Legkevesebb négy rakétát lőttek ki a palesztinok az elmúlt 24 órában, közülük kettő izraeli területre csapódott be, nem okozva veszteséget vagy kárt; a másik kettő palesztin területen ért földet. A tűzszünet kihirdetése óta mintegy negyven rakétát lőttek ki palesztin szélsőségesek izraeli területek felé. Az Iszlám Dzsihád magára vállalta a rakétatámadásokat, amelyek – közlése szerint – két Iszlám Dzsihád aktivista megölését voltak hivatottak megtorolni. Folyatódtak a palesztin belharcok is, amelyeknek tegnap Gázában két Fatah és két Hamász aktivista esett áldozatul.
Ehud Olmert izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy Izrael „egyelőre önmegtartóztatást tanúsít”, de jobboldali politikusok, egyes kormánytagok és a hadsereg képviselői is egyre határozottabban követelik, hogy Izrael foganatosítson ellenlépéseket és vegye tűz alá a környéket, ahonnan kilőtték a rakétákat. Efi Ejtam szélsőjobboldali képviselő tovább ment és javasolta, hogy Izrael szüntesse meg a villanyáram és az üzemanyag szolgáltatásokat a gázai övezetnek – amivel gyakorlatilag teljesen életképtelenné tenné a térséget.
Ugyanakkor folynak az előkészületek Olmert és Mahmúd Abbász (Abu Mazen) palesztin elnök közötti találkozóra, amelyre – izraeli és palesztin források egybeeső jelentése szerint – még újév előtt kerülhet sor. A találkozótól a feszültség enyhülését remélik, főleg, ha megegyezés születik néhány gesztusértékű lépésről, mint például fogolycseréről vagy az izraeli biztonsági szigorítások enyhítéséről.
Olmert miniszterelnök megismételte, hogy látszat-lépéseknek tartja a béketárgyalások újraindítására vonatkozó eddigi szír javaslatokat – úgy látszik azonban, hogy a kulisszák mögött valami mégis „megmozdult”. Az izraeli 10. TV-csatorna jelentette, hogy Imad Musztafa, Szíria nagykövete az Egyesült Államokban, a közelmúltban találkozott Olmert bizalmasával, Daniel Abrams amerikai üzletemberrel és az arab-izraeli béke lehetőségeiről beszélt vele. Abrams beszámolt Olmertnek a beszélgetésről, de amikor izraeli újságírók rákérdeztek, Olmert azt mondta, nem emlékszik, hogy Abrams ilyesmiről beszélt volna vele.
Yehuda Lahav, Tel-Aviv

