyonkezelői joga lett volna a szerencsés vásárlónak.

Következő oldal»

1. Pingpongcsarnok lett a kápolnából

2. „Eltűnt, mint a SZOT-vagyon”

Comments are closed.