Minden sikeres férfi mögött van egy nő. A mondás Gyurcsány Ferenc életére is igaz. Klára aggódó támasza volt az őszi események idején, csakúgy, mint akkor, amikor együtt néztek farkasszemet a rákkal. A gyermekeit rajongásig szerető anya minden percet kihasznál, amit férjével tölthet, és karácsonykor akár pár nap családi „kuckóhangulat” is maradéktalanul boldoggá tenné.
Dobrev KláraPár nap van már csak az évből. A hátralevő hét a legtöbb családban a számvetés ideje. Önök milyen évet zártak?
– Nagyon fárasztó és nehéz év volt. Voltak benne sikerek, felemelően felelősségteljes pillanatok, voltak benne felhőtlen, ünnepi percek, és a férjemmel együtt átéltünk olyan mélypontokat és megrendüléseket, amire soha, egyikünk sem vágyott. Azt hiszem, a 2006-os évet „az életre szóló tapasztalatok” esztendejeként jegyezzük majd meg mindketten.
A miniszterelnök úrnak az idén igencsak kijutott a gyilkos indulatokból. Több alkalommal a tüntetéseken még a fényképét is megtaposták és elégették. Sok kapcsolat ennek a gyűlöletnek a töredékétől is megbicsaklik, fölmorzsolódik. Mit tesz ön mint feleség, hogy ez ne történjen meg?
– Egy kapcsolat nem marad magától erős és kikezdhetetlen. Mindketten nagyon sokat teszünk azért, hogy egymás iránti szeretetünk és bizalmunk erős maradjon. Amikor az egyikünknek nehezebb, fárasztóbb az élet, akkor a másik jobban ráfigyel. Mindig is úgy volt kettőnk között, hogy mikor megnövekedtek a gondok-bajok, akkor egy kicsit mindig erősebben kapaszkodtunk egymásba.
Ez hogyan nyilvánul meg a hétköznapok során?
– Például úgy, hogy jóval többször hívjuk egymást telefonon, kis semmiségekkel: „Hogy vagy, Feri… finom volt az ebéd… képzeld, Annát megdicsérték… siess haza, várlak…” Fél mondatokban elmondjuk egymásnak, hogy éppen mi történik velünk, ez apróság, de fontos, mert erőt ad. Vagy például a gyerekek minden évben kapnak tőlem adventi naptárt, amelyben csokifigurák, apró játékok és hasonlók vannak. Az idén Ferinek is készítettem ilyet, és abba kis levélkéket, kedves mondatokat írtam, amelyek az adott nap programjára vonatkoznak. Ezek a jókívánságok sokszor jobban feltöltik az embert bármilyen nagy ajándéknál. A férjem korán megy el és nagyon későn jön haza, épp ezért kihasználok minden percet, amikor együtt lehetünk.
Vannak programok, amikor testőrök nélkül mennek sétálni vagy vásárolni?
– Az ilyenek mostanában ritka becses percek. Bár léteznek a biztonsági előírások, de próbálunk úgy élni, hogy ezek a hétköznapjainkat a lehető legkevésbé zavarják. Én például egyedül is sétálok az utcán, és semmilyen atrocitás nem szokott érni. Mellesleg egy politikusnak, pláne egy miniszterelnöknek Magyarországon – de azt hiszem, másutt is a világban – jóval többet kell eltűrnie, mint annak, aki nem közszereplő.
De a férje elleni gyűlölködés bőven túlmegy ezen a határon.
– Ez így van. De van olyan támadás, kritika, amit az ember idővel megtanul nem figyelembe venni. Vannak olyan médiumok, olyan politikusok, akikről már akkor tudom, mit fognak mondani, mielőtt megszólalnának. És nem is csalódom. Ilyenkor csak legyintek a bírálatukra… Hallok vagy olvasok persze olyan megjegyzéseket, amelyeken napokig rágódom, és gondolkodom, és így van ezzel a férjem is.
Az elmúlt években nagyon sok helyen megfordultunk az országban, és megtanultunk valamit, ami hihetetlen erővel vértez fel bennünket: Magyarországon a túlnyomó többség teljesen normálisan gondolkodó ember, függetlenül attól, hogy jobb- vagy baloldali és bármit is hisz a politikáról. Ezért amikor pár száz vagy pár ezer huligán randalírozik az utcán, üvölt antiszemita szólamokat, kommunistáz, vagy követeli a férjem megsemmisítését, egy pillanatra sem azonosítom ezeket a garázdákat az országgal. Mi nyugodtan elmehetünk vásárolni, sétálhatunk az Andrássy úton vagy éppen a Várban, és akik ilyenkor elmondják nekünk a véleményüket, tesznek valamilyen megjegyzést, vagy éppen kritizálnak, mind normális, emberi hangnemben teszik.
Azt viszont már nem tudom a normalitás kategóriájába sorolni, amikor azt hallom, hogy árpádsávos mikulások járják Budapest utcáit. Azt hiszem, ennél ostobább, bugyutább politika nem létezik. Nem hinném, hogy ma Magyarországon volna egy szülő vagy nagyszülő is, aki ne borzadna el ennek hallatán vagy éppen egy árpádsávos mikulás láttán.
Az elmúlt hónapok történéseit látva egyetlenegyszer sem kerítette hatalmába pánikszerű félelem?
– De igen. Szeptember tizennyolcadikán otthon néztük a tévében az MTV-székház ostromát. (folytatás)