Népszabadság * Hírösszefoglalónk * 2006. december 21.
Ehud Olmert hanukagyertyát gyújtKép: REUTERS – Yonathan WeitzmanAz izraeli miniszterelnök reményét fejezte ki szerdán, hogy tartós lesz a palesztin fegyveres szervezetek között előző este létrejött tűzszünet. A több mint egy hétig tartó palesztin villongások kezdete óta Ehud Olmert először nyilatkozott e kérdésben.
„A nyílt erőszak jelensége a palesztin társadalomban” nem alkalmas arra, hogy javítsa az izraeliek és a palesztinok közötti viszonyt – mondta Olmert. Az izraeli kormányfő óvatos nyilatkozata megfigyelők szerint Izraelnek azt az aggályát tükrözi, hogy abból ne legyen kiolvasható egyértelmű állásfoglalás a mérsékeltebb Fatah mellett, mert ez gyengíthetné annak vezetője, Mahmud Abbasz palesztin elnök hitelességét a palesztinok körében.
A palesztin szélsőségesek legkevesebb hat rakétát lőttek ki izraeli területre a Gázai övezetből, ahol több mint egy hónappal korábban tűzszünetet hirdettek az izraeli és a palesztin fél között – írta az MTI. A támadások elkövetőjeként az Iszlám Dzsihád szélsőséges szervezet jelentkezett, és azt mondták: válasznak szánták arra, hogy Ciszjordániában – ahol nem érvényes a tűzszünet – a szervezet két tagját lelőtték izraeli katonák.
Egy izraeli parlamenti képviselő szerint az Európai Unió támogatja Izraelt abban, hogy elutasítja Szíria tárgyalásokra való felhívását. Cahi Hanegbi, a knesszet külügyi és védelmi bizottságának elnöke az izraeli katonai rádiónak nyilatkozott, miután európai parlamenti kollégájával, Elmar Brokkal találkozott. Ehud Olmert a közelmúltban visszautasította Bassár el-Aszad szíriai elnök több tárgyalási felhívását, hangsúlyozva: ezeket az ajánlatokat csak akkor lehet komolyan venni, ha Damaszkusz felhagy a libanoni síita Hezbollah és a Hamasz palesztin szélsőséges szervezetek támogatásával. Aszad a napokban kijelentette: „Azt mondom Olmertnek, tegyen egy próbát, hogy lássa, blöffölünk-e.”
Izrael és Szíria között 2000-ben szakadtak meg a tárgyalások. A Golán-fennsíkon több mint 15 ezer izraeli telepedett le azóta, hogy a zsidó állam elfoglalta a területet az 1967-es „hatnapos háborúban”.