Forrás: Magyar Hírlap

Iszmáil Haníje palesztin kormányfő és Mahmúd Abbász elnök egyaránt a palesztin belharcok beszüntetésére szólította fel kedden a Hamasz és a Fatah, a két legnagyobb palesztin szervezet rivális fegyvereseit.

Haníje tévébeszéde szerint a viszálykodó palesztinoknak egyesíteniük kellene erőiket az Izrael elleni közös harcra.

Abbász is „a palesztin nemzeti egység megőrzésére” kérte az ellenlábas fegyveres osztagokat rámalláhi elnöki hivatala által kiadott nyilatkozatában.

Hat palesztin vesztette életét kedden a Haníje Hamász mozgalma és az Abbász vezette Fatah fegyveresei között dúló gázai harcok egy újabb fellobbanásában. Megfigyelők szerint az újabb csatározás máris megkondította a lélekharangot a vasárnap nagy nehezen tető alá hozott tűzszüneti megállapodás fölött.

A hónapok óta tartó csatározások különösen felélénkültek Abbász szombati bejelentése után, amely szerint előrehozott választások kiírását tervezi. Az iszlámista Hamász mozgalom szerint „puccskísérletről” van szó, hiszen a palesztin választók nagy többsége a Hamász jelöltjeire szavazott az év eleji parlamenti választásokon.

Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter felszólította kedden a palesztinokat, hogy vessenek véget az erőszaknak, és alakítsanak egy olyan kormányt, amelyet a nemzetközi közösség is el tud fogadni, és akkor megoldódhatnak a palesztin hivatali apparátus működtetésének finanszírozási gondjai is.

Arra célzott ez utóbbival a dubaji székhelyű al-Arabíja hírtelevíziónak adott nyilatkozatában, hogy a Palesztin Hatóság képtelen fizetni a közalkalmazottakat, mert az Izrael megsemmisítését céljának tekintő Hamász kormányra jutása nyomán a nyugati államok megvonták tőle a korábbi pénzsegélyeket. Rice nyilatkozata szerint az amerikai kormány reméli, hogy tartós tűzszünet jön létre a harcoló palesztin csoportok között. Az amerikai diplomácia vezetője szerint az a probléma lényege, hogy a Hamász nem hajlandó elfogadni azokat a feltételeket, amelyekhez a nemzetközi közösség kormányának elismerését és a segélyezés visszaállítását köti. (E feltételek: Izrael elismerése, az erőszak beszüntetése, a korábban megkötött izraeli-palesztin megállapodások tiszteletben tartása.)

Rice kijelentette, hogy az Egyesült Államok támogatja Abbászt az új választások kiírásának tervében. Úgy vélekedett, hogy Abbásznak megvan ehhez minden joga, hiszen ő a palesztin nép választott elnöke. Megítélése szerint a palesztin elnöknek ez az elhatározása azt a célt szolgálja, hogy segítsen a palesztin népnek kiutat találni jelenlegi válságából.

MTI

Comments are closed.