avagy: egy komolyan nem vett fenyegetés
Trautmann Balázs 2006. december 22. 09:29
Európának maradnak a diplomáciai tárgyalások. Meg a halvány remény, hogy Izrael megunja, odacsap és akkor majd megint lehet őket jól utálni, amiért elvégzik a piszkos munkát.
Kell-e félnünk Irántól? Most még nem, de javallott erősen tartani tőle.
Először is: félni már csak azért is felesleges, mert a fenyegetés ellen jelenleg semmilyen eszköz nincs a birtokunkban, s nem is lesz. Az Európai Unió jelenleg teljesen képtelen polgárait megvédeni egy esetleges iráni (vagy bármilyen más) rakétatámadás esetén. Fejlesztés alatt álló, többé-kevésbé működőképes rakétavédelmi rendszere jelenleg csak az Egyesült Államoknak és Izraelnek van.
Az EU ugyanis a mai napig képtelen bármiféle rakétavédelmi rendszerrel előállni. Nemhogy rendszerrel, de még elképzeléssel sem. Ha a Eurofighter vagy az A400M programját tekintjük, nem véletlenül. A kutatásra-fejlesztésre nincs pénz, ha meg akad, akkor azonnal egymás torkának esnek a tagországok, hogy a fejlesztések és a gyártás hány százalékát tudják országhatáron belül tartani. Nesze neked integrált védelem.
Konferencia persze volt már a témában. 1993-ban.
De ha feltételezzük is azt az idilli állapotot, hogy mondjuk 30 éven belül kitalálnak valamit – hová telepítsék a rendszer elemeit? A rakétasilókat, a nagy teljesítményű radarállomásokat, a kommunikációs reléállomásokat – ezeket ki meri „lenyeletni” a zöldekkel? Őszintén remélem, hogy Magyarországra semmi nem kerül, tekintetbe véve a NATO tapasztalatait radar-ügyben.
Európának maradnak a diplomáciai tárgyalások. Meg a halvány remény, hogy Izrael megunja, odacsap és akkor majd megint lehet őket jól utálni, amiért elvégzik a piszkos munkát.
*
A diplomáciával csupán egyetlen baj van: nem működik. Irán folyamatosan, előre megfontolt szándékkal és különösen nyíltan semmibe vesz minden tárgyalást, egyezményt, megbeszélést. És igaza is van. Miért ne tenné? A Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel (NAÜ) akkor törli fel az iráni tárgyalódelegáció a padlót, amikor csak kedve szottyan. A hosszas és kitartó megalázás eredménye az a Nobel-békedíj, melyet a NAÜ és vezetője, Mohamed el-Baradei kapott – a katonai atomfegyverek elterjedése megakadályozásáért mutatott állhatatos küzdelméért. Vélhetően Pakisztán és India is örült a hírnek.
Az ENSZ a szokásos formáját hozza: de miért is lenne más a helyzet, amikor a Biztonsági Tanácsban ott ül a két jóbarát, vétójoggal felékszerezve? Az atomtechnika egyik fő forrása, Oroszország és az új liebling, Kína? Ez utóbbi birodalom megérdemel néhány kiegészítő mondatot. Az ország ugyanis egyrészt hihetetlenül energiaéhes, másrészt roppant ambíciózus. Irán mindkét szempontból pompás terep. Ennek felismerését jelzi az a 200 milliárd dolláros üzlet, mely nemrég köttetett, illetve az, hogy a síita ország kiváló belépési pont a közel-keleti területre. S itt Kína szót kér magának. Komolyat, jól artikulálhatóat, amire oda kell figyelni. S csak egy szökellés Afrika, ahol Kína folyamatosan invesztál a lehető legváltozatosabb diktatúrák olaj- és egyéb iparágaiba.
Aggasztó az is, hogy Irán elnöke, Mahmud Ahmadinezsád viselkedése több mint érdekes: egy kis holokauszt-tagadás, nem kevés tömegmészárlással fenyegetés (érdekes elképzelései vannak a térség térképeinek újrarajzolásával kapcsolatban), a Hezbollah feltétlen támogatása mind szavakban, mind haditechnikai eszközökben, leöntve egy derekas adag vallási mázzal (csak egy velős példa: az amerikai hadsereg azért tiporja lánctalpaival a Közel-Keletet, hogy megakadályozza a síiták 12 imámjának, Mahdinak visszatértét) és a térség hatalmi központja kialakításának ambíciójával.
A dolgot azért vagyunk kénytelenek komolyan venni, mert Teherán egyértelműen olyan támadó atomfegyverrendszer kifejlesztésén dolgozik, mellyel sikeres csapást tud majd mérni az EU teljes területére.
Az iráni rakétatechnika öles léptekkel halad előre. A Shahab-3-as rakéta legfejlettebb változata már becslések szerint 2000 kilométeres hatótávolságú, és bizonyos jelek szerint a töltete képes manőverezni a célra zuhanás közben. Ez alaposan megnehezíti az ellene való védekezést – de szerencsére ezzel nekünk törődnünk sem kell, hiszen a védekezés szóba sem jöhet, lásd fentebb.
Szerencsére egy atomtöltet elkészítése után további komoly fejlesztést igényel annak rakétafejbe gyömöszölése, úgy, hogy a töltet a célpontban fel is robbanjon, de ez csak időhaladékot jelent. A csillagok (és legfőképp a félhold) állása szerint Irán néhány év vagy akár évtized múlva atomfegyverrel rendelkezik majd.
*
Iránt támogatja az európai értelmiség és média egyre fokozódó elfogultsága, Izrael-ellenessége. Izrael sok szempontból egyre inkább magára van utalva. A tömegmédia többszörösen bizonyítottan torzított üzenetei sikerrel „kondicionálták” az európai közhangulatot, s így innen támogatást várni teljesen felesleges. Meg merem kockáztatni: nem sokan ejtenének könnyeket egy sikeres vegyi vagy biológiai töltettel Izrael ellen végrehajtott iráni rakétatámadás miatt.
Aki most felhördült, csak arra kérem, keresse elő, mit állapított meg a BBC közel-keleti adásait vizsgáló etikai bizottság. Vagy keressen utána, milyen változatos bojkottokkal sújtja a nyugat-európai egyetemi és kutatóvilág az izraeli tudósokat, kutatókat, diákokat. Hogy milyen akciókkal teszik egyre nehezebbé az izraeli diákok európai tanulmányait.
Ilyen szempontból Izrael szimbolikus üzenetet küldött a világnak, amikor az Izraeli Légierő három F-15 Eagle vadászbombázó repülőgépe 2003. szeptemberében Auschwitz felett repült át: az üzenet Iránnak is szólt. Az idő múlásával egyre inkább érteni vélem ezt az üzenetet.
A szerző blogja a Hírszerzőn: Kilátás a karosszékből
A publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A Hírszerző fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.
