Forrás: HETEK

Irán a fő akadályozója a közel-keleti békének – jelentette ki szerdán Tony Blair brit kormányfő, arra szólítva fel a világ vezetőit, hogy bátrabban támogassák a mérsékelt erőket a szélsőségesekkel szemben Iránban és másutt.

Blair és a közel-keleti vezetők

A politikus közel-keleti körútjának utolsó állomásán, az Egyesült Arab Emírségekben, Dubaiban mondott beszédében hangoztatta, hogy Teherán nyíltan támogatja a terrorizmust Irakban, törekszik a libanoni kormány aláásására, és akadályozza az izraeli-palesztin békefolyamatot.

Irán sohasem ismerte el Izraelt, tavaly Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök arra szólított fel, hogy töröljék le a térképről a zsidó államot. Teherán, amelyre atomprogramja miatt a nyugati országok nyomást gyakorolnak, támogatja a Hezbollah libanoni síita szervezetet is. Ez utóbbi előre hozott választásokat követel az országban, miután a jelenlegi kormányban nem sikerült vétójogot szereznie.

Blair dubai beszédében felszólította a közel-keleti mérsékelt vezetőket, hogy csatlakozzanak a demokrácia és szélsőségesek közötti harchoz. „Fel kell ismerni azt a stratégiai kihívást, amit az iráni kormány jelent” – mondta. Hozzátette: „Ha van hibája politikánknak, az az, hogy túl félénkek vagyunk bátran cselekedni a változás érdekében.”

A brit miniszterelnök térségbeli körútját Törökországban kezdte, Egyiptomban, Irakban, Izraelben és a palesztin területeken folytatta.

(MTI/AFP/AP)

Comments are closed.