A szentföldi római katolikus papság vezetője szerint Izrael ciszjordániai politikája „a halál és a rombolás” városává tette Jézus szülőhelyét, Betlehem városát.
„Betlehemnek a béke városának kellene lennie. Sajnos most épp az ellenkezőjét látjuk, Betlehem most a konfliktus és a halál városa” – mondta karácsony előtti sajtóértekezletén Michel Szabbah, Jeruzsálem latin pátriárkája. Szavai szerint mostanra nehezen elviselhetővé vált az élet Betlehemben és környékén. „Békére, igazságra, szabadságra és a megszállás megszűnésére vágyunk” – jelentette ki.
Bírálta Izraelt egyebek között a ciszjordániai ellenőrzőpontok sokaságáért és a Ciszjordániát Izraeltől elválasztó „biztonsági falért” is. Szavai szerint e valóságos fal miatt falak épülnek a szívekben is.
Az izraeli „biztonsági fal” avagy „biztonsági kerítés” egyes szakaszain szögesdrótkerítés, másutt betonelemekből álló fal. Betlehem nagy részét körülveszi, és körülményessé teszi a Jeruzsálem közelében fekvő bibliai város megközelítését. Izraeli indoklás szerint azért van szükség a létesítményre, hogy távol lehessen tartani az izraeli területektől a merényletekre készülő palesztin szélsőségeseket.
Szabbah aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a palesztin keresztények egyre nagyobb számban távoznak a Szentföldről, és Izraelt okolta a jelenségért.
A palesztin keresztény kisebbség aránya Ciszjordánia, a Gázai övezet és az arab Kelet-Jeruzsálem összlakosságán belül két százalék alá zuhant, tehát kevesebb mint hetedére zsugorodott az 1950-es mintegy 15 százaléknak.
Szabbah 1987 óta tölti be Jeruzsálem latin pátriárkájának tisztét. Ő az első palesztin ezen a poszton. Nyilvános szerepléseit gyakran használja fel Izrael ostorozására.
Forrás: MTI